2012. február 14., kedd

Bevallom szar témát választottam...


Azt pedig remélem, hogy nem éppen a reggeli habos kakaótok mellett olvassátok. Az ember nem szívesen beszél, ama hétköznapi dologról, mint a salakanyag ürítés, én még is vagyok annyira pofátlan, hogy egy teljes posztot szenteljek neki. Emlékszem teljesen fel voltam háborodva, amikor a réig öregek megkérdezték a Zuram, hogy megszokta-e már az asszony, mert náluk a megszokás azt jelenti, hogy az ember lánya elenged egy-egy galambot a férje füle hallatára. A galamb nálunk is szóhasználatban maradt, soha nem felejtem el, hogy bámult az égre Szonja, egy irtózatos nagy puki után, amikor megjegyezte a sógornőm, hogy hopp egy galamb a kicsi hölgy meg kereste, hogy hol is van az a bizonyos galamb. Mindenki tud legalább egy sztorit erről és amíg nem saját maga a főszereplője addig nagyot lehet rötyögni rajta. Nekem is van egy, utaztunk a buszon, akkoriban még csak az ajtó felett lehetett megnyomni a gombot, ha valaki le szeretett volna szállni a következő megállóban. Egy 12-13 éves kislány éppen erősen nyújtózkodott, hogy elérje a gombot, és a nagy erőlködésnek meg is lett az eredménye, durrantott egy hatalmasat. Nem volt elég az e fölötti serdülő szégyenérzete, egy idősebb fickó még be is szólt neki: "úgy, úgy kislány, ha nem éri el, lője le". Tudom nagyon ciki, de én konkrétan lefejeltem az előttem lévő ülést úgy röhögtem. Nade mondom mindenkinek vannak ilyen sztorijai és mindenki érezte már azt a melegverejtékes, remegős, gyomroszétszakadós érzést, amikor sürgősen menni kellene, de nincs hova, pedig még egy lépés és beszalad a maci. Bundásomra egyszer éppen a vonatlépcsőn tört rá és kapaszkodott, miközben az utasok de fel-se le nem tudtak szállni, a vöröslő fejű ember miatt, aki csak a fejét ingatta, hogy ő ugyan biza meg nem mozdul, mert szólni már nem bírt. Aztán itt vannak a lányaim, Szonja és az apja azzal szórakoznak, hogy egymásra fogják a kiszellentett dolgaikat és ezen jókat röhögnek, elvitázva azon, úgy öt percig, hogy ki volt a tettes. Amíg nem én lettem a szenvedő alany, bevallom addig én is mosolyogtam az évődésükön. A múlt héten aztán hazafelé jövet az óvodából Szonja egy iszonyat hangosat durrantott és éppen akkor amikor egy fél gimnáziumnyi fiatalember táborának közepén álltunk, majd jó hangosan közölte, hogy "na de anya!". Bevallom nem tiltakoztam, hanem nagyon gyorsan elhúztam onnan a kiscsajt és betiltottam az itthoni másikra fogom játékaikat. Mivel a kishölgy hála az égnek javuló tendenciát mutat, tegnap már csak hőemelkedése volt, megérkezett az antibiotikum "áldásos" hatása a fosás. S mivel a beteg gyerek keveset eszik, de iszik, minden tüsszentésnél és köhögésnél került némi csík a bugyira. Miután a bugyiarzenál nagy részét felhasználtuk és cirka 15 percenként cseréltünk, gondoltam valamit csak ki kell találnunk. (Azért hálát rebegtem Roziért, hogy nem kell a befagyott folyóra mennem mosni és képes egész nap megállás nélkül duruzsolni a ruhákkal.) Szóval a zseniális ötletem azt lett, hogy a majd 4 éves lányom megismerkedhetett az intim betéttel. Marhára élvezte, ahogy kivesszük a lila (mert ugye ez a kedvenc szín) csomagolásból és beleragasszuk a bugyiba. Az örömködését nem lomboztam le azzal, hogy cirka egy évtized és nagyon fogja ezt utálni. Már csak Kirababa maradt soron, aki rendkívül érzékeny higiéniai lelkületű, ugyanis mihelyt belekerül valami a tigrises pelusába, azonnal letépi magáról, mint falusi háziasszony a csirkéről a tollat, az éppen legközelebb álló célszemély kezébe nyomja és fut. Ilyenkor van fél percünk, hogy elkapjuk a szökevényt, úgy, hogy semmit nem kenjen össze és behelyezzük a tus alá. Ha csak puki van, akkor tanulva a hülye felnőttektől és a nővérétől vagy bárgyún mosolyog vagy beáll egy helyre iszonyatosan nyom és röhög, majd újra nyom és újra röhög. Szóval a tegnapi napunk azzal telt, hogy naphosszat szaladgáltunk hárman, hol wc papírral, hol bilivel, hol pelenkával, csupasz gyerekkel a hónunk alatt, bugyival, popsitörlővel miegymással. Na látjátok, így lehet megírni egy ilyen szar posztot. :)

2 megjegyzés:

Kendemami írta...

Részemről könnyesre röhögtem magam :))

Heni írta...

Ez jó volt :)