Nincs is erre szó....

Változás

Néha változásokat  hoz az élet, ami ellen dacolunk, nekifeszülve harcolunk, de ha meg kell történnie, meg fog, bármit is teszünk ellene. Vannak dolgok, amik eleve elrendeltetettek. 1996 elején kerültem a munkahelyemre, semmi tudatosság nem volt benne. Befejeztem a gimnáziumot és dolgozni akartam nagyon. teljesen élesen él még bennem a kép, a nagy akarásé, hogy mindegy mi, csak legyen már valami, ahol kereshetek pénzt. Teljesen véletlenül jött az intézet. Nem mondom, hogy könnyű volt, de megszerettem nagyon, a véletlen adott nekem egy hivatást, amiben évről-évre jöttek a kihívások és én figyeltem, tanultam és dolgoztam egyszerre. 2013-ban amikor 5 év babázás után készültem vissza át akartak helyezni egy teljesen más területre megfeszültem és soroltam az indokaim miért nem szeretném. Maradtam. Aztán 2015-ben újra át akartak helyezni ugyanoda, ekkor már a legfelsőbb vezetőig mentem el, hogy nekem az életem az amit csinálok, szeretnék maradni. Megértette, maradtam, igaz új munkakörben, de a régi helyemen. Aztán jött 2017. áprilisa, átszervezések, 2x-i nem után újra szóba került az átszervezés, most is kaptam választási lehetőséget, maradhattam volna kompromisszumokkal ugyan. Magamat is megdöbbentettem, ennél jobban csak mindenki mást, hogy azt mondtam elvállalom, megyek. Papíron május 2-val helyeztek át, az utódom elég nehezen tanult be a munkába, így gyakorlatilag nyaralás után kezdtem az új helyemen. A beosztottjaim talán még ma sem akarják elhinni, hogy nem vagyok. Hiszem, hogy nem a főnökük, hanem a vezetőjük voltam, szerencsére ezt ők is megerősítették. Családsegítő Központban vagyok, szakmán belül, de egy teljesen más szakterületen. Végtelen nyugalom van itt, olykor szívbemarkoló esetek, jó fej gárda. Nem sírom vissza az előző helyem, igaz elsirattam, azt hiszem életem legszebb búcsúajándékát kaptam  a lányoktól. Jó, hogy ennyire ismernek, a kedvenc képem, a kedvenc idézetemmel nagyon bőgtem amikor megjelentek nálam. Sőt azt is elmesélték, hogy konkrét kampány indult mellettem, aláírásgyűjtéssel ésatöbbi. Egy életre bennem maradnak az itt eltöltött évek és bizony most ezeket a sorokat pötyögve is könnyes a szemem. Köszönöm azoknak az embereknek, akik döntésem ellenére, hogy elmegyek megerősítették bennem az emberekbe vetett hitem.

A munkahelyváltással egy időben egy véletlen folytán újabb lehetőséget kaptam, egy csapat felépítését, egy támogató társaságot, két fantasztikus ember megismerését, akikkel egymás kezét fogva haladunk. Nem is jó szó erre a haladás, inkább szárnyalásnak mondanám. Cirka 1.5 hónap alatt lett belőlem ezen a területen vezető. Olyan személyiségfejlődésen megyek át a közeg által amibe bekerültem, hogy néha csak mosolygok, hogy létezik ilyen. Igazán szabaddá válhatok, bár még furcsa kimondanom, hogy üzletasszony lettem és biza engem tapsolnak a több száz fős rendezvényeken. 

Mi a tanulság? Talán az,  hogy bizony az életünk útján lehet hogy egy-egy  általunk álságosnak vélt kitérőnek pontosan az a célja, hogy a letért útról odavezessen a helyesre. Tudom, hogy céllal kerülnek emberek az életünkbe, ha kicsit is nyitottak vagyunk arra, hogy ez megtörténjen. Sok mindenre gondoltam a munkahelyváltás által, hazudnék ha azt mondanám nem sírtam át sok-sok éjszakát a döntésem előtt. Ha valaki akkor megmutatta volna nekem milyen is lesz ez a mai nap szeptember 17.-e, talán el sem  hittem volna neki mennyire jól érzem magam a bőrömben, az egyenes úton, útban a szabadság felé . :o)

NYÁR :)

Tudom-tudom, hogy már a vénasszonyok nyarán is lassan túlvagyunk, dehát az ember lánya  elfoglalt és amikor némi ideje is lenne a klaviatúrán klimpírozni akkor tuti más elfoglaltságot találnak neki, vagy ő magának. Szuper nyarunk volt, azt hiszem sok-sok nyár közül az egyik legjobb. Nem tarkították betegségek és talán most először mindannyian együtt nyaraltunk, de ne szaladjunk ennyire előre. Sikeresen lezárta Szonjánk a harmadik iskolai évét. Hihetetlen büszkeséggel tölt el, hogy a kitűzött célt ismét elérte. Tudom-tudom egy kitűnő bizonyítvány sokaknak semmit nem jelent, de neki nagyon fontos volt, leszüretelhette azt a gyümölcsöt, amiért egész évben dolgozott. Tudom, hogy az ember minden évben elmondja mennyit nőtt és okosodott, de ezt egyszerűen nem lehet kihagyni, mmert valóban így van.

Többféle opcióban nyaraltunk az idén, voltak családoss hetelések, Erzsébet tábor Szoninak, nomád horgászat, Kowáékkal tarkított gyerekes és gyerektelen strandolás és koncert. Igyekeztem összekötni a kellemeset a hasznossal. Voltunk strandolni a barátokkal és ehhez én hozzáfőztem egy kis koncertélményt. Kiránk annyira lett éppen vegafun, hogy egész napos strandolás után simán végigénekelte a koncertet, tánccal fűszerezve, a dolog szépséghibája, hogy mindezt a nyakamban :D

Szlovákiába is elruccantok négyesben és koncertre is, hihetetlen élmény volt visszarepülni egy szigetfeelingbe, ráadásul első sorban középről tombolódva.

Anyukám nehéz időszakot élt meg a bátyám halálával, azt hiszem, ezt nem kell bővebben senkinek kifejtenem, ezért is volt annyira fontos, hogy bár ő teljesen elfelejtette, de méltóképp megünnepeltük a 75. születésnapját. Hihetetlen gyorsan telnek az évek, már hat év eltelt azóta, hogy hozzánk költözött.

Auguasztusban történt egy nagy változás az életemben, de ezt majd egy külön posztban, remélhetőleg hamarosan. Ezért azt gondoltam, hogy az átállás kicsit zökkenőmentesebb legyen előtte mindenképpen nyaralunk. Szörnyű ezt mondani, de mióta a lányok megszülettek négyesben még nem töltöttünk el ennyi időt együtt. A legnagyobb kánikulában tltöttünk el több, mint egy hetett a Balatonon, majd egy rövid vizit után, hogy apa kívánsága is teljesüljön horgászni voltunk, bográcsostól, sátrastól, azt hiszem én bírtam a legnehezebben a sátorban alvást. :)

A hétköznapok is igazi nyári hangulatban teltek, mozival, medencével, bandázással, ittalvós haverokkal, grillel, szalcsipörgetéssel, napfénnyel. Szonja augusztus végén még itthagyott minket 1 hétre Fonyódligeten táborozott, soha ennyire mlg nem hiányzott...meg mondom őszintén, hogy nem is a napokat, hanem az órákat számoltam, hogy mikor jön már végre haza. Tudom kicsit képriportosra sikeredett ez a bejegyzés, de szeretném ezeket a pillanatokat, élményeket, mosolyokat, vidámságot megőrizni a téli hideg napokra :)

Egy korszak lezárult

Furcsa volt ezt megélni, a család kicsije, a mi kis törpénk, elballagott az óvodából. 6 éven át sok-sok reggel gyalogoltunk fel a dombra az óvodához, először csak Szonja, majd becsatlakozott Kira és legvégén ismét kettecskén.Fontos és emlékezetes része volt ez családunk életének. A baráti kapcsolat az óvó nénivel, a szülők képviselése, a gyerekalapítvány. A logisztika, mert persze, hogy Szonjának aznap is fellépése volt, nem is mi lennénk... A sok-sok élmény, mosoly, könny, a nyiladozó értelem. Emlékszem, hogy mennyire vártam, hogy eljöjjön az az időszak, amikor már csak "egyfelé" kell menni értük, hogy milyen praktikus lesz, hogy nem kell olyan korán kelni és délután vágtázni. Mégis keserédes volt, peregtek a könnyek, és nem csak a szülőké, óvó néniké, hanem a kis prücsköké még annál is jobban. Igazi búcsú volt, mindentől. Csodás műsort adtak, amiben nem is tudom hányszor öltöztek át és ragyogtak.  Mégsem ez maradt meg bennem, hanem az érzések, a kettősség, a rég várt iskola és a már hiányzó ovis lét. Rengeteg mindent kaptunk a mi ovinkban, hitet, erőt, kitartást,barátokat, tudást,  kemény vértet az iskolához. Hiszem, hogy meg fogja állni a helyét ott is. Igazi nagylány, telis tele érzelmekkel. Nem is igazán tudok erről írni, azt hiszem ez az a poszt, amiben beszédesebbek lesznek a betűknél a képek...nekem is hiányzik az ovislét...látogatóba biztosan sokat visszatérünk.

Anya

Kira, az utolsó ovis anyák napján 

Anya....mennyi minden van ebben a 3 betűben. Mindenkinek mást jelent, mégis mindenkinek ugyanazt. A legszebb és legnehezebb feladat. Én, aki egybeforrtam az anyasággal. Kétszeresen is, teljesen másképp, mégis ugyanúgy. Mennyi kétely van benne és ugyanakkor mennyi ösztön. Mennyi éven át vártam rá és mégis olyan, mintha az a sok-sok év nem is lett volna. Mennyi lemondással jár, mennyi stresszel, mennyi munkával, mégis minden pillanatban mosolyra szalad a szám, ha a lányaimra gondolok. Mérhetetlen hálával tölt el az a tudat, hogy itt vannak. Persze vannak pillanatok, amikor eladnám őket két zsák rothadt krumpliért-ezt így szoktam nekik mondani :) közben meg csak nyuszipofával rámnéznek és olvadok, mint késen a vaj, bármilyen csínytevésük után. Sokan, sokféleképpen írtak már az anyaságról, gyönyörűen, mindent megragadva. Ha egy szóval szeretném megfogalmazni, nekem az anyaság a szivárvány. Minden színében pompázik és éppannyira nem létezhet eső nélkül sem és ragyogó napsütés is kell hozzá. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy rózsaszín habcsók az egész, mert sokszor vagyok fáradt, kialvatlan és biza jó lenne egy kis énidő. Igen olyan is van, hogy elgurul a gyógyszerem és bizony kivágom a magas cét. Mindketten öntudatra ébredtek mostanság, kemény akarattal és természetesen kétféleképp. Hihetetlen a másságuk, nem csak a külsőségeikben a jellemükben is. Szonja a kiskamasz, a saját szavával menci (menő), aki a világ minden kincséért sem húzna szoknyát, annál szívesebben baseballsapit, fekete cuccokat, most éppen gyönyörű loboncától akar megszabadulni, ha mégsem szigorúan csak copfban hordja.. Igazi számítógépguru, csak ámulom és bámulom, tanulok tőle, fejlett korát messzemenően meghazudtoló nagylány. Kira, az örök kicsi, akinek színben harmonizálnia kell szerkójához még a bugyinak is, aki szájfény és parfüm nélkül még az udvarra sem lépne ki, akinek haját még copfba fogni is csak könyörgések árán lehet. aki folyamatos mozgásban van. Az utolsó anyák napja volt az oviban, hihetetlen, emlékszem volt idő, amikor anyák napi műsort látva sírva fordultam ki és hitevesztettem kezdtem azt hinni, nekem már soha senki nem mond majd verset. Átélhettem, pontosan 7 alkalommal az óvodában, mindegyik szívbe markoló, lélekbevéső, sírós anya-pillanat volt, egyszeri és megismételhetetlen. Köszönöm...az égieknek és nekik, hogy engem választottak, igyekszem felnőni a feladathoz, minden erőmmel és szeretettemmel.

Szonja anyák napi ajándéka....

és levele