2011. április 16., szombat

3 éves nagylányunk


Nehéz szavakba önteni olykor az ember érzéseit, hogy mikor válik egy rég áhított óhaj valósággá. Mekkorát sóhajt az ember, amikor sok-sok év után először láthatja a lánya tekintetét. A kisördögét, aki az elmúlt 3 év alatt, annyi, de annyi boldog pillanattal ajándékozott meg. Mindig is hittem benne, hittem abban, hogy vele és általa lel majd igazi értelmet az életünk. 3 évvel ezelőtt mégis nehéz volt elképzelni, hogy a mára csacsogó göndörkévé nőtt picike kis csoda a miénk. Voltak félelmeim, hogy milyen ember lesz, hogy megfelelek-e majd az ő elvárásaink. Közben meg ambivalensen biztos voltam benne, hogy csodálatos szimbiózisban élünk majd. Megtanított anyává szülővé lenni, úgy, hogy közben újra gyermekké is válhattam általa. A legnagyobb dolog a világon felelősséggel tartozni valakiért, terelgetni az úton, úgy, hogy közben saját élete legyen. 3 évvel ezelőtt kaptam egy ajándékdobozt, mit a kicsi gyerekek, fogalmad sincs, mit rejt a doboz, de már maga a tudat, hogy a tiéd, hogy égi kezek neked készítették, hogy minden kincse neked szól, boldogsággal tölt el. Sejtelmes lehet, hogy amikor komótosan átérezve a pillanat jelentőségét kicsomagolod, megkapsz mindent, amiért élni érdemes. Az első lélegzetvételt, összebújást, az első mosolyt, kacajt, lépéseket, szavakat, puszit, öleléseket. Kifogyhatatlan ez az ajándékdoboz, hiszen mindig jön valami új, valami életre szóló. 3 éve itt van velünk és még ma is mint, minden este csodálom, ahogy alszik. Milliószor nyúlhatok még az ajándékdobozomba, mindig találok valami meghatót, valami szépet, valami nevettetőt. Milyen furcsa még annak is tudsz örülni a dobozodból, ami bizony szaporítja ősz hajszálaid. Mert bizony van a dacban, az erős akaratban, a feleselésben is valami szerethető, épp az, ami ő maga, a húsom, a vérem, a régen várt gyermekem. Néztél már gyerekszembe? Pár éves gyerek szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen. (...) Édenkerti tekintet ez. Zavartalan békés. Tiszta. És... boldog? Igen, boldog. De nem úgy, hogy örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos. Édes Kicsi Szonjám a Jó Isten Éltessen nagyon-nagyon sokáig mindig ugyanilyen tiszta tekintetben, mint most 3 évesen.

8 megjegyzés:

kované írta...

Drága Szonja! Nagyon boldog 3.szülinapot kívánunk! Kovalik család!

Zsuci írta...

Nagyon boldog születésnapot kívánunk, Szonja!

julcsi írta...

Boldog Szülinapot kívánok neked Szonja,Egészségben,szeretetben,boldogságban!!!

cucka írta...

Drága Szonja! Isten éltessen még nagyon sokáig, és a csodálatos családodat is! ♥

Lilim, ölelésem, jó anyja vagy ennek a fürtös ördögleányzónak! :)

gneke írta...

Nagyon sok és boldog születésnapot kívánunk Szonjának! gneke és családja

Zsuzsi írta...

Nagyon boldog szülinapot kívánunk Szonjának!!

Lili írta...

Nagyon szépen köszönöm, Szoni nevébe mindenkinek a jókívánságokat!

Barbara írta...

Drága Szonja! Isten éltessen sokáig, örömben és boldogságban!! :)))