A bejegyzés címét rögtön meg is kell magyaráznom, sokszor, sok helyzetben vagyok büszke mindkettőjükre és ezt sokszor, sok helyzetben hangoztatom is nekik, Ennek nagyon egyszerű oka van, régebben sokszor kérdezték tőlem ők maguk, hogy büszke vagyok-e rájuk. Folyamatos megerősítést vártak, éreztetve velem, hogy erre szükségük van. Még valamit le kell szögeznem, nem szeretem a versenyeztetést, soha, már saját kisiskolás koromban sem szerettem, Büszke voltam magamra ha jól szerepeltem és rettenetesen lehúzott ha valami miatt mégsem. Szoniék iskolájában ilyenkor vannak a tanulmányi versenyek, másodikosként először vehetett részt ilyen megmérettetésen. Őszintén mondom, semmit nem készültünk rá, semmi plussz feladat, gyakorlás, ő sem tulajdonított nagy jelentőséget neki. Megbeszéltük, hogy sok-sok okos gyerek van és nem nyerhet mindenki, valamint azt, hogy a legnagyobb nyeremény az a tudás, amit magának megszerez, ami igazán az övé. Azt is meg kell mondjam őszintén, hogy zömében abból él a leányzó, amit az iskolában "magára szed". A házi is a suliban készül, szégyen vagy sem, de hét közben semmit, hétvégén is max fél órát tanulunk. A fordulat ott jött, hogy az eredményhirdetésre ünneplőben kellet menni, ami a mi iskolánkban egyet jelent egy kiemelten fontos eseménnyel. Még akkor reggel is azt mondtam neki, amikor találgatta az esélyeit, hogy ne várjon semmit, ha mégis nyerne valamit nagy öröm és meglepetés lesz neki is. Tudtam, hogy egynéhány osztálytárs éjt -nappallá téve készült, tanult, hajtott vagy éppen hajtották, mert ő akart lenni a legjobb.. Nagy volt az öröm délután soha nem fogom elfelejteni azt a boldog mosolyt, amikor a nevére gravírozott 2 db éremmel megjelent az iskolaajtóban, igazi meglepetés volt számára. Sajnáltam a lógó orrú gyerekeket, akik nem nyeretek semmit, jobban mondva azt sajnáltam, hogy értéktelennek érezték magukat. Szonjára sem azt érmek miatt voltam csupán büszke, hanem egy történetért, elmondta, hogy egy sokérmes kislány kiállt eléjük a szünetben és megkérdezte ki szeretne vele cserélni? Sok vágyakozó gyerek emelte fel a kezét. Az én okos nagylányom pedig csak annyit mondott neki, én ugyan nem cserélnék veled, mert az én életem, így a legjobb ahogy van, mert én így vagyok boldog ahogy vagyok. Erre a mondatára amíg élek nagyon-nagyon büszke leszek, sokkal büszkébb, mint egy zsáknyi éremre. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése