Akárki akármit mond számomra a legszebb ünnepek egyike az anyák napja. Túlcsordulva, zsebkendőket telesírva. Emlékszem a lányok már nagyon régen a szívemben éltek, és hitemben, hogy egyszer nekem szól majd a vers, a rajz, a kézzel készült ajándék. Elszoruló szívvel bőgicsélve néztem az ajtófélfának dőlve az intézetben az anyák napi műsorokat, amik a törpék jöttek előadni az öregjeinknek. Tisztán emlékszem a kollégáim sajnálkozó pillantásaira is, tudták, hogy azok a könnyekben benne van a fájdalmam is. Sok-sok anyák napja telt el így. Néha könnyebben viseltem, néha meg mázsás súllyal a mellkasomon. Aztán hála a jó Istennek és a lányaimnak ezek a keserédes pillantok elmúltak, a fájdalmamat is elvitte a szél. Az idén triplán ünnepelhettem. Anyák napja reggelén sutyorgásra keltem: "Kira kelj már fel, tudod anyák napja van, siess, Szonja a kést csak neked lehet, nem érjük fel a mikrót, cssssss felébred anya." Csodás ágybareggelit kaptam a kicsi kincstől és Szonja kézzel készített ajándékát. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember lánya elfelejt mindent, hogy sokszor fáradt, olykor dühös, néha bizony kiabál is, hogy szélmalomharcot vív naponta. Nem üres strófa ám, hogy a szeretet mindent legyőz, kőkemény igazság, mert elég egy maszatos kéz, egy nyálas puszi, egy "szeretlek anya" és minden düh, minden szélmalomharc új értelmet nyer. Soha nem mondanám azt, hogy minden rózsaszín cukorhabos, de azt igen, hogy a trutyi tetején is mindig ott a tejszínhab és a koktélcseresznye és minden egyes nap ott a bizonyíték is, hogy a felhők fölött süt a nap.
Kira egyik óvónénije a református kántor, így nem volt kérdés, hogy a templomi anyák napi műsort a Bóbita csoport adja, olyan hideg volt a templomban, hogy látszott a leheletünk, ennek ellenére, mint egy pislákoló gyertya fénye, melegség öntötte el a szívünk. A műsort nagy titok övezte, semmit nem tudhattunk róla, Kira igazán jó ügynök lenne, mert nem volt hajlandó egy szót sem elmondani, mindenféle csokivesztegetési kísérletemnek ellenállt. Megdöbbentő és megható volt látni, hogy az egyházi közösségre milyen hatással voltak ezek a kis angyalok és a belőlük áradó szeretet, szem nem maradt szárazon.
Kicsit nosztalgiázva gondoltam az ovis anyák napjára, emlékszem minden pillanatra ami ott és akkor Szonjától kaptam és sajnálom, hogy az iskolában már külön anyák napi ünnepség nincs, hiányzik. Utolsó előtti anyák napját láthattam az oviban és újfent rácsodálkoztam kicsi Kirára. gyakorlatilag 2 hónap alatt olyan változás ment végbe a fejlődésében, hogy csak kapkodtam a fejem, a kis csibész szélvészem volt a legfegyelmezettebb, egy helyben állt, ült, az izgága kis kukacból igazi nagy pillangó lett. Nagyon, de nagyon büszke vagyok rá. Természetesen ezt a műsort is teljes titok övezte, de az anyák napi 3. felvonásnál már olyan érzelmi töltetben voltam, hogy elég volt meghallani a zenét, megérezni az orgona illatát és már potyogtak a könnyeim. Annyira találó verset mondott mindegyikük, hogy csodáltam az óvónéniket, mennyire ismernek engem és őt, a mi közös életünket.
Reggel, mikor ágyamhoz jössz,
Suttogod a nevemet.
Ujjaiddal cirógatod
Arcomat és kezemet.
Álmos szemem nyitogatom
Mosolyodra ébredek,
Ez a legszebb ajándékom
Ameddig csak élhetek!
Május első vasárnapján
Átadom a virágom,
Szívem szerint mindent adnék
Ami szép a világon!
Köszöntelek Édesanyám,
Hiszen ma van ünneped,
Nekem pedig az-az öröm,
Ha öledben ülhetek!
(Prücsi verse :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése