Bármennyire is szívem csücske ez a blog, mostanában oly sokszor jut eszembe, hogy hopp ezt is megosztom itt és azt is, valahogy sosem jutok el addig, hogy ideüljek a gép elé. Ahogy nézegettem a fotókat rögtön eszembe jutott, hogy mennyi-mennyi elmaradásom van. Rohan az idő és furcsa, hogy a legkisebbikünk változik a legnagyobbat.Bizony-bizony kicsi Kira életében fontos események történtek. Többször szembesültem vele az elmúlt hetek folyamán, hogy az én kicsi babám, már nem kicsi, de leginkább nem baba. Első körben akkor ütött megy a felismerés szele, amikor az óvónéni kezembe nyomta az utolsó ovis fotózás képeit. Erről a képről már nem egy édes kis huncut prücsök, hanem egy komoly nagylány nézett vissza rám. Iskolába készül, jesszusom hiszen még most született.
Az apró pici lépésekből, a sok-sok huncutságból a baba létből rohamtempóban lett nagylány. Óriásit változott, már nem a kis vadóc csikó. Imádom a frivol humorát, hogy rá mindig lehet számítani, ő az aki szó nélkül megágyaz esténként az egész családnak, aki elmosogat, aki rendet rak. Ő az aki tyúkanyóként terelgeti a kicsiket az oviban, aki olyan szófordulatokat használ,hogy nem lehet rá nem odafigyelni. Központ, irányít, dirigál, mindezt oly módon, hogy a siserehad nem tud nem odafigyelni rá.
Nagyot nőtt és nem csak emberileg, értelmileg és érzelmileg, majd 130cm-es 24 kg-os színizom. Egyszerre van jelen benne a törékeny hölgy és a harcos amazon. Felvételiztünk a sportiskolába, tudtam, hogy sikerülni fog neki, sportos, erős igazi kis atléta alkat. Soha nem láttam még izgulni annyira, mint most, igyekeztük nem éreztetni vele, ennek a felmérésnek mekkora súlya van. Hihetetlen energiákat összpontosított toronymagasan teljesített és nem csak a lányok között, lekörözte még a fiatalembereket is. Igazi kis harcos rendületlenül focizik, beleáll keményen 1-1 meccs után kék-zöld foltokkal jövünk haza.
Lételeme az állandó mozgás és minden álma, hogy talajtornász legyen, Frodó után a gyűrűket már uralja és ahogy az iskolai nyílt napon mások számára is kiderült az esze is vág, mint a borotva, javasolták neki, hogy esetlegesen már maradhatna is. Bár hivatalos eredményünk még nincs, de kevés olyan dologban voltam ennyire biztos, mint abban, hogy bekerül a sportosztályba.
Hihetetlenül imádom ezt az ikrekre jellemző kettősséget benne, a bújós sötétben félő kiscsibe és a harcias, küzdő kiskakas. Emlékszem még amikor megszeppenve ment első nap az óvodába, amikor én annyira féltettem még a széltől is. Lassan az utolsó napot töltjük a Bóbitáknál....ezt annyira még magam sem hiszem el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése