Mondom én:)

Táposnégyes

Annyira írnék már másról, hogy végre minden kerek és mindenki jól van, de sajnos ez koránt sincs így. Olyan alattomos kis virulenciát szedtünk össze, mind a 4-en, hogy esküszöm még életemben nem voltam ilyen szarul. Bundás sem. A gyerkőcök is elkapták, igen mindkettő, így Kira is megismerkedhetett sajna az orrsziporszival. A kézi szart se ér, ha meg el van dugulva az orra, akkor nem tud szopni, ha nem tud szopni, nem alszik, helyette ordít. Azt még nem merem megkockáztatni, hogy Szonja kifelé megy belőle, de hátha...mindenesetre ő a slájmmal küzd, attól hány, de rendkívül jól viseli a körülményekhez képest. Több iccaka nem alszunk, már tényleg az energiáim, már amik még vannak végén járok, tegnap este 11-kor úgy reszkettem az ágyban, mint kocsonya. Ráadásul napközben egyedül kell tartanom a frontot, több okból is. Első körben Bundinak vasárnaptól dolgoznia kell, mert több kollégája nem tud eljutni a vízen. Nekem meg a segítségem nem tud eljutni hozzánk a víz miatt. Gondolom a kárszakértő sem tud emiatt eljutni....meg semmi. Ma délelőtt már úgy sétáltam a lányokkal, hogy hazafelé Szoni nem bírt jönni, a kicsi meg üvöltött, ergo, kicsi ölbe, nagy kocsiba fekszik, én meg vánszorgok. Holnap letelik A nagy betegségéből az egy hét, reménykedem, hogy hátha, közbenmeg megszakad értük a szivem, inkább én csúsznék a földön, csak ők jól legyenek. Na nem mintha nem állnék közel hozzá. Ma délután mindkettő elaludt, hajnal 5-től voltunk fent. Elaludtam én is...azt hiszem életmentő volt. Méghogy a gyerekvírus smafu, volt olyan pillanat, hogy azt hittem kinyír, pedig nem vagyok egy penye családból származó. A nagy itt ül az ölemben, "gépezzünk" a kicsi alszik, ma először...Szóval kitartok én, csak valaki mondja már azt, hogy már kifelé mászunk a gödörből...

Szonja üzenete: bbhbbbhghtjzjjuug 44hkilklooiui :)

Veszélyzóna

VARIÁCIÓK EGY PIHENŐSZÉKRE:o)

Cseppet sem lennék meglepve, ha fehér vegyvédelmi ruhás bácsik sárga szalaggal tekernék körbe kis hajlékunkat. Gyakorlatilag 2 napja nonstop ágyban vagyunk. Szonja kórságát sikerült mindnyájunknak elkapni, Törpicur kivételével. Ha azt mondom, hogy überszarul vagyunk, akkor még nagyon enyhén fogalmaztam. Azt hiszem a 3 hete monszuneső sem tett nekünk túl jót. Remélem kismanót továbbra is védi majd az anyatej, kb úgy néz ki a szoptatások végén, mint amikor Tomnak csilingel a full jelzés a szemében. Az éjszakánk Magyar Vándorosra sikeredett, Bundi és Szonja, gyakorlatilag a fellelhető összes fekvő és nem fekvő alkalmatosságot végigjárták az iccaka folyamán, majd hajnal 3 tájt, Kira döntött úgy, hogy jó hecc lenne bokától-tokáig összefosni magát, majd úgy 5-ig szemlélődni. Rózsás hangulatban ébredtünk, nekem már hajnalban is fájt a torkom, Bundinak délután kezdődött. A papirzsepi használatunk 200db/nap, valamint tuti azt hiszi a szomszéd, hogy nálunk a legyek is seggen csúsznak a parkettán, mert átlag 3x/óra megy a porszívónk, mindezt nem a szőnyegre, hanem Szonira csatlakoztatva. Egyébként a csajos tényleg nagyon ügyes, zokszó nélkül beveszi a gyógyszereket, iszik, enni nem hajlandó és kb 5 adag ruhát szedtem ma le róla, mert gyanúsan csillogott.:) Került a csillogásból tesóra is, had szokja a szántást. Egyébként meg miután közöltük, hogy ő a csillagszemű juhász olyan szépen csillog a szeme (is), azóta 5 percenként nézegeti magát a tükörben.
3 hetes monszuneső után ma reggel rájöttünk, hogy mégsem egy másik bolygón élünk, mert kisütött a nap...komolyan mondom, ha ez nincs, akkor lehet már agonizálok a saját ágyamban. Úgy döntöttünk, hogy akkor most mi össznépileg sétálni fogunk és adunk a bacilusoknak (meg számunkra kedves embereknek a bacilusokból) Cirka 2 órát sétáltunk (vánszorogtunk), Szonja hol motoron, hol két lábon, hol a Zapja nyakában, Kira meg szunyókált a babakocsiban. A pincénkben még mindig kb 1m-es víz van, ennek örömére olyan mocsárszag, hogy Hanyi Istókot véltem felfedezni ahogy dagonyázik a kert végében. Iszonyatosan magas a páratartalom, ennek következtében ha véletlenül szelelne is az ember orra, na tuti csak zihálni tud. A füvünk, az a zőőőd gyep, cirka derékig ér, minden házból szép zöld csövön csordogál a víz, szivattyúk búgnak. A városból még mindig ne lehet kimenni semelyik irányba, szerencsémre anyuék még hazaértek, miután ellátott egy heti kajával, hálából ő is kapott a Szonjabaciból. Minden kórság ellenére szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nincs a házban a víz, remélhetőleg hamarosan meggyógyulunk és levonul az ár. Sok-sok ember még mindig a gátakon, küzd az elemekkel, de sajnos itt még mindig a víz az úr....Most pedig megyek és becsatlakozom egy basszussal a már bőszen horkoló kiscsaládomhoz.

Náncsi, aki egyáltalánnem Hárpia, ellenben nagyon Tapir

Náncsi egy fogalom, de tényleg. Valószínűleg ezért a posztért leverné a vesém, de ő még ezt is marha kedvesen tudná tenni. Nem vagyok képzavarban, itt a tapirnáncsiágival, ennyi neve van és kész. 3éve ismerem, innen a hálóról, véletlen persze, vagyis annyira nem is, legkisebbik gyermeke és az én nagyobbam egyszerre született. Együtt vártuk őket, ő überlazán, lévén 5. a kiscsaj a Tapírsorban. Szóval ő már laza volt, mint a rigalánc, szerinted, hazaszökött a kórházból az újszülöttel.:) Azért kb 10 percest ráolvasást fogok kapni, amiért képes vagyok kilétét felfedni, de nem én tehetek róla, hogy orvul meglepett a kórházban és rögtön riszálni kezdte az újszülöttem seggét. Szóval ez a kép nem Náncsi miatt van, itt vegyük úgy, hogy ő a fogas, aki tartja a gyereket. :) Amúgy a lényeg, nagyon csipem a búráját, tisztelem a hitét, a küzdését, azért amilyen ANYA. Tudom, hogy azt vallom, hogy az ember felnőttkorban már nem köt barátságokat, addigra már bizalmatlan tüskékkel vértezzük fel magunkat, de nem felejtem el, hogy mindketten amikor nyakig voltunka szarban és max annyinak tudtunk örülni, hogy legalább nem hullámzik, tudtam, hogy számíthatok rá. Szóval pénteken fogta magát és nem kevés kilométert megtéve a Zurával és Citrom barátnőmmel felfegyverkezve, beviharzott a kórterembe és úgy beszélgettünk, mintha nem is most találkoznánk először. Mondanom sem kell, nem kicsit voltam meglepve és meghatódva, de ennek hangot sem tudtam adni, csak lestem, mint ződ gyík a venyige alól. Azt mondják utunk során az emberek nem csak úgy keresztezik életünket, senki sem kerül csak úgy magától oda, mindig mindenkit mi vonzunk oda, mert részesévé kell váljon életünknek. Szóval ezúton is köszönöm neki, hogy van, hogy jött, hogy dedeimet is meglepte, természetesen rá jellemző ajándékokkal...Kívánok neki sok erőt és egészséget, a Jó Isten kísérje tovább ezen az úton, magamnak pedig azt kívánom, hogy hamarosan én riszálhassam, az ő 6. Minitapírját.

Dögrováson

Hát igen, a kórházból hazatérve, az ember sok mindenre számít, de arra nem, hogy a második este bőgve hívja a barátnőjét és nem azért, mert az újszülöttel van baj. Az esti szopival egyidőben, Szonja az apjával fürdött, .... a háta és az egyik karja tele volt kiütésekkel, az ehhez társuló orrfolyással és köhögéssel és a mért hőemelkedéssel rögvest diagnosztizáltam egy bárányhimlőt. Nem kicsit akadtunk ki, főleg én, e másnap megnyugodhattunk, csak egy baci...Azóta nonstop orrot szívunk, csepegtetünk, lázat csillapítunk és valamelyikünk zsebkendővel üldözi a nagyobbik dedet. Szerencsére nem fertőz, de nem is hiszem, hogy el tudnám őket különiteni, a nagy és okos nővérkét, aki mindenben segít nekem, tuti nem.

A ma már 1 hetes kicsi Kira, továbbra is nyugodt, szemlélődő baba, egy esetben csinál csak ramazurit, ha netalántán picikét éhesen ébred. A védőnő szerint, ha nem tudná, hogy egy hetes, akkor tuti 2 hónaposnak mondaná, fejét tartja, sőt hason átfordítja. Input-output rendszere tökéletes, mondhatni klasszisokat döntöget, pelenkásilag. Sikeresen végig tojta már a családot, szőnyeget, mi egymást. Éjszaka 1x ébred, szóval panaszom egy szál se, szerelmes vagyok mindkettőjükbe....most ennyi telt tőlem, pihenek én is kicsit...mindeközben meg Bundás küzd az elemekkel, mert nálunk megint a víz az úr...nem is írok róla inkább, minden baj ellenére határtalanul boldogok és fáradtak vagyunk :)

Garami kisasszonyok...

akik éppen mindketten édesdeden alszanak, komolyan mondom, mint valami Csipkerózsika álom. Bundás az előbb röhögött, hogy mindenütt gyerek van:) Szóval ők ketten, ez a mai poszt, mert mindenképpen külön posztot érdemel. Hihetetlen módon hiányzott Szonja, így nem volt kérdés, hogy bejöjjön hozzám, vasárnap mellett döntöttünk, de megmondom őszintén vagy 35x hívtam Bundást, hogy hol vannak már?! Aztán megjelent a kis szöszi buksija és már repült is felém, újabb bőgés jött. Kereste picibabát a hasamban, aztán amikor kitoltam neki megmutatni, nem győzte simogatni, puszilgatni, szeretgetni és bújni. Torokszorítóan szép pillanatok voltak. Picibaba meg csak pislogott rá érdeklődve, hogy ki ez a kócos szöszi, aki engem macerál. Olyan hihetetlenül nagy mellette Szonja, éles a kontraszt és a cselekedetei is. 5nap alatt itthon teljesen elhagyta a pelust, biza éjszakára is, mert ő már nagy nővérke, akinek kistestvére van, Szonja rang szerint "Picibaba Tesó Gajami Kija baba". Persze vannak apró kis történések, miszerint azért mégiscsak sok(k), hogy húgi nem hajlandó vele épitőzni és nem eszik sajtoskiflit ha egyszer éhes. Rendesen bevontam a nagylányt a munkálatokba, lelkesen pelusozik, jól bedobta magát a tesó a hozott ajándékkal is. :) Itthon engem virágcsokorral várt, újabb bőgés, majd otthagyott és rohant a kiságyhoz megnézni a testvérét. Mérhetetlenül büszke vagyok rá és remélem, hogy mindig megmarad ez az idill, a szürke esőbe ez a rózsaszín köd, ami körül vesz minket. Délben velem aludt el, úgy, de úgy szorítja a nyakam és ébredésekkor már nem azt halljuk, hogy anya-apa, hanem Picibaba? és már csattog is be hozzá...jó ezt megélni...

Szüléstörténet

ühüm, dedeede, hajnal fél kettőkor. Mégis mikor máskor?:) Tegnap kipenderítettek minket a kórházból, de csak szépen sorjában...
Először is, nagy köszönet Náncsinak és Citromnak a blog vezetéséért, még ha nem is sikeredett nagy igaz tv híresre :)
Köszönjük mindenkinek a jókívánságokat, a kommenteket, telefonokat, sms-eket, egyszóval mindent, nagyon-nagyon sokat jelent/jelentett.
Kezdjük akkor csütörtöktől:
Szerdán éjszaka nem sokat aludtam, ha mégis, akkor tuti valami orbitális baromságot álmodtam. "Természetesen" sík egy tiszta idegként indultam el reggel, és biza' amikor Szonját otthagytuk a szüleimnél, még a mécses is eltört, nem csak nálam, de a nagylányomnál is. A kórházba érve kissé vicces szitu alakult ki, ugyanis a nőgyógyászati részre már nem tehettek, mert mindjárt szülök, a gyerekágyra pedig még nem, hiszen még nem szültem meg. Ezen egy röpke félórát elmélázott a személyzet, majd a doki közölte, hogy akkor szülőszoba és nst, ennek fényében kiderül, hogy mikor dobnak az asztalra. Gyorsan kiderült, hogy még aznap, hiszen Kira ügyesen jelezte, hogy meg akar születni, elkezdett fájni a hegem. Rózsika néni, egy tüneményes szülésznő kezelésbe vett, kiküldött még pár papírért Bundáshoz, akit Szonja és akkor még pocaklakó Kirakeresztapu támogatott.(Őszintén megmondva nem tudom melyikük votl idegesebb, én ekkor már hót' nyugodt voltam) Visszafelé becsengettem a szülőszobára, ahol Rózsika néni közölte, hogy "ne csengess drága, Te itt laksz":)
Itt vettek érdekes fordulatot az események, kísértetiesen előhozva Szonja születésének eseményeit. Az orvosom ismét ott volt, én egyetlen szülőszobásként szintén nem találtam jobb programot, a műtős team azonban igen, legfőképp pedig az anesztes. 2.5 órát vártunk, jelzem ezalatt Bundit leküldte többször cigizni, telefonálgattam, fecsegtünk.Hites uram ha ideges, mindig hülyeséggel és humorral próbálja leplezni, szerintetek, mennyire lehetett az ha csúcsponton oxigénmaszkal a fején hörögve fetrengett, miközben én a szülőágyról fényképeztem?:) Az itteni fotózkodás egyébként az utolsó pocakosképről (is) szólt. Harangszóra jöt a telefon, hogy készül a műtő, naná a dokimnak déltől uh-java, kb 150 beteg várt rá. A legfontosabbakat megcsinálta és 3/4-1-re ért be a műtőbe. Ha ő ott van biztosan nem történik meg, hogy az anesztes 5x szúrja meg a hátam, közölve, hogy hájas a gerincem és közben forgatja bennem a tűt, közben odasziszegtem a műtősfiúnak, hogy b+ nekem legalább van gerincem, de ennek. Ennek eredményeként felment a vérnyomásom, mint később kiderült ez volt a szerencsém, ugyanis az asztalon a béjbi elnyomta a főerem és elkezdtem szédülni, hányingerem lett, még annyit tudtam kinyögni, hogy el fogok ájulni. Mondanom sem kell, az anesztes doki leszarta, engem pedig az idegesített, hogy így velem és nem a gyerekkel fognak foglalkozni.Ellenben az anesztes asszisztens lazán (engedély nélkül) belémnyomott egy szurit, a műtősfiú elmozditotta az asztalt, a műtősnő fellocsolt és ment is a buli, jobban lettem. Az anesztes doki pedig az "alattvalói ellenszegülésére" otthagyta a műtőt, leszartam,de komolyan. szeerncsém volt a profi személyzettel. Ráadásul az érzéstelenítése se volt tökéletes, mert a gyomorszájam és a szegycsontom ki akart szakadni a helyéről. A kicsi ziccer után életem második legfontosabb eseménye is megtörtént 2010. május 27.-én 12.23-kor, kiemelték a kicsi Kirát, aki éktelen üvöltéssel köszöntött mindenkit. Több meglepetést is okozzott, egyrészt kisebb babaára számítottak, másrészt gyönyörű rózsaszín volt a bőre, sehol magztamáz és egyéb cuccok. Valamint olyan éhes volt, hogy a "odavigyázz milyen dzsukel kiscsaj, mindjárt leharapja a csecsemős ujját" vagy "ez kosaras lesz 55 centi apám" "Tibor ezt a gyereket maga a száján köpte ki". Nagyon gyorsan odadaták, majd már a szobámban úja levetkeztették és rárakták a mellkasomra, rögtön szopizott is. Mi meg össznépi bőgést rendeztünk, még Modi mama is, a csecsemős, akinél Kira született és milyen fura az élet, akinél én is születtem majd 34 évvel ezelőtt.
Nem tudom elmondani, át- vagy visszaadni azt amit érzek, hogy itt van ez a pici lány, aki visszaadta miden hitemet, hogy itt van a nagy lányom, aki ölelgeti-puszilgatja a tesót, hogy itt van Bundi, akit megajándékozhattam velük...csoda a születés...az ég a földdel összeér...ahogy mi 4-en is örökre összetartozunk...köszönöm a Jó Istennek...