Jótestvéri (v)iszony :)

Elég sok címverzió jutott eszembe a poszt kapcsán lehetne feketeleves vagy a sötét oldal, de ráillene a különben dühbe jövünk is. Eléggé érdekes fejlődési szakaszba értek a lányok, amivel nem is lenne olyan nagy probléma, ha nem mind a ketten és egyszerre szeretnék bizonygatni akaratukat. Amíg kisebbikük belelépett a dackorszakba, addig nagyobbikunk bazi nagy éntudatát villogtatja. Amikor ez a kettő egyszerre és egy időben csapódik le szülőanyjukon, jelen esetben rajtam, akkor jön el az a pont, hogy legszívesebben velük bömbölnék. Kell most a számolás, meg a nyelés, mert amíg Szonja körömszakadtáig mond ellent és felesel vissza, addig Kira iszonyatosan akar, és nincs is szebb annál, amikor saját akaratukat szeretnék érvényesíteni és sztereóban visítanak a fülembe. Képesek olyanon hajba kapni, hogy Kira mondjuk a babakonyhával akar játszani, Szonja meg azt akarja, hogy a húga ne azzal játsszon. Leginkább a céltárgyat szoktam ilyenkor kirakni a sufniba, amire cofika részéről a reakció a karba tett kéz, dulifuli arc és megsemmisítő, tekintet, tudod az az alulról felfelé néző nagyon dacos, anyám szerint (aki szerintem már nem is emlékezhet erre, de legalábbis tuti nem jól) én ugyanilyen voltam. A kicsi ugyanezen szituációban a bömbölést veti be és a lábbakapszkodós hisztit. Itt szeretném azt egyenlőre megköszönni, hogy a kicsi még nem beszél, mert így csak egy felesel vissza és nyújtogatja a nyelvét. Miután én közlöm, hogy amíg az én túró rudimat eszitek, addig én vagyok a főnök porbafingók és Bundi erre bőszen helyesel, én meg dohogva elvonulok, még javában sóhajtozom, amikor a tesók már a legnagyobb egyetértésben táncikálnak. Pár napja majdnem elájultam, amikor Szonja kérte, rajzoljak neki állatokat és azt szeretné körbevágni miközben Kira áhítattal nézi. Megcsináltam neki, nagy egyetértésben gyerekollóztak, amikor jön Kira és egy marék hajat ad a kezembe, bakker megnyírta a nővére. Fejtetőn és az eddig is Pistikére hajazó kiscsaj, most már fullra az, indulok büntetést osztani újabb áhítat, a rajta lévő cirka 3 napja vásárolt harisnyán 8-10 gyerektenyérnyi lyuk. Olló elkoboz, gyerek büntibe az ágyra, mit csinál a kicsim felül mellé és vele bűnhődik. Jelzem mindezt addig abszolválta, amíg elmentem wc-re és én még örültem, hogy senki nem töri rám az ajtót. Summa-summárum sok-sok toleranciára, dumára és magyarázásra van most szükségem, mert persze én vagyok a mumus, apuka továbbra is jó fejként tetszeleg. Egyébként meg, asszem' kivennék két nap szabit...de megelégszem két nap csenddel is...

Ez az igazi VV vazzeg:o)

Történt az Úr 2012. évének február havának 7. napján a déli harangszó után kettő egész órával. Kedvenc férjem közölte, hogy érezzem fontosnak magam, mert feladatot kapok, mégpediglen vonuljak le a pincébe és nyissam meg a csapot, mert a padláson lévő kiegyenlítőtartályt fel kell tölteni. Egy szóval válaszoltam, hogy kizárt, mert én a denevérrel egy légtérbe ugyan nem megyek. Felajánlotta, hogy akkor mehetek a padra, úgyhogy inkább a bőregeret választottam. Szerencsére egymással ingyen telefonálunk, így belebújtam a férj papucsába (ennek a mozdulatnak később jelentősége lesz) és leóvatoskodtam a pincébe. Férj létrát támaszt a főzőfülkében, mert onnan nyilik a padfeljáró és felmászik. Asszongya, fordítsam el 3x a csapot, megvót, csobogott a víz, közben a tengelyem körül forogtam és sasoltam mikor gyün a denevér. Hallom a telefonban, figyelj mindjárt el kell zárni. Most! Elzártam. Még nyisd vissza még kell egy kicsi, kinyit. Zárd el, elzár. Zárd el. Mondom el van zárva. Hallgatózok, mintha csobogna a víz a slagba. B+ zárd már el. Mire én vissza B+ elzártam. Asszongya menj a kazánhoz és zárd el rajta a csapot, ekkor már "kicsit" ideges voltam, mert folyt a kazánba a víz. Melyik csapot zárjam el. A kazánon basszus. De itt van 4 csap, őrült módon tekertem minden irányba az összes csapot. ZÁRD EL B+ MERT MÁR A HÁLÓBAN ÖMLIK A VÍZ! Egy hatalmas robaj és vízcsobogás, majd csend a vonalban. Trapp és megérkezett a pincébe a zuram, elzárni a vízcsapot, amit tökig nyitottam és el voltam még akkor is azzal foglalva, hogy a tetves gázkazánon melyik csapot és merre kell elzárni. Míg én lent ügyködtem (volna), a lakásban a következő történt. Bundi, leugrott a padról! Jelzem, azt azért megnéztem volna, ahogy Batmanként indul a megmentésemre. Update 116kg-val egyenest a konyhaasztalra, amiért 3 évig könyörögtem, amíg megcsinálta. Persze összetört, repülés közben gondolom a köpenye beleakadt a fűszertartó polcba és/vagy a kávéfőzőbe. A konyhai csendéletet a következőképpen tudnám leírni: teljes fűszer és kávéarzenál a földön, összetört üvegekkel, kávéba áztatott rántott csirkemell, rizzsel és káposztasalátával, ez megszórva némi edénnyel és kakaóval. A bonbonier teljes tartalma a káposztasalátában úszik, itt mondjuk majdnem felzokogtam, mert a csokkiiim. Anyám azt hitte, Bundi leesett a padról, lábon kihordott infarktusok száma 5 perc alatt kettő darab. Ded pedig sóhajtott egyet. majd átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Hálószoba, a falon végigömlött kb. 20liternyi víz, (ami akár 22 liter is lehetett volna, ha nem ugrik hanem mászik a hősöm) a szőnyeg békésen úszkált a parkettán. A házban mindenütt fekete vizes lábnyomok, na itt jön a papucs jelentősége ami a lábamon volt, mert kamikáze Bundi zokniban trappolt le a cukahara után a pincébe. Végighallgattam, hogy azt már egy hátulgombolós porfabingó is tudja, hogy "minden csap és zár jobbra nyílik, balra zár." Mondom vazzeg én bölcsész vagyok, nálunk olyan rimecskék voltak, hogy "bölcs Salamon monda vala, hangos fingnak nincsen szaga, de a kicsi, sunyi, lapos, annak szaga irtózatos." Majd közöltem vele, hogy felfújhatnánk egy gumicsónakot, a romeltakarítás után, andaloghatnánk kicsit a nappaliban is. Valamint biztositottam arról, hogy ha bármikor és bármiben szüksége lenne a segítségemre, akkor szóljon nyugodtan, mert rám számíthat. Majd ebéd és stresszoldó csoki hiányában elvonultam kávékiöntőt venni, mert naaagyon pipa lett volna, ha nem tud kávézni a mélyrepülése után. Ennyi:) Mondjuk mentségemre legyen mondva, hogy a kisboltba előadta a történetet (pasik:S) és azt mondta a boltos csaj, hogy neki is ki kell próbálni, hogy mikor folyik és mikor nem a csap, nekem meg ugye nehezített pálya volt, mert rajta volt a slag és nem láthattam, amikor meg füleltem, akkor már késő volt. Azért ma még nem kért meg semmire, nem is értem :)

Merengő...

2009. október

2010. október

2011. október

Pár napja rendezgetem a blogot, amikor egy kis időm engedi, múlt idézünk, leginkább úgy, hogy Szonja ül az ölemben és rácsodálkozik egykori önmagára, én meg mesélem az emlékeket, hogy odanézz ott vagy a fehér macival, hozd csak ide, látod ekkora voltál. Nagyon élvezzük mindketten. Lassan a 3. gyerekemmé vált az írás, jó visszanézni, jó visszaemlékezni és még a rossz dolgok is átértékelődtek. Aztán előjött egy régfeledett poszt,nekem meg az arcomon a mosoly és a könnyek íme:

"Cuckától kaptam az álomlabdacsot, hogy képzeljük el, vonzzuk be álmainkat, hogy mi fog történni velem/velünk, 1, 2 és 3 év múlva. Azt hiszem, ahogy a kedves blogtársaim is írták, merni kell nagyot álmodni, és hinni abban, hogy talán mindez megvalósulhat. Én már megtapasztaltam, hogy vannak még csodák, hiszem, hogy talán eljön még hozzánk 1-2. Nos akkor lelazulok és hajrá:)

2009. október 29.

Párás szemekkel bámulok egy papírdarabot, amin két picike csík mutatja azt, hogy a 1.5 éves kis cserfes energiagombócunknak kistestvére érkezik.Az esti meséket Bundás olvassa a kicsi lánynak, mert sok-sok év után végre a közelünkben dolgozik és minden este meleg vacsorával várhatjuk. A szüleim boldog nagyszülők, jól vannak és izgatottan várják az újabb unokát. A bátyám bemutatja azt a hölgyet, akivel leéli az életét. Lázasan készülődünk Gidus barátnőmékhez, hogy meglátogassuk a pár hónapos ikreiket. A házikónk végre teljes fényében pompázik, felújítva minden és a kertben hinátázó Szonja lányunkat a vele felnőtt ebünk őrzi.

2010. október 29.

Szonjának bemutatjuk az óvodát, ahol nemsokára pajtásokat szerezhet, és gyöngyvirág lesz a jele, mint az anyjának. Nagy őszi sétákat teszünk, faleveleket gyűjtünk, a 4 hónapos kistesó édesen szuszog a babakocsiban. Bundásom elégedett és boldog, teljes lett a család.

2011.október 29

A bátyám gyerekét és Szonjatesót tyúkanyóként őrzi és terelgeti a 3.5 éves Szonja, huncut szemekkel eljátszva a nagyot. Bundás, a bátyám és apukám a nagy almafa alatt sörözgetnek, az őszi napsütésben. Anyukám, a sógornőm és én főzőcskézünk.Kilépve a teraszra, felnézek az égre és arra gondolok, ezek a napok soha nem múljanak el.

Nincsenek most nevek, labdacsdobások, minden olvasómat arra kérek, gondolkozzanak el, képzeljék el mi lesz velük évek múlva, annyira jó és szép, hiszem, hogy a most is teljes életem, évek múlva még teljesebbé válhat, köszönöm Cucka."

Most komolyan mondjátok azt, hogy nincsenek csodák, önbeteljesítő jóslatok, hiszen a leginkább vágyott és várt álomlabdacsaim valóra váltak. Párás szemmel bámulhattam azt a bizonyos két csíkot, pontosan 3 héttel a vágyott időpont előtt, egy évvel korábban a saját helyzetemből adódóan ez volt a legmerészebb gondolatom, emlékszem ott és akkor alig mertem leírni, a szívembe már beköltözött kis tesót. Igaz arra is emlékszem, hogy Bundás akkor éppen külföldön dolgozott, de csodaszép őszünk volt, barátokkal, nagy sétákkal várva a májust, a kicsi lány születését. Az esti mesékben sem tévedtem, azóta is minden este apa mesél, igaz nem könyvekből, hanem Szonja kedvenceivel jönnek a kitalált mesék, leginkább a lusta lányról:). Kutyánk az nincs, de tavasszal érkezik, a megálmodott hinta ott lóg az almafán, a házikó, hát hogy is mondjam a tervek félkészek, agyban már gyönyörűen nézünk ki. A szüleim, várták az újabb kistesót és fájdalommal vegyes örömmel adok hálát a sorsnak, hogy édesapám kezébe vehette a legkisebb unokáját, hogy még utolsó evilági napján is mosolyra húzódott a szája, amikor megkérdezte, "hogy vannak a picikék". Igaz a bátyám hölgyét nem láttam azóta sem és az ikrek is váratnak magukra, de most még erősebben vágyok majd erre és remélem. Szonjának tényleg sikerült bemutatni az óvodát, (igaz 2011-ben itt valamit elirhattam) hála az égnek vannak pajtásai is, azt meg előre igazán nem sejthettem, hogy macskaőrülségéből kifolyólag idézem a hölgyet, a mi a jeled kérdésre a következőt kapjuk: "hellokittymosolygóscicafej". Számmisztikában is jó lehetek, mert mindössze egy hónapot tévedtem, hiszen 5 hónapos volt akkor és cseppet sem édesen szuszogva, hanem velőtrázóan üvöltve abszolválta a babakocsi látványát, de ez már valóban részletkérdés. A tavalyi év, sajnos unokatesó nem érkezett, erről reklamálok majd a bátyámnak, még fájóbb, hogy apukám már csak fentről figyelhet minket, a nagy égi almafa alatt sörözve. Anya valóban velünk él, s a sógornőm és főzőcskézett akkoriban.

Nem tudjam mit mondhatnék, mondhatnám, azt ucu neki írjunk még egy ilyen posztot, de ehhez most túl kusza vagyok belül, azért remélem sokan előveszitek ezt a labdacsot Ti is és emlékeztek, vágyakoztok, sírtok, tolul fel majd miden és pont ez ebben a szép és a jó. Sokszor siránkozom ebben a nehéz helyzetben, amiben most vagyunk, hiszem, hogy nem véletlenül jött elő ez a poszt, hanem pontosan azért, hogy rávilágítson arra, annyira bele lehet süppedni a fekete gondolatokba a gödör alján, hogy már felnézni is elfelejtünk esélyt sem adva annak, hogy észrevegyünk az aranyló napsugarakat.

Lecsúszva...

Nyugi, nyugi most nem a nyakig a szarban helyzetünkről szeretném itt rátok dobálni a szavakat. Az az igazság, hogy bár katasztrófa nem, de egy kis hó nálunk is esett. Először egy nagyobb túrát szerettem volna tervezni a csajokkal, de a kellemes -8 fok hatására le lettem szavazva. Gondoltam oda se neki, összeverbuválom a bandát és elmegyünk csúszni, stílusosan a templomdombra. A szomszéd csajok közül az egyik beteg, így elég nagy kiszúrás lett volna, ha a két tesót magunkkal visszük, de a frissen ébresztett keriapu és fia benne volt a mókában. Beöltöztünk hát rendesen és nekivágtunk. Szonja kicsit nyúl béla volt, mert csak apjukkal és keresztapjával mert csúszni, de kamikaze Kira nagy lendülettel siklott a lankán, őt csak a szemébe sütő nap zavarta. Egy fának való nekiszáguládást Martin produkált és hiába kiabáltam az apjának, hogy röhög nem sír, az csak viharzott lefelé hozzá. A kedvem még az sem rontotta el, hogy szétment a kabátom cipzárja a buli elején, igyekeztem nem engedni a fagyos hangulatnak. Rá kellett azonban jönnöm, hogy a pasik lusta disznók ha arról van szó, hogy teligyerekes szánkót kell húzni, de arra bezzeg nem restek, hogy odavágjanak a hóba a szobor mellé, hogy még a talapzat is rengjen. Szó mi szó, csúszott az ebéd és nem volt gond az utána következő össznépi sziesztával sem, soha rosszabb vasárnapot! :)

Egy cseppet sem vidám bejegyzés...

Szóltam előre:) A lényeg tele van a hócipőm. A kedves média harsogja a katasztrófahelyzetet, véleményem szerint mismásolva azt, hogy megint nagy összegek vándoroljanak, a már amúgy is megtömött zsebekbe, védekezés címén. Kelti a pánikot, hogy ilyen hideg, meg olyan hó. elregélném, hogy itt az északon a helyzet változott, a legmelegebb napra ébredtünk a héten, -10 van odakint, hó meg az, ami már 2 hete leesett. Szóval innen üzenem mindenkinek aki felel ezért a pánikhangulatért, hogy február van basszuskulcs, mit várnak hawaii, medence, koktélok?! Volt már ilyen hideg, sőt volt olyan is, hogy nem volt közlekedés, élveztük, együtt voltunk otthon az egész család és nem rohantunk bevásárolni 2 raklap gyíkhúst. Most sem rohantam, mert nincs miből, annak ellenére, hogy tegnap volt "fizetés". Szégyen, de azt hiszem nem az enyém. Bundi itthon van, mert nincs munka, kemény 22800ft-ot kap havi szinten, jham, hogy a nagy havazás miatt elfelejtették mondani, hogy cirka 6000-el kevesebb, mint decemberben, bocsi. Fizetés 80000ft a gyedem.+ családi póklékok 24400ft. Nem lesz nehéz összeadni és akkor jöhetnek a levonások 40000 lett a hitelünk, mert voltam olyan merész, hogy egyetemre mentem, a svájci frankot meg nem érdekelte. Marad cc 70000, amiből olyan 80000 a rezsink, vagyis lenne, ha beleférne ugye, a többi vagyis a nagy semmi meg maradna kajára és egyebekre. Ígéretek persze vannak, hogy lesz majd jobb és szebb világ, hogy cirka 1-2 hónap és végre ki lehet menni külföldre a páromnak, mert jobb lesz az idő, hacsak addig jobban le nem robban. Igaz a gyerekeit nem látja, meg hónapokig a költségvetésünk bazi nagy lyukait kell majd tömködni, de majd egyszer csak. Tudom, hogy nagyon sokan vannak hasonló vagy ne adj Isten még nehezebb helyzetben, de amikor eljutsz arra a kurva pontra, hogy már éjjel is ezen kattan az agyad, akkor nagyon nehéz. Meg azt hiszem akkor a legnehezebb, amikor ránézek a lányokra és köszönöm a sorsnak, hogy még olyan kicsik, hogy nem értik és el tudják fogadni azt, hogy ezt a csokit most nem kaphatják meg, mert nincs rá pénz. Szóval északon a helyzet kemény, gondolkodtam már azon, hogy visszamegyek dolgozni, de nem tudom megoldani Kira felügyeletét, maszekmeló nincs, a városban kb 60%-os a munkanélküliség. Rosszul esnek dolgok, például, amikor egy képemet megosztják a facebookon, hogy hoho itt van hó, és vadidegenek kommentálják ordenáré stílusban, hogy majd váltanak ide útlevelet, vagy esetleg milyen színes az ovis kép a romák miatt, köztük olyanok akik itt nőttek fel. Először gondoltam megmutatom neki a fenti képeket a világvégi kisvárosunkról, vagy megkérdezem, ha nincs otthon valami egy pillanat műve neki is átugrani a szomszédba, vagy bandáznak-e a gyerekei az út közepén játszva télen-nyáron, fürdenek-e az almafa alatt a minimedencében, ha valaki megy a boltba megkérdezi-e, hogy kell-e valami. Eltúrja-e a szomszéd a havat a háza elől, mert ő kelt korábban, vagy egy másik szomszéd kiviszi-e az udvarból a kukáját kiüríteni, mert reggel elfelejtette. Kap e sütit, vagy éppen a kedvenc kajáiból a szomszédoktól, leállnak-e a gyerekével idegenek kedvesen beszélgetni az utcán? Ha beteg a gyereke hányan ajánlják fel, hogy elviszik orvoshoz és várnak velük órákat? Neki is 25 perc-e az 5 perces út gyalog hazafelé, mert mindenki mosolyogva leáll beszélgetni.? Mert ez a világvégi kisváros ilyen, még ha nagyon szar helyzetben is van. Még ha minden család is nagyon szar helyzetben van. Igen sok roma él itt nagyon sok, sok belőlük mégis küzd az előítéletek ellen. Aztán mégsem szóltam, sok bennem most az epe, valószínűleg túlérzékeny is vagyok. Kellően felháborodok és kimorgom magam azon, hogy a híres VV5 lakói rácsodálkoznak, hogy a tojás nem a tojástartóban születik, vagy, hogy hogyan néz ki a jégcsapretek. Közben meg szörnyülködöm, hogy ez kell a népnek, persze megmondták, cirkusz, csak nálunk lemarad a kenyér. Szóval nekünk is el kell mennünk innen, a lányok érdekében legfőképp, a döntés megszületett a hogyanra még képlékeny módozatok vannak, az időt behatároltuk, Szonja iskolába indulása cc 2 év, persze ehhez túl kell élni valahogy a mi kis saját katasztrófahelyzetünket...várom ám én is a márciust...Sajnálom, mert szeretek itt élni...de ha nincs miből és nincs hogyan, akkor lépni kell...ahogy sokan megtették és sokan tervezik, de soha nem szabad elfelejteni honnan indultunk.

Tadam.....

Naaaa bébinudlik??? Ugye, hogy ugye... Tittta öröm bódogszág és még masni se kell. Hála Neked Teszvesz! :O) Én lenni szuperanyu...ide nekem azt a macskát :)

Változatok a hülyeségre...

Van az úgy, hogy bekattanok...lehet a -19 teszi ami ma reggel leledzett minálunk, nem viccelek a denevérek beköltöztek a pincénkbe, téli álmot aludni, most csinálunk nagyobb helyet, mert a hét végére várjuk a medvéket is. A csinálunk királyi többes, mert én ugyan le nem megyek oda, ahol motoros(értsd bőrruhás) egerek tanyáznak fejjel lefelé lógva. Ugorgyunk. Szóval vallomás következik, egy rohadt lusta disznó vagyok, aki előnyt akar kovácsolni magának. Mégpedig, a diplomám nyelvvizsga hiányában az egyetemen őrzik, hét lakat alatt. Mondom ráizzítunk már a témára, mert vér ciki, meg minden főleg a barátnőmnek, akinek az anyja, azóta azon a szakon tanít. Felrebbentek kósza hírek, hogy esetleg megkapjuk nyelvvizsga nélkül is. Sejthettem volna, felmegyek a honlapra, szupersztráda lett mióta nem jártam ott, megkeresem az ügyintézőt, aki már rég nem az, aki akkor volt. A kolléganője közölte, hogy írjak neki mailt, de nem-e tud esetleg segíteni? Erregélem, hogy eskü nekem van diplomám náluk, meg szép államvizsgám meg minden, nem-e lehetne-e legalább valami másolatot kapni, mert azt olvastam a honlapon, hogy X összegért lehet. Röhög, asszonygya lehet, azoknak akik elhagyták vagy elveszett. Mondom, hát gyakorlatilag én sem tudom, hogy náluk melyik doboz alján porosodik. De mondom a két szép szememért senki nem hiszi el, hogy nekem ilyen diplomám is van, ha elé állok, szevasz Gizella vagyok és hidd el nekem itt diplomáztam. Jhhham másolatot azt adhatnak, írjak mailt, melyik évben is végeztem? Snitt. Agy forgat....teljes sötétség. Valamit hadováltam arról, hogy írok mailt és lecsaptam. Előtte azért még arra volt pofám, hogy megkérdezzem, van-e már rektori döntés arról, hogy a renitensek esetleg megkapják mégis nyelvvizsga nélkül, asszongya nincs, ha lesz is szeptember 1 előtt semmiképp. Lerakom a telefont és őrült ámokfutásba kezdek, hogy mikor végeztem, túrok kutatok a szekrényben és a fejemben, semmi, mert a diploma ugye náluk, a leckekönyvem remélem, hogy náluk. Szidom magam, mint a kocsis, hogy lehetek ennyire hülye. Aztán mit találok egy fiók mélyén, szakdolgozat, rajta egy aranybetűs évszám 2005. Banyek, a pofám leszakad, hogy hét év alatt nem voltam képes egy laza közép c-t letenni, én akit már gimiben eltanácsoltak a nyelvtanulástól, hogy a kétnyelvűről inkább menjek át informatikára. Az is csak az angoltanár jóindulatán múlt, hogy lett egy angol kettes érettségim. Szóval itt tartunk, közben azért elagyalok azon, hogy megvesztegetek valakit, hogy csempéssze ki, vagy rablótámadásba lendülök át, de leginkább leszegett fejjel ülök és rohadtul ég a fejem...Azért a mailt megírtam...

A másik, Szonját nem sikerült lebeszélnem a büdös dög HK (már nem vagyok hajlandó kiírni a teljes nevét) úgyhogy ma nagy diadallal jöttem haza és nagyképűen közlöm Bundival, hogy megvan ám a cicajelmez, van neki füle-farka mindene, ráapplikálok egy masnit és kész a HK. Veszem ki és hajtogatom, körülbelül mintha az ötöslottó vászonra vetett nyerőszámait húznám elő, menet közben virtuálisan hátba veregetem magam, hogy miyen f... a csaj vagyok, ezt is megcsináltam az én elsőszülöttemnek, várom a viharzó tapsot, mire: Ez fekete. Neeem, ennek rózsaszín a hasa. Válasz: Ez fekete, HK. nem fekete. Nyeltem egyet, ránéztem és összeszűkült semmivel nem összetévesztendő gyilkos tekintettel, cseppet sem nőiesen közöltem: EZ HK BA+ ÉS CSEND(lehet kussot mondtam hirtelen haragomban) ÉS TE FOGSZ A LEGJOBBAN LELKENDEZNI A KÖLÖKNEK, mert ha nem tuti Te fogod két kézzel megvarrni azt a rohadt jelmezt. Erre mit mond: Figyi már, ilyen masnis farka nem a Fülesnek van a Micimackóban? Ekkor értük el 16 éves kapcsolatunk mélypontját és már láttam magam: "Igen tisztelt bíróság, azért akarok elvállni, mert ez a férfi itt, belegázolt a saját és gyermekem lelkivilágába, mert mindenki láthatja, hogy ez egy HK. jelmez....majd teátrálisan miszlikbe szaggatom. " A valóságban persze nyeltem egyet, majd egy nagy lendülettel bevágtam a jelmezt a szekrény aljába...most pedig pink masnit keresek a cicafülekre.

Mesélhetnék még de azt hiszem még csak délelőtt 10, ennyi nekem mára elég...