Télapóláz....avagy egy kis mosoly az esős délutánra:)

Én azt szeretném ha hozna nekem a Télapó sok színes ceruzát és egy nagy piros almát, mint Babócának!

Neked mit hozzon a Télapó Kira?-

- VIIRSHLLLIT!

A triumvirátusom:)

Várnom, türelmesen várnom kell a csodát. Nem fontos, hogy szeressek. Az kell, hogy engem szeressenek. Az önismeret óvodájában magamat semminek tudtam, s mint a szél hordozta gyomnövény magja, arra vártam, hogy valahol, valamelyik szempárból, a nekem vetett föld puha életterében, rám tűzzön a melegen mosolygó napsugár.

Kukker 8o)

Az a helyzet, hogy gyerekkorom óta gond van a szememmel, pontosítanék, születésem óta. Elmondások alapján ugyanis azon a 36 évvel ezelőtti októberi estén ami még nagyon a múlt évezred volt az éppen ügyeletben lévő doktor doktornak sikerült kicsit meló közben felönteni a garatra, megbillentve egy kicsit az ezüst acetátos üvegcsét gyermeki énem bal szeme fölött. Így esett, hogy a bal szememben létrejött egy szem izom bénulás, ami miatt balra nézve kettő látok. (Egyetlen előnye van, páran azt hiszik, hogy nem is őket figyelem, közben meg de. Még egy előnye lenne, ha egyszer látnám Vin Diselt rögtön dupla élvezetben lenne részem.) Eme érdekesség okán, olyan bizonyos szögben fordítva szemem (ezért rögzült a fejjem forgásom) mintha  a jobb szememre kancsítanék. A drága jó szemészek nagyon-nagyon sok ideig a jobb szemem kezelték, mondán az a rosszabb. A mai napig emlékszem arra, hogy 3 hetet voltam egy kórház felnőtt szemészeti osztályán, mert akkor még nem volt gyerek részleg, ahol anyu nem lehetett velem és volt, hogy órákat vizsgálgattak tök sötét szobákban. Az első osztályos képemen, ami ugye mindenkinek klasszikus asztalon könyöklős és mögöttünk a tábla, két lángvörös copffal ülök, piros sztk keretes szemüvegben, aminek az egyik fele barna ragtapasszal van leragasztva, a szép összhatás kedvéért mindezt narancssárga kockás pulcsiban. (Neeem, soha az életben nem rakom fel ide azt a képet!). Bevallom őszintén, akkor még nem csináltam hiúsági kérdést a szemüvegből, később annál inkább. Volt olyan év, amikor csak akkor vettem fel amikor mentem a szemészhez (ez de gáz) ő meg nagyon büszke volt, hogy jajdeokosügyes semmit nem romlik a szeme a kis/nagylánynak. Na ezekkel a mondatokkal nem igazán inspirált a szemüvegviselésre, főleg hogy akkoriban élsportoló voltam, nem hiányzott a szemüveg. Aztán az utolsó, leginkább tv-hez használt szemüvegem a lányok úgy egy éve eltörték. Aztán pár hónapja észrevettem, hogy nem látok távolra, nagyon nem és ez egyre csak romlott. Lényeg, besz@rtam rendesen. Aztán múlt szombaton beültem a székbe és cirka 45 percig vizsgálgattak nagy hümmögve. Aztán közölte, hogy eddig azért nem szólt, mert ő sem hitt a szemének. Azért itt ez egy kicsit kalapos poénnak tűnt. A lényeg, a dioptriák nem nagyon -0.75 és -1.25, gyakorlatilag nem változott. Mi akkor a feketeleves, a látásélesség, a bal szememen mindössze 40%, a jobbon se sokkal jobb. Iszonyat méretű cilinderek és a legrosszabb, hogy mindezt magamnak okoztam, nem láttam élesen, ezért hunyorogtam, ami miatt nyomtam a szemlencsém és még inkább nem láttam élesen. Az ítélet: nonstop szemüvegviselés, mert ebből sokkal, de sokkal nagyobb baj is lehet. Jham és 36 év után tolták először az arcomba, hogy az is gond, hogy nagy a szemhéjam, na ezt übereljétek, mert valakinek nagy a haja, a segge, a melle, na de a szemhéja....Ezek után nem voltam túl lelkes a keretválasztásnál, amolyan mit bánom én adjál valamit és kész, erre pirosat akart, na a pirossal úgy vagyok, hogy legalább annyira hiányzik nekem, mint mókusnak az erdőtűz. A kékre sikerült rábeszélni. A csajoknak fel sem tűnt, Kirának egyáltalán nem, Szonjának pedig tetszett. Az első nap nyűglődtem, itt nyom, ott vág, párásodik, koszolódik ect. Az előrevetített szédülés nem volt vészes, bőven ellensúlyozta, hogy mennyire tisztán látok, mert bevallom őszintén, amíg nem tudtam, hogy így is lehet, addig a homály volt a természetes. Ma délutánra már ott tartottam, hogy az idegesített ha valami miatt le kellett vennem és nem láttam, ha meg rajtam volt fel sem tűnt, hogy ott ül az orrnyergemen. A doktornő erősen javasolta, mivel naná, hogy apjuknak is hasonló a szeme, csak nem ennyire durván, hogy a lányokat is mutassuk meg szemésznek, mert ez az egész kórság 10 éves korig teljesen kiküszöbölhető. Na szóval toborzok, október van a látás hónapja, rám ez most már duplán igaz. Menjetek Ti is el egy vizsgálatra, ne legyetek olyan lusták és linkek, mint én. Van sok-sok akció országszerte (igaz a szemüveg, így is egy vagyon)....hogy kicsit hátba veregessem már magam, a szemüveg divat és öltöztet, nem? De!

Benne volt a levegőben...

Azért látom magam előtt most Diust, aki már augusztus közepén megjósolta ezt a posztot. Tudtam én már akkor is, hogy igaza lesz. Sokszor és sokat hangoztattam már, hogy én kutyapárti vagyok és mint az utóbbi pár napban kiderült Szonja ezen szokásomat is örökölte. Történt ugyanis, hogy az unokabátyám profilján megláttam őt, gazdira várt, pontosítok, amikor megnéztem a fotót már tudtam is, hogy Rám vár. Igazam volt. Szóval ő Ricsi a legkisebbikünk. Fajtáját tekintve staffordshire terrier. Igen tudom, hogy óóó harci kutya, óóó kutyaviadal, óóóó ect. Azt gondolom a kutya olyan amilyenné neveljük és hiszem, hogy ha két kicsi gyerek mellett szeretetben nevelődik és eszem ágában sincs csibészeltetni, akkor olyan lesz mint a szülei, szép, nagy, okos házörző, ahogy egy fórumon olvastam, ez az a faj, aki ha kell megdöglik a gazdájáért. Ez már most látszik rajta, miniatűr mivoltához képeset, oltári hangon tud ugatni, ha éppen elmegyünk itthonról. Az első két éjszaka húzós volt, azt hittem bereked reggelre vagy mi kattanunk meg. Nálunk elvből nincs lakásban a kutya, ehhez tartottam és tartom is magam. Ricsi kezdőlépése nem volt túl szerencsés nálunk, az ismerkedés első fél órájában, Kira hókonvágta egy fadarabbal. Málna és Boogie pedig beleeresztette a karmát, pedig a szerencsétlen kis dög csak haverkodni akart. Azóta rendeződtek a hatalmi viszonyok, Málna a főnök (még egy darabig), 2 napig sértetten be se jött az önérzetes macska, mert idehoztunk egy gombócot. Azóta már közelednek az álláspontjaik a négylábúaknak. Szóval újfent kutyások lettünk, élvezem, imádom...Közben meg olyan jó látni Szonját, ahogy terelgeti a kiskutyát, oviból hazafelé már a kapuban várja és játszanak, eteti, tanítja, érett a feladatra és remélem ez a lelkesedés sokáig kitart. Nos Kira, lassan ő is érti/érzi, kicsit tartanak még egymástól...de jó lesz ez... tudom.

Újabb csokor Szonjától

Reggel  "szokás szerint" késve indulunk az oviba és én csak szajkózom menjünkmá' menjünkmá':

- "Keressük meg az esernyőmet!"

- Szonja már kezd sütni a nap!

- "Akkor a napszemüvegem!"

- Pfffff.

***

Kipakoltuk a szobát, mert festünk, ezért visszhangzik, battyog ki meglepődve:

- " Valaki visszaszólt nekem!"

***

Boltban a csemegéspultnál:

- "Odanézz, pöpije van a kolbásznak!" (Az eladócsaj röhögve megfordította)

***

"Olyan cukin mondtam, hogy fuldoklok, hogy mindenki mosolygott rajtam."

***

- Szonja ez a rajz életem legszebb szülinapi ajándéka!

- "Tényleg?"

- Igen.

- "Biztos?"

- Biztos.

- "Akkor Te nagyon szeretsz!"

***

"Elverem a seggét a macinak ez lesz a bemutatványom!"

***

"Neked pukiztam apa!"

***

"Hogy ityeg a ficeg?"

***

"Még ötöt kell várni és meghidegül a gyümilém."

***

Magyaráz a húgának:

"Mondtad, hogy kakálni kell és befostál, tudod? Ez így történt."

***

"Anya a 20. szülinapodra egy virághintás tündértortát csinálunk Neked apával, mert megérdemled!"

***

Evőpálcikával játszik. Magyarázom neki, hogy van egy nyers feltekert hal, amit ezzel esznek, a szusi. Döbbent arccal rámnéz:

- "Zsuzsi?!"

***

"Gyere már ide polipkutya!" - a pulikutya Szonja féle változata.

***

"Én most már minden nap jót fogok fogadni, amikor iskolás leszek, akkor is jókat fogok fogadni." Nos ennyit a szófogadásról.

***

"Anya ha autós pólóban megyek oviba, minden fiú szerelmes lesz belém?"

***

"Gyöngyi óvó néni mondta, hogy Sün Samu toporékolt, mert nem akart óvodába menni."

***

Kira saját szava: "Puppa" avagy köldök.

***

Aktuális kedvencem Szonjától:

"Levente szerelmes belém, de én nem vagyok szerelmes belé, akkor most összetöröm a kicsi szívét?" 

***

 

 

 

Pizsamás álmok...

A történet hosszú évekre nyúlik vissza, még a rég volt dolgozós énemből. (Az már mellékes, hogy peregnek a napok és nagyon nem sírom vissza azt az időszakot, pedig hamarosan eljön.) Szóval az intézet, kedvenc helye volt az utcai és piacos árusoknak. Bejöttek a nagy csíkos cipzáras táskáikkal és árulták a főként ruhaneműiket, amire naná, hogy a józsefvárosi piacon tettek szert. Az egyik ilyen árus volt B. nem szívesen vásároltunk tőle, mert ő maga is meglehetősen kellemtelen szagot árasztott és finoman szólva sem volt olyan, mint akit éppen most húztak ki a skatulyából, na meg a portékái sem voltak élre vasalva. Én csak a vásározásából ismertem, de egyik kedvenc kolléganőm szomszédja volt. Ő pedig mesélt róla, hogy tanár és sokáig tanított, mindaddig, amíg a férje egy gyors lefolyású kegyetlen betegségben meg nem halt, ő pedig itt maradt két kamasz fiúval. Nem volt más választása, lévén a tanári fizetésből nem tudta eltartani magát és legfőképp a gyerekeit, elment hát piacolni. Működött, ügyesen forgatta a pénzt és az árút, de még így is minden fillért a fiúknak adott, akiket egyetemre járatott. Aztán sokáig nem jött, beküldte az árút valamelyik fiúval. A barátnőm elmesélte, hogy őt is megtámadta a rettegett három betűs, pár hónap alatt le is győzte. A házban pedig ott maradt zsákszámra a felhalmozott ruha, elmentünk s a fiúkkal kiválogattuk, szerettük volna eladni, és legalább annyi pénzt összehozni belőle, hogy a kollégiumukat ki tudják fizetni. Akkor lettem gazdája két pizsamának, mondanom sem kell az égvilágon semmi szükségem nem volt gyerekpizsamára, legfőképp nem kettőre, akkor még annak sem volt jelentősége, hogy Hello Kitty van rajtuk. Arról, hogy az egyik 92-es, a másik pedig 122-es halvány lila gőzöm nem volt mit jelent. Naná, hogy az motivált, hogy tudtam a fiúk "csak úgy" nem fogadnak el pénzt, így hát vásároltam. Amikor pedig hazaállítottam vele és párocskám csak annyit mondott a "nem vagy normális " helyett, hogy milyen jól néznének ki benne a gyerekeink. Bőgtem egy sort ezen, mert érzékeny lelkem nehezen viselte, hogy gyerekeink akkor még csak a gondolatainkban és a hitünkben éltek. A pizsamákat, hogy ne fájdítsam tovább amúgy is eléggé megtépázott lelkemet bepakoltam egy zsákba és elrejtettem a leghátsó sosem használt szobánkba. Ott is maradtak egészen pár nappal ezelőttig. Az évek során párszor előkerültek ugyan, de mindig nagy sóhajok közepette gyömöszköltem vissza a zsákba. Nem úgy most, csak úgy vigyorogtak a késő őszi napsütésben a pizsik a szárítókötélen, éppen annyira mint a lányok amikor megkapták az esti fürdés után. Mindkettőre mintha rá szabták volna, és nagyon tetszett nekik, hogy egyformák. Nos sok-sok év után ez a két kis ruhadarab beváltotta az álmunk, a jóslatot, a reményt, amit pár évvel ezelőtt a párom fogalmazott meg. Mint már oly sokszor az életünkben most is beigazolódott, hogy semmi sem történik véletlenül velünk és nem utolsó sorban, hogy mindennek rendelt ideje van...

36

Jöhetnének, most nagy szavak, meg gondolatébresztés, és sok-sok értékelés az elmúlt évről. De nem ez jön, bár van sok-sok gondolat és sok-sok érzés. Boldog vagyok, és hálát adok a sorsnak mindazért amim van.  a lüke férjem, aki ma megjegyezte, hogy mától legálisan cserélhet le két nagykorúra. A kisebbikünk, aki ma a szokásosnál bújósabb és puszilgatósabb volt, amit elég nehéz überelni, és huncut, mint mindig. A nagyobbikunk, aki ma még álomporos szemekkel kiballagva a csoportszobából össze-vissza puszilgatott a Boldog Szülinapot énekelve és átadta a virágrajzot, amit nekem készített. Szép az élet na....és olyan jó érzés, hogy ennyi embernek eszébe jutottam ma...