Másfél éves kis csodánk :)

‎"Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem..."

Szonja újfent beszólogat :)

"Anya teregetünk sárkányt?"

***

..."bolyhos nyuszi füle van,
pici piros szeme van
ide néz, oda néz
szétpislant." (felpillant)

***

- Szonja gyere már, had igazítsam meg a gatyád, olyan csálén áll!
-" Nekem nincs gatyám, nekem nadrágom van és bugyim!"

***

-"Anya nézd milyen cukika kislányka ma van neki a két szülinapja."
- Nem két, második.
- "Miért két második?"

***

Apjukkal nagy elánnal keressük, hogy hol sistereg a víz, nem csepeg se a mosdó, se a wc, se a kád, se a mosogató. Kb. fél óra elteltével rájövünk, hogy Szonja beleöntötte a mosdóba a robbanós cukrot.:)

***

"Anya átmehetek a hátad között?"

***

"Édes drága kicsi húgom...menj már arrébb, mert elverem a kiskacsódat!"

***

"Ezt figyeld sokáig!" = nagyon figyelj :)

***

- Készültök már oviban a Mikulásra?
- "Áááá dehogy, még nem hull sűrűn a fehér hó."

***

"Olyan hideg van, hogy nem tudunk kakálni, mert befagy a segglyukunk!"

***

- Szonja légy szíves segíts elpakolni!
- "Jó, mutatom a játékot, hogy melyiket kell."

***

- Rettenet büdös ez a nyúl!
- " Nem büdös, bebogyózott és bogyózós illata van."

***

- Szonja lassan nyisd ki az ajtót, mert Kira itt áll!"
- Mama, Kira nem is ivott.

***

MikuLáz

A kis ovisunk teljes lázban ég, szerencsére most éppen nem valami csúnya vírus miatt lázong, hanem nagy Mikulás és Jézuska lázban ég. Oviban már kb. 1 hete megy a szerintem béta verzió. Azaz megjelent a hóember, bekopogott a Mikulás az ablakon, jelezve, hogy minden nappal közelebb kerülnek a kis gézengúzok az eljöveteléhez. Erre nagy szükség is van, hiszen kiscsoport révén, bizony van olyan delikvens aki a piros ruhás említésére biza sírva fakad. Lelkesen tanulják a verseket és dalokat, hogy kellő képen fogadhassák a nagyszakállút. A délutánjaink ennek a jegyében telnek, előadja a kishölgy a repertoárt és minden alkalommal hangosan tapsban és üdvrivalgásban törünk ki a meghajlása után. Sőt vigyorogva indulunk oviba, lecsúszik az ebéd is, készülnek a téli rajzok és még a délutáni alvás sincs bojkottálva. Csillogó szempárral, mesél a télapóról, már többször be kellett vennem a gumicsizmáját az ablakból, ami soha ilyen korán nem vett még fel karácsonyi köntöst mint most. Járt már nálunk a Hóember két kis csokihóembert hagyva az ablakban, sőt kiskisasszonyunk már látni vélte ahogy húzzák a rénszarvasok a szánt az égen, de minimum az álmában megjelenik a piros ruhás. Meséltem neki Szent Miklósról, a történetről, Jézus születéséről és az angyalokról. Nagyon várom már én is, mert annyira jó látni azt a gyermeki hitet, ami még bennük van, a csodavárást, a gyertyafényt, a karácsonyillatot. Számolunk vissza, mindannyian...Ami mégis leginkább megragadt és le kell ide írnom, hogy majd egyszer ő is elolvassa, az a következő párbeszéd, bevallom még most így felidézve is bepárásodik a szemem:
- Anya karácsonykor eljön papa is?
- Nem kicsim, ő már nem lehet itt velünk.
- Azt mondtad mindenki itt lesz, akit szeretünk.
- Igen kicsim, ő a szívünkben fog itt ünnepelni velünk.
- Papa már angyalka ugye?
- Igen kicsim.
- Ha papa angyalka, akkor ő is el fog jönni, mert a karácsonyfát az angyalok hozzák nekünk és a miénket a papa fogja hozni.
- Biztosan...

A legkisebb ugrifüles...

Biza, most Kiráról lesz szó, csodálom, hogy mennyi arca van. Mint pompom, kábé:). Igazi kis akarnok, pedig így közelítve a 1.5 éves korhatárhoz, igazán ráérnék még azzal a dackorszakkal. Imádom nagyon, szerintem már tolakodásnak veszi néha, hogy állandóan puszilgatom, de olyan ki selymes bőre van és bennem meg mindig ott villog a lámpa, hogy nem sokáig lesz ő már baba, észrevétlenül fog kislánnyá válni. Ha meg kéne fogalmazni, azt kellene mondanom, ő a mi kis szeretni való kakukktojásunk. Hihetetlen energiák mozognak benne, gyakorlatilag minden túlzás nélkül arra az időszakra áll csak meg, amíg alszik. Az evés is úgy zajlik, hogy vagy futkos a kezében a kajával, vagy szaladgál vissza egy-egy falatért. Gondolom ettől ilyen kis filigrán alkat, amit megeszik pár órán belül lefutja. Imádja a magaslati levegőt, mindenhová felmászik, ez még a kisebbik baj, de le is ugrik. :) Mindezen feladatsort kb. tized annyi idő alatt abszolválja, mint a nővérkéje. Vannak azért számomra érdekes megmozdulásai. Először is, csak és kizárólag pohárból hajlandó inni és egyedül, ebben is ügyes. A felvágottat csak magában eszi és fel kell neki tekerni. Ruhaundoritisze van, képes bármikor csupaszra vetkőzni, tök egyedül, nem számít a seggig érő zokni (harisnya),a pelenka, body, pulcsi és társai sem. Ilyenkor ujjongva rázza a fokhagymacikkeit és ordenáré balhé van ha viszem felöltözni. A zokni, mint olyan már nincs a ruhatárában 3mp alatt szabadul meg tőle, és soha nem un bele, hogy folyton levegye. Igazi kis piperkőc, mint a nővére, a pár száj hajába hajgumit kell beleszuszmákolni, amit persze rögtön kivesz, de minimum egy hajráfot felrak. Kedvenc játékai is vannak már, naná, hogy a telefon, a baba, amit etetni lehet és imád kockákat pakolni egymásra. Ezenkívül mindennel eljátszik, ha úgy tartja kedve két fakanállal és két vizes flakonnal rohangászik naphosszat. Az a baj, hogy van azért hátránya is a blognak, nem tudom úgy megmutatni a kiragadt pillanatokat ahogy szeretném, amikor elalszik a kezemben, amikor a két piliszka mutatóujját mozgatja a Nád a házam tetejére, amikor huncutul csíkszemmel vigyorog, amikor komolyan szemlélődik. Olyan hihetetlen gyorsan eltelt ez a 1.5 év, mégis ambivalensen nekem olyan, mintha már nagyon-nagyon régen itt lenne velünk. Vannak persze nehézségek is, pl. ha a gép előtt ülök, visítva jön és már tornázza is fel magát a lábam között az ölembe, és mutogatja mit kapcsoljak be neki. Ez különösen most probléma, amikor vállaltam egy kis maszek melót és gép előtt kell(ene) ülnöm, mert senki nem tudja ilyenkor elterelni semmivel innen, az tuti. A másik a szoptatás, vessenek meg az ős anyák, de elegem van, nagyon. 2008. tavaszától szoptatok, tudom én vállaltam és örülök is neki, hogy mindkét lányom jó sokáig kaphatta. DE! Kivan a hátam, a mellem és kivagyok attól, hogy ha ledőlök mondjuk tv-t nézni az ágyra, már jön is a kislányom és tépi a pólóm, h nem adnám ordít és k......sokáig bírja, legalábbis sokkal tovább, mint én. Ezt napjában annyiszor játssza le, ahányszor letenném a hátsóm. Nem beszélve arról, hogy éjjel 2x kell szopizni, 1.5 éve. Tudom ez nem (csak) rólam szól, de nagyon elég volt és nem látom az elválasztás mikéntjét még, de azt igen, hogy rohadt nagy meló lesz, így azonban nem mehet tovább, mert nincs rá erőm és legfőképpen idegzetem már. Na miután így lehúztam a kiscsajt, de ez most valahogy kijött belőlem visszakanyarodok. A beszédfejlődése, hááát számomra furi a nővérkéje csacsogása után, mert gyakorlatilag mindent elmagyaráz a kiscsaj, amit csak akar, jelentéssel bírnak a "szavai", hangsúlyai, de azt nem mondanám, hogy beszél. Apjukkal volt is egy vitánk erről, amiben emlékeztettem, hogy ha már hasonlítgatunk, emlékezzen vissza rá, hogy igaz, hogy fürtöskénknek járt a szája, de hugával ellentétben a lába nem nagyon. Majd tartottam neki egy kiselőadást arról, hogy vannak hangsúlyos fejlődések, amik háttérbe szorítják a másikat, de előbb-utóbb eljön mindennek az ideje. Summa- summárum, Kira így kerek ahogy van, a ropilábaival, a libegő bóbitával a fején, a bilin ülve,nyálas puszit osztogatva, az asztal tetején táncolva, szemlélődve, de leginkább akkor, amikor felkéri magát az ölünkbe és minden kis testrészével szorosan átölel és mint egy kis majom kapaszkodva hozzánksimul.

...

..de talán most ez nem is baj. Különös visszatekintő napom volt tegnap. Sok-sok gondolat és kép kavarog bennem. Most meg körülölel a csend. A többiek alszanak, csak a tűz pattog a kandallóban és a kávé gőzölög előttem. Tegnap anyának ki kellett volna mennie az otthoni házhoz. Rettenetesen feszengett, gyakorlatilag minden baja volt, rettenetes teherként éli meg, ha "haza" kell valamiért menni. Ő inkább felvállalta a csajok felügyeletét, így hát mentem én. Úgy volt, csak pár percet maradok, de 2 óra lett belőle, mert akire vártam ennyit késett. Először annyira nyomasztott engem is a csend, hogy telefonálgattam jobbra-balra, csak ne kelljen egyedül lennem. Majd rájöttem, hogy van valami oka annak, hogy ez így történt, így szabad folyást engedtem a gondolataimnak. Furcsa volt, mintha nem is itt nőttem volna fel, a másik pillanatban, meg mintha éppen búcsút vennék a háztól. 15 éve nem lakom ott,mégis a szobám a régi lányszoba, a csillárról még ma is úgy lógnak fiatalkorom emlékei, mint akkor, a szekrényben még ott az utolsó ki nem olvasott könyv, a születésemkor kapott mackó is éppen úgy ül az ágyon, mintha csak tegnap lett volna utoljára a kezemben. Először azt gondoltam összeszedem és elhozom, ami fontos, de a gyerekkorom nem tudom begyömöszölni egy táskába, így hát minden ott maradt egy-egy kézbe vétel és simogatás után. Beállta az ablakba is, néztem a szemközti fenyvest, mint annyiszor, ahol nyáron agyaggal dobálóztunk, ahol télen csak én találtam telibe a kökénybokrot a szánkóval, sőt egyszer majdnem fel is gyújtottuk, mert a barátnőmmel ki kellett próbálni a tiltott cigarettázást. Eszembe jutottak az itt töltött Mikulások-Karácsonyok, Hogy soha nem kaptam el, a nagy lépcsőn nagyit, mint Mikulást, hiába hagytam ott még a csomagom is a leleplezés érdekében. A karácsony illata, ahogy reggel már arra ébredtem, hogy kavarog a mézes puszedli illata, a gyertya alakú égősor a fán, a régen vágyott alvóbaba... Semmi sem köt már oda és egyben minden. Valahogy apa lelke lengi be az egészet, a szürke kalapja még mindig ott az előszobában, mintha csak éppen elugrott volna biciklivel a boltba. A fáskamrában még az a fa van ott, amit ő hasogatott, a cipőszekrény előtt ott a cipője, mintha éppen csak most bújt volna ki belőle. A konyhaszekrényen ott a szemüveg és az órája. Mindenütt ott van ő, minden téglában, amivel saját kezűleg épített nekünk otthont. Ahogy szaggattam fel az alig behegedt sebeimet, fura ambivalenciával úgy lettem egyre nyugodtabb is. Azt hiszem tegnap búcsúztam el igazán az otthonomtól, a gyermekkoromtól, attól a közegtől ami felnevelt. Végül nem pakoltam össze semmit...csak a faleveleket sepregettem össze a járdán, úgy ahogy a múlt ősszel még apu, mintegy jelképesen kiseperve magamból is minden keserűséget, hogy jöjjön az alvó tél és tavasszal én is együtt ébredhessek a természettel. Aztán amikor egy nagy sóhajjal, (mert nem volt könnyű mindez) becsuktam magam mögött az ajtót, ösztönösen is hangosan elköszöntem: Szia apu, viszlát ház!

Hmm, "véletlenül ez akadt a szemem elé"

“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.” (HamiaLinda)

Szivárványszínű gyermeki képzelet

A lelked nehéz, az életed is nehéz, de fölfedezed, hogy szárnyaid vannak! Lassan megrebbented őket, elkezded mozgatni, egyre gyorsabban, és merészebben mozgatni - és fölszállsz! És elhagyod a földet, mocsarat, és minden bánatot, gondot, nehézséget. És szállsz! Repülsz! Tiéd a kék ég. És a csillagos ég. A végtelenség... Nem köt semmi. Sem a saját lelked, sem egy vesztébe rohanó világ, sem egy beteg társadalom gondja. Szabad vagyok - ez öröm. És ami még csodálatosabb érzés: végre hazataláltál!

Müller Péter

***

"Anya gyorsan hívjunk egy szuperhőst, lázas a babám!"

***

"Ez az én édes pihapuha kutyám, Kajamell, ovis és a csont a jele."

***

Szonja, hogy lett ilyen mocskos a harisnyád?
"Háta az úgy kezdődött, hogy kikerültem a sáros ösvényt, de ráléptem egy befagyott pocsolyára."

***
"Királynő vagyok, akinek varázsereje van és meggyógyít mindenkit."

***
"Ma az óvodában Baltazárral játszottam, tudod anya, az igaz, hogy a Bóbita csoportban nincs Baltazár, de Bogyó és Babóca óvodájában igen."

***
"A szivárványon túl vannak a pilletündérek, ha eltűnnek a szivárvány színei ők festik vissza rá."

***
Levelet írt a Télapónak, le is rajzolta a nagyszakállút. A borítékba pedig belerakott a saját kis gyűjtögetett pénzéből 50ft-ot, amikor megkérdeztem miért: "A Télapó tudjon magának legalább egy csokit venni a hosszú útra."

***

"Anya ma annyira hiányoztál oviban, hogy tényleg belefájdult a hasam, ezért szóltak Neked az óvónénik, hogy gyere értem, ugye én is hiányoztam?"

***