2014. október 8., szerda

"Kicsit" megkésve....

Az az igazság, hogy már meg sem próbálok magyarázkodni, de kóros időhiányban szenvedem. Cirka egy hete volt a 38. születésnapom és hiába terveztem el, hogy mennyi mindent vések majd ide róla, nem sikerült megoldanom. Egész nap lótok-futok, aztán mire ide tudnék ülni, hogy valamit elmeséljek az eseményekből már esik le a fejem és a két lányommal a hónom alatt jobbról-balról elalszunk, mint a tej. A lányok is elfáradtak kicsit, meg kellett állapítanom, hogy nem volt egyáltalán butyuta ember aki kitalálta, hogy iktassunk be egy őszi szünetet a programba. Szóval most éppen visszaszámolunk, hogy mennyit is kell még korán kelni. Térjünk azért vissza a szülinapra. Meg kell mondjam vészesen közeledek a negyven felé. Belegondolok, hogy tiniként azt gondoltam, hogy egy negyven éves ember már milyen öreg, mennyi mindent megélt. Most előre nézve pedig azt gondolom, hogy még most kezdődik minden el. Valahogy leragadtam úgy 26-nál és onnan számomra megállt az idő. Csendes kis szülinapom volt, sok-sok embernek az eszébe jutottam, kaptam gyönyörű és számomra a legfontosabb szívből jövő virágokat. Aznap volt az Idősek Világnapja is, műsorral, szerepléssel és tv-vel :) (Nem, nem szeretem visszanézni magam). A lányok is megajándékoztak, Szonja meseszép rajzzal és kedves gesztussal egy évvel fiatalabbnak titulált. :)



Kira meg az állandó szeretetmosolyával, a csibész puszijaival, az energiáival és lehengerlő érzelmeivel. Éppen annyira kapok tőle napi szinten mini idegösszeomlást, mint túláradó nagy szeretetöleléseket, amitől még a szívem is megremeg.



Beütemeztem ám azért egy saját magam által kitalált napot is a múlt hétbe, afféle ajándék tőlem magamnak. Kivettem egy teljes egész napot és ellátogattam Hencsihez. 3 órán át angyali türelemmel csinált nekem frizurát, Gréta pedig csilivili körmöket. Olyan jó volt, hogy Heni elém jött, hogy csak pihentem, semmire nem kellett figyelnem, sőt még visszafuvart is szerveztek nekem. A legjobb mégis az volt, hogy beszélgethetünk végre egy kicsit. Aztán persze egyes egyedül elmentem vásárolni, nézelődtem, hamburgereztem. Soha rosszabb szülinapot....szülihetet.


3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Utólag is nagyon-nagyon Boldogságosat!
Csodaszép a hajad
Ölel
Sicc

Névtelen írta...

Én is kicsit megkésve, de Sicc után rögtön, boldogságos új évet kívánok neked. A hajad pedig tényleg csodaszép.

Puszi
Eli

Lili írta...

Köszönöm Drágáim, imádlak benneteket :)