Becsöngettek...én meg kisípolnék

Bár valóban voltak fülproblémáim az utóbbi hetekben, azért azt nem mondanám, hogy az elmúlt 21 napban a fülemen kívül más nem csengett, de lassan már megszokottá válik ez nálam. Igaz most van mentségem a szabadidőm nagy részét papír és ruhaboltban töltögettem, no de ne szaladjunk ennyire előre. Elnézést a frivolitásomért, meg a fricska posztért, de most  éppen ez akar utat törni a bensőmből. Becsöngettek és volt évnyitó is. Szerintem teljesen fölöslegesen, mert ha segíteni nem tudunk, legalább ne ártsunk, örök elvének alapján, az egyáltalán iskola közelébe sem vágyó gyereket, elsőként csapja mellbe a mondat, miszerint 182 tanítási nap lesz az idén. Hát bakker, de most tényleg, kb olyan  volt a kölkök feje, mint centit vágó bakákkal közölni, hogy bocsi, de ráhúzunk még a sorkatonasága 182 napot, vagy nincs is Mikulás, meg a nyúl se tojik, csak bogyókat ésatöbbi. Az elsősök kánonpityergését erőteljesen fokozta a másodikosok "úgy vártuk az iskolát" című siratófali verse. Gondoljunk bele, egész augusztusban protkós nénik csipkodják a gyerek arcát, hogy és "Döncike várod már az iskolát". Igen egy szabad nyár után biztosan van olyan gyerek (lázas, napszúrásos, félrebeszélő) aki várja. Eleve groteszk szerintem, hogy szeptemberben évet nyitunk, de mindegy. A közel 1 órás hacacáréból szerencsére nem sokat hallottam, mert leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy a 40 fokban a napon elájult gyerekek lábát magasba tartsam és vízzel fellocsoljam őket. Szépek, szépek a hagyományok, de bőven elég lett volna egy sziasztok gyerekek is. Gyönyörű a néptáncos csoport, de 36 réteg szoknyában leginkább a levegő kapkodására és nem a csárdás lépéseire kellett koncentrálniuk. Aztán beindult a verkli, szeptember 2.-án önelégült mosollyal a képemen hátradőltem, hogy én biztosan mindent megvettem, újat nem tudnak mondani. Tudtak....úgy két hétig minden nap. A papírboltban már jobban eligazodtam, mint a saját konyhámban, a teljesség igénye nélkül csak néhány ínyencség, ami szőke fejemből nem pattant ki a készülődés során.: 3.-os vonalazású füzet (a gyerekem 2.-os), nylonnal borított papírszalvéta (mi a picha?), 100db  műanyag pálcika (40 van egy csomagban, annyi volt itthon). Azért azt a képet vizualizáljátok, amikor este 10-kor útszéli örömlányt megszégyenítve monologizálom a káromkodásokat miközben10-vel válogatom, szín szerint a pálcikákat, és egy rohadt befőttes gumit nem találok az egész házban. Mellem döngetem és hálát adok a sorsnak, hogy lányaim vannak, ezen oknál fogva szilikon hajgumim, meglett a 10 bekötözött kicsi kupac. (azóta se vették elő a táskából) Nem tudom ki volt az a pöcs, aki kitalálta az öntapadós könyvborítót, mert egyrészt mindenre, mondom mindenre ragad, csak oda nem ahová kell, ami még ennél is jobban felhúzott, hogy nincs az a könyv, amire méret, így lehet vagdosni. Az ollótól, egészen a sebészszikéig jutottam. Szóval a kitaláló pöcs, egy rafkós pöcs, mert elvileg elég 1 csomag a könyvekre, nálunk 4x1 volt elég....nekem meg menet közben kb. 100x volt elééééég. A gyerek táskája cirka 18 kg, pont annyi, mint a húga, kipróbáltuk Kira felborul vele és krumplibogárként kapálózik. Amikor szülőin megkérdeztem, hogy a 6!!! db irodalom könyvből melyik a második félévi, (elsőben így volt), szemrebbenés nélkül közölték, hogy mindet használják. Szóval tudjátok, elhiszem én, hogy amit megtanulsz csak a tiéd, meg tanulás a tudás atyja, és egyéb ilyen bölcsességek, de nagyon nem tetszik, hogy egy 7 éves gyereket ennyire leterhelnek, mint fizikálisan, mint pszichésen. Amikor megnéztem az órarendjét, majdnem dobtam egy hidat, pedig sosem tudtam, mert nekem kb gimiben volt ilyen. Őszintén? 5-6 óra naponta és utána minden! délután valami, olyanok, mint drámajáték, atlétika, dzsúdó, néptánc, angol, okostudor, mittudoménmi, redukálni fogom... nagyon. Asszem a cinkosa lettem, ma este már annyira fáradt volt, hogy én színeztem ki helyette a feladatot...  ha holnap nem kapok rá egy csillagot azt hiszem beverem a hisztit :)