2017. szeptember 17., vasárnap

Változás

Néha változásokat  hoz az élet, ami ellen dacolunk, nekifeszülve harcolunk, de ha meg kell történnie, meg fog, bármit is teszünk ellene. Vannak dolgok, amik eleve elrendeltetettek. 1996 elején kerültem a munkahelyemre, semmi tudatosság nem volt benne. Befejeztem a gimnáziumot és dolgozni akartam nagyon. teljesen élesen él még bennem a kép, a nagy akarásé, hogy mindegy mi, csak legyen már valami, ahol kereshetek pénzt. Teljesen véletlenül jött az intézet. Nem mondom, hogy könnyű volt, de megszerettem nagyon, a véletlen adott nekem egy hivatást, amiben évről-évre jöttek a kihívások és én figyeltem, tanultam és dolgoztam egyszerre. 2013-ban amikor 5 év babázás után készültem vissza át akartak helyezni egy teljesen más területre megfeszültem és soroltam az indokaim miért nem szeretném. Maradtam. Aztán 2015-ben újra át akartak helyezni ugyanoda, ekkor már a legfelsőbb vezetőig mentem el, hogy nekem az életem az amit csinálok, szeretnék maradni. Megértette, maradtam, igaz új munkakörben, de a régi helyemen. Aztán jött 2017. áprilisa, átszervezések, 2x-i nem után újra szóba került az átszervezés, most is kaptam választási lehetőséget, maradhattam volna kompromisszumokkal ugyan. Magamat is megdöbbentettem, ennél jobban csak mindenki mást, hogy azt mondtam elvállalom, megyek. Papíron május 2-val helyeztek át, az utódom elég nehezen tanult be a munkába, így gyakorlatilag nyaralás után kezdtem az új helyemen. A beosztottjaim talán még ma sem akarják elhinni, hogy nem vagyok. Hiszem, hogy nem a főnökük, hanem a vezetőjük voltam, szerencsére ezt ők is megerősítették. Családsegítő Központban vagyok, szakmán belül, de egy teljesen más szakterületen. Végtelen nyugalom van itt, olykor szívbemarkoló esetek, jó fej gárda. Nem sírom vissza az előző helyem, igaz elsirattam, azt hiszem életem legszebb búcsúajándékát kaptam  a lányoktól. Jó, hogy ennyire ismernek, a kedvenc képem, a kedvenc idézetemmel nagyon bőgtem amikor megjelentek nálam. Sőt azt is elmesélték, hogy konkrét kampány indult mellettem, aláírásgyűjtéssel ésatöbbi. Egy életre bennem maradnak az itt eltöltött évek és bizony most ezeket a sorokat pötyögve is könnyes a szemem. Köszönöm azoknak az embereknek, akik döntésem ellenére, hogy elmegyek megerősítették bennem az emberekbe vetett hitem.



A munkahelyváltással egy időben egy véletlen folytán újabb lehetőséget kaptam, egy csapat felépítését, egy támogató társaságot, két fantasztikus ember megismerését, akikkel egymás kezét fogva haladunk. Nem is jó szó erre a haladás, inkább szárnyalásnak mondanám. Cirka 1.5 hónap alatt lett belőlem ezen a területen vezető. Olyan személyiségfejlődésen megyek át a közeg által amibe bekerültem, hogy néha csak mosolygok, hogy létezik ilyen. Igazán szabaddá válhatok, bár még furcsa kimondanom, hogy üzletasszony lettem és biza engem tapsolnak a több száz fős rendezvényeken. 



Mi a tanulság? Talán az,  hogy bizony az életünk útján lehet hogy egy-egy  általunk álságosnak vélt kitérőnek pontosan az a célja, hogy a letért útról odavezessen a helyesre. Tudom, hogy céllal kerülnek emberek az életünkbe, ha kicsit is nyitottak vagyunk arra, hogy ez megtörténjen. Sok mindenre gondoltam a munkahelyváltás által, hazudnék ha azt mondanám nem sírtam át sok-sok éjszakát a döntésem előtt. Ha valaki akkor megmutatta volna nekem milyen is lesz ez a mai nap szeptember 17.-e, talán el sem  hittem volna neki mennyire jól érzem magam a bőrömben, az egyenes úton, útban a szabadság felé . :o)

1 megjegyzés:

Madonaldo írta...

are everyone looking for ways online to get help solving their pregnancy and infertility problems when most of every native American is talking online about the help of Dr Mandaker Alamun. I checked him out when my husband who could not get me pregnant for over 9 years of marriage as a result of low sperm count became fertile and now, I am 5 months pregnant and it is this man known as Dr Mandaker who helped my husband solve his problem. My name is Alecia from CA USA. I would advise anyone and everyone who needs the help of any spell caster in love marriage,finance, job promotion,lottery spell,poker spell,golf spell,Law & Court case Spells,money spell,weigh loss spell,diabetic spell,hypertensive spell,high cholesterol spell,Trouble in marriage,Barrenness(need spiritual marriage separation),good Luck, Money Spells,it's all he does or looking for breakthrough in your political career to meet this Dr Mandaker the link to his website copy this link (witch-doctor.page4.me)His email contact witchhealing@outlook.com for He is a Reliable and trustworthy. I and my husband have gone to different hospitals having the thinking that I was at fault for not getting pregnant. But at the Federal hospital, they examined him too and his sperm count was low and unable to get a woman pregnant as a result of male infertility. It was then I sort out,thanks to Dr Mandaker.