Tudom....tudom, ez nem éppen most volt, de kb ennyi fáziskésésben vagyok a héten. Nálunk az óraátállításnak sokkal nagyobb jelentősége volt most, mint általában. Amolyan az egyik szemem sír, a másik pedig nevet állapotba kerültünk. Bundi kb 2 hónapja volt már itthon és leszámítva (azt a nem kicsi) tényezőt, ,hogy a bukszánk üres, olyan jó kis együtt életre rendezkedtünk be, amihez igen gyorsan hozzá lehet szokni. Aztán, ahogy az lenni szokott, szóltak, hogy lehet menni ki. Azt gondolom, hogy van már rutinunk az ilyen ad hoc jellegű pakolás-indulásban, szóval ha valaki sos-ben a Bahamákra szeretne minket utaztatni nem jelentene problémát fél óra alatt összecuccolni. Nem úgy most, amolyan úgyis itthon van az embör alapon nekikezdtünk festeni, a hátsó lomiszobával indítottunk. (Mondjuk akkor még nem sejtettem, hogy ezzel vége is a festési tervemnek.) Mindent bezsákoltunk és lehordtunk a festés idejére, igen a melós és téli ruhákat is, optimista család vagyunk na. Szóval jött a telefon, hogy akkor go, azért képzeljétek el, amint egy frissen festett szoba közepére öntjük ki a 200 literes zsákokat és keressük a Bundi cuccait, eközben a két csaj marhára élvezi, hogy megtalálta a komplett karácsonyi dekorációt, díszeket, miegyebeket. Arra már időnk nem volt, hogy át is mossunk mindent mert nem száradt volna meg, úgyhogy Bundi most, csillámf..sz láma módjára csillámporos melósruhában nyomja, egy-két hópihével szerintem a szerszámostáskája is meg van szórva, szóval néznek a németek, hogy milyen új dizájnos melósruhák vannak nálunk, mert ők le vannak maradva még a kalocsai mintánál. A szűk időintervallumba még be kellett iktatni egy babalátogatást is, nem volt egyszerű na. Azzal indítottunk, hogy a gyerekülést a garázsban lepislantotta egy macska, szagról nem tudom megállapítani, hogy a miénk volt-e, így a nyakkitekerés bizonyítékok hiányában elmaradt. Kb a 8. embertől tudtunk egy másikat lízingelni, ami két órás indulási csúszást jelentett. Erre ráhúztunk még fél órát, mert Bundi agyi gps-e sem a legjobb, hiába mondtam az anyósülésről, hogy itt balra, mégis elvitt városnézésre. Háromszor megkérdeztem, hogy tuti elengedhetem-e a vendégségben, a Kira nevű orkánunkat, de ők bőszen bólogattak. 2 perc szintidő alatt pusztított a szélvészünk, a fő attrakciója a cirka 1kg-nyi só bebocsátása a hiperszuper sütőbe. Szonja ellensúlyozta a hibát, áldott jó gyerek módjára elvolt a 4 hónapos kisfiúval, elvarázsolta. Frissen sült apuka megjegyezte, miközben erősen ugrált az ádámcsutkája, hogy reméli, hogy Zsombi nyugisabb gyerkőc lesz, mert eszik-alszik üzemmódban van. Félmosoly kíséretében közöltem vele, hogy 4 hónaposan Kira is az input-szundi-output fázisban tengette napjait. :) A rapid randinak akkor vetettem véget, amikor legkisebbikünk elkezdte egyesével felhordani a krumplit a pincéből a fehér szőnyegre. Ezek után (én marha) kitaláltam, hogy hazafelé menjünk még be egy nagyáruházba, 1-2 cuccért Bundinak kivitelre meg nekünk hazára. Naaaagyon rossz ötlet volt. Két bevásárlókocsi kellett, mert naná, hogy mindkét csaj abban akart utazni, majd bent meglátták, hogy van alul kisautós is, innentől elég érdekes karavánt alkottunk. Szélvész módjára behajigáltunk mindent és vágtában elhagytuk az objektumot, mert a biztonsági őrök gyűrűje már egyre ráncosabb szemöldökkel nézte az előadásunkat. A vasárnap reggeli indulást úgy beszélték meg a fiúk, hogy a régi idő szerint hatkor, na de az okostelefonok persze, hogy átállitották magukat, így az egy óra nyerést, mi rögtön egy óra késésbe tudtuk fordítani. Azóta meg csak keringek, mint a mérgezett egér, mert nincs itthon és most nagyon nehezen megy az átállás, az meg nagyon nem könnyíti meg a dolgom, hogy az adventi naptárt én fogom a leglelkesebben bontogatni, mert csak karácsonyra ér haza. Ráadásul a szeme is fáj, alig lát a jobb szemére mert még a festéskor belement valami. Az sógornőmék sem jönnek mindszentre, mert neki meg a fiúknak vannak vakbélgyanús tünetei. Még el nem felejtem a teheneket is utálom, 3x vittem el ölben Ricsit oltásra, mert 2x a doki nem rendelt, mert döglődtek valamelyik faluban a tehenek. Hétfőn szakadó hóesésben látogattam temetőt, begörcsölt a lábam és zakóztam egy nagyot a sírok között, röhögve ültem a hóban arra gondolva, hogy bakker itt a hegytetőn jó ha elsején megtalálnak. A tesómnak sikerül minden tünetet produkálnia, vizesedés, enyhe sárgaság, szóval a trombózissal bekerülés már csak a múló emlék. Leültem a kezelőorvosával és kifejtettem, hogy érdekes, hogy most túl híg a vére, szar a májfunkciója, lement róla vízhajtóval 11kg. (első körben meg akarták csapolni) Két hete itt van és semmi diagnózis, a válasz egy hümm volt...Nem egy House az tény, úgyhogy kifejtettem neki, hogy szerintem mi van, most új vizsgálatok vannak a felvetésemre. Na ezek voltak az elmúlt napok eseményei és tényleg nagy vonalakban, azt már tényleg csak megemlítem, hogy a csajok mióta nincs itthon az apjuk, minden hajnalban tokkal-vonóval (párna, paplan, plüss) átköltöznek az én ágyamba...legalább a pirkadattal tudok menni szekrényt és ruhát rámolni a hátsó szakaszba...lassan átáll a mi óránk is remélem.
