...hogy nagyobbikunk szavaival éljek. Hiába no, manapság már erről szól az életünk, Mikulás és Jézuska születésére várunk. Rendszeresen kikerül a gumicsizma az ablakba, megállunk minden "boldog karácsonyfánál", nem beszélve arról, hogy az utolsó kellék a hó is megérkezett. Jó kis napjaink voltak, ismét a barátaink látogattak meg minket. Sok minden átértékelődött bennem a találkozásunkkal, hiszen ők külső szemlélőként nagyon jól belelátnak a mi négyesünkbe és nagyon igazuk van sok mindenben. Voltunk diszkontálni is, 3-ban csajok, a kicsikét a fiúkra bízva, akik hősiesen helyt állva, jelzem nem Bundin múlt, hogy nem riadóztattak minket telefonon, rázták vigyorexünk valagát. Jókat sétáltunk, ettük, ittunk, süteményhegyeket tüntettem el, én személy szerint, Szonja meg lett szánkóztatva. A vendégek kaptak a Kira féle mosolyhegyekből és Szonja nagy öleléseiből. Jó volt nagyon, mégis olyan gyorsan elszaladt ez a pár nap, mintha itt sem lettek volna csak pár órát. Hiába no, két gyerek mellett most nehezebb volt leülni és mélyen belesüppedni a beszélgetésekbe. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, jó volt hallani, hogy ők már hazajárnak hozzánk, nem vendégségbe. Meg kell mondjam, hogy semmi ünnepi hangulatom nem volt, ők mégis elhozták nekünk az ünnepet, minden melegével, szeretetével. Hihetetlen fáradt időszakom élem, érezték ezt minden rezdülésemből és szépen sorban emelték le a terheket róla. Jó érzés tudni, hogy vannak még ilyen emberek a földön, hogy vannak még ilyen barátaim, akik akkor is szeretnek, ha éppen nem a legjobb időszakomat élem.
A két nem szőke nő beszélgetései:
Pénztárnál:
A két nem szőke nő beszélgetései:
- G: Próbáljuk már rá Szonira a kabátot.
- L: Ez szűk...
- G: Dehogy szűk, csak belehúztad a bevásárlókocsi háttámláját is:DDD
Pénztárnál:
- Ez milyen kenyér?
- Sima
- Mi olyat nem árulunk.
- Mondom, hogy sima fehér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése