2012. február 8., szerda

Ez az igazi VV vazzeg:o)

Történt az Úr 2012. évének február havának 7. napján a déli harangszó után kettő egész órával. Kedvenc férjem közölte, hogy érezzem fontosnak magam, mert feladatot kapok, mégpediglen vonuljak le a pincébe és nyissam meg a csapot, mert a padláson lévő kiegyenlítőtartályt fel kell tölteni. Egy szóval válaszoltam, hogy kizárt, mert én a denevérrel egy légtérbe ugyan nem megyek. Felajánlotta, hogy akkor mehetek a padra, úgyhogy inkább a bőregeret választottam. Szerencsére egymással ingyen telefonálunk, így belebújtam a férj papucsába (ennek a mozdulatnak később jelentősége lesz) és leóvatoskodtam a pincébe. Férj létrát támaszt a főzőfülkében, mert onnan nyilik a padfeljáró és felmászik. Asszongya, fordítsam el 3x a csapot, megvót, csobogott a víz, közben a tengelyem körül forogtam és sasoltam mikor gyün a denevér. Hallom a telefonban, figyelj mindjárt el kell zárni. Most! Elzártam. Még nyisd vissza még kell egy kicsi, kinyit. Zárd el, elzár. Zárd el. Mondom el van zárva. Hallgatózok, mintha csobogna a víz a slagba. B+ zárd már el. Mire én vissza B+ elzártam. Asszongya menj a kazánhoz és zárd el rajta a csapot, ekkor már "kicsit" ideges voltam, mert folyt a kazánba a víz. Melyik csapot zárjam el. A kazánon basszus. De itt van 4 csap, őrült módon tekertem minden irányba az összes csapot. ZÁRD EL B+ MERT MÁR A HÁLÓBAN ÖMLIK A VÍZ! Egy hatalmas robaj és vízcsobogás, majd csend a vonalban. Trapp és megérkezett a pincébe a zuram, elzárni a vízcsapot, amit tökig nyitottam és el voltam még akkor is azzal foglalva, hogy a tetves gázkazánon melyik csapot és merre kell elzárni. Míg én lent ügyködtem (volna), a lakásban a következő történt. Bundi, leugrott a padról! Jelzem, azt azért megnéztem volna, ahogy Batmanként indul a megmentésemre. Update 116kg-val egyenest a konyhaasztalra, amiért 3 évig könyörögtem, amíg megcsinálta. Persze összetört, repülés közben gondolom a köpenye beleakadt a fűszertartó polcba és/vagy a kávéfőzőbe. A konyhai csendéletet a következőképpen tudnám leírni: teljes fűszer és kávéarzenál a földön, összetört üvegekkel, kávéba áztatott rántott csirkemell, rizzsel és káposztasalátával, ez megszórva némi edénnyel és kakaóval. A bonbonier teljes tartalma a káposztasalátában úszik, itt mondjuk majdnem felzokogtam, mert a csokkiiim. Anyám azt hitte, Bundi leesett a padról, lábon kihordott infarktusok száma 5 perc alatt kettő darab. Ded pedig sóhajtott egyet. majd átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Hálószoba, a falon végigömlött kb. 20liternyi víz, (ami akár 22 liter is lehetett volna, ha nem ugrik hanem mászik a hősöm) a szőnyeg békésen úszkált a parkettán. A házban mindenütt fekete vizes lábnyomok, na itt jön a papucs jelentősége ami a lábamon volt, mert kamikáze Bundi zokniban trappolt le a cukahara után a pincébe. Végighallgattam, hogy azt már egy hátulgombolós porfabingó is tudja, hogy "minden csap és zár jobbra nyílik, balra zár." Mondom vazzeg én bölcsész vagyok, nálunk olyan rimecskék voltak, hogy "bölcs Salamon monda vala, hangos fingnak nincsen szaga, de a kicsi, sunyi, lapos, annak szaga irtózatos." Majd közöltem vele, hogy felfújhatnánk egy gumicsónakot, a romeltakarítás után, andaloghatnánk kicsit a nappaliban is. Valamint biztositottam arról, hogy ha bármikor és bármiben szüksége lenne a segítségemre, akkor szóljon nyugodtan, mert rám számíthat. Majd ebéd és stresszoldó csoki hiányában elvonultam kávékiöntőt venni, mert naaagyon pipa lett volna, ha nem tud kávézni a mélyrepülése után. Ennyi:) Mondjuk mentségemre legyen mondva, hogy a kisboltba előadta a történetet (pasik:S) és azt mondta a boltos csaj, hogy neki is ki kell próbálni, hogy mikor folyik és mikor nem a csap, nekem meg ugye nehezített pálya volt, mert rajta volt a slag és nem láthattam, amikor meg füleltem, akkor már késő volt. Azért ma még nem kért meg semmire, nem is értem :)

6 megjegyzés:

Hencsi írta...

Ez csak nekik logikus, hogy balra vagy jobbra zár. Mi nők szebbek meg okosabbak vagyunk,nemde? Ezzel foglalkozzanak Ők. (Mondjuk velem meg állandóan a térképen veszekszik, mert én forgatom abba az irányba,amerre megyünk :))

Erika írta...

:)) A bonbonok halála láttán én is zokogtam volna!:)
Erika

Névtelen írta...

Szia Lili!
Bár én csak egy lelkes zugolvasód vagyok, de ehhez a poszthoz muszáj hozzászólnom, mivel nekem is meggyűlt már a bajom a csapokkal. Régebben a mosógép csapjánál sosem tudtam, hogy melyik irányba kell(ene) tekerni. Azóta sikerült megtanulnom. A bejegyzésed elolvasása után direkt kimentem megnézni, és bátorítólag mondhatom, kedvenc férjed elmélete megdőlni látszik. Ugyanis nálunk a mosógép csapját balra kell tekerni a nyitáshoz és jobbra a záráshoz. Gondoltam megosztom Veled gyorsan, hogy legyen mivel visszavágnod! :o)
Üdv: egy másik bölcsész

Névtelen írta...

Óóó Lili ! Én is mostam már víz nélkül ruhát... (mert előtte gondosan elzártam a vizet), és a kazánon sem tudom, hogy a vizes pöcköt milyen irányba kell tekerni, úgyhogy minden év október elején hosszas kísérletezés, fejvakarás és aprószentek emlegetése kíséri a fűtés beindítását. Idén (tavaly) aztán felírtam egy határidőnaplóba a kazán összes pöckének irányát, úgyhogy mostmár perfect vagyok... :o))
Azért is jó amit leírtál, mert így legalább nem fog többet megkéni a Zurad efféle férfimunkára! :))
További vidám napokat nektek ! (Mert az nekünk is jó lesz... meg egyébként is)
Eliana

k.m. írta...

Nèvtelen másik bölcsésznek: "minden csavar, minden zár BALRA nyit és JOBBRA zár"

Lili írta...

Hát csajok, köszönöm szépen, hogy nem én vagyok az egyetlen antitalentum technikailag :o)
Az ember mégis csak jobban érzi magát, ha nincs egyedül a lúzerségben:)