2013. augusztus 6., kedd

Jelentem túl a második napon....

hozzá kell szoknom. Azt hiszem nagyon bután csináltam, amolyan ide nekem az oroszlánt is stílusban. A kollégák közölték is, hogy nagyon menő ez a hurrikán állapotom, de adok én majd ebből lejjebb is. Elvileg  7-15h között dolgozom, de tegnap sikerült este 7-re hazaérnem. No comment. Vagyis, de kommentálom, ugyanis az történt, hogy az idősekkel a vágyaikról beszélgettünk és nagyon szerettek volna szalonnát sütni, én meg megtettem, igen a hatezer fokban és igen a 33 idősnek és bár büdösen, kormosan és bedagadt lábakkal jöttem haza, pingvinként totyogva, megérte. Ennyi mosolygós arcot és jóízűen falatozó embert már régen láttam. Ennek örömére ma sikerült elaludnom, valamiért nem sikerült félkómásan beállítanom az ébresztőt a telefonon. Futva és reggeli kávézás nélkül, de beértem. A lányok meg teljesen jól elvannak, a bébiszitterként funkcionáló nagynénijükkel. Ma voltam a kórházban is, sajnos tesóm ismét bekerült (erről majd egy másik posztban), majd egy kolléganőnek segítettem be. Ma sikerült időben haza is érnem, hullafáradtan. Naná, nem szokta még a paraszt a szántást, egyenlőre nagyon furi, hogy minden reggel mennem kell, fel kell még vennem a ritmust, de belejövök, mint kiskutya az ugatásba, ezt azért megígérhetem.

5 megjegyzés:

A. írta...

Lillikém ilyen ez a bányász élet:) Én a másik oldalát szeretném kicsit megtapasztalni, amikor a reggeli kávém nem roham tempóban bedöntenem, nem kell minden este azon agyalni, hogy holnap mit vegyek fel, jaj melyik projecttel mi újság:) de egyszer eljön az én időm is:)És egyébként belefogsz jönni, hiszen szereted a munkád, a reggeli felkelés meg csak idő kérdése és kialakul, utána meg azzal fogsz kínlódni, mint én, hogy hétvégén is kipattan a szemed legkésőbb fél 7-kor (rosszabb esetben fél 5, 5, esetleg fél 6 6:))

Névtelen írta...

Hajrááá Lili! :)
puszmák

julcsi írta...

Lilim most is bebizonyosodott hogy nagyon JÓ EMBER vagy!♥ Puszik!!!

gneke írta...

Bele fogsz jönni, nem kétséges. Nekem nagyon furcsa volt mikor két gyerek után mentem vissza dolgozni, 5 évet voltam velük otthon. Áron után már egyszerűbb volt, nem volt újdonság a gyerek-munka-háztartás szerep.
Kívánom, hogy minél zökkenőmentesebb legyen Nálatok ezek összehangolása és a gyerekeknek is megszokni ezt az újfajta "rendszert". Ölellek, gneke

Lili írta...

Hát csajok remélem, hogy minden ok lesz,egyenlőre visz az ár :)