2014. június 20., péntek

Gyémánt a lelke


Ezt a kis filmet néztük meg a csajokkal az este. Ültek az ölemben és én olvastam nekik a szöveget. A végén Szonja elkezdett sírni, hogy lehet az, hogy ilyen kicsi gyerekek is meghalnak és miért játszott csak az az egy kislány a kisfiúval. Hirtelen nem tudtam mit mondani neki megdöbbentem és láttam, hogy fél, zavarodott és kérdőn néz rám a könnytől csillogó kék szemeivel. Nem volt könnyű dolgom, egyet tudtam ez egy komoly dolog, amit komolyan kell venni és megbeszélni. Lekucorodtunk hát a kanapéra és beszéltünk. Arról, hogy nem csak az intézetben élnek olyan emberek akik mozgáskorlátozottak, sérültek. Lehetnek bizony ők kicsi gyerekek is. Beszéltem is olyan kicsi gyerekekről akik kerekesszékben ülnek és én ismerem őket, azt hiszem ezzel vált életszerűvé neki. Nem akarom őt burokban tartani, beszélgettünk hát mindenről, halálról, gyerekekről, angyalokról. Ez a szociális érzékenység ami benne van egy kicsi rész belőlem, azt hiszem. Ahogy mindenét odaadná a rászorulóknak. Sok mindenről cseréltünk eszmét, a közelgő iskoláról, ahol biztosan lesz olyan gyerek, aki nehezen oldódik, esetleg más mint a többiek. Hiszem, hogy tudatosult benne az, hogy ami más az nem rossz, sőt sokkal inkább az ellenkezője. Kérdezett és kérdezett, én pedig igyekeztem válaszolni, hogy igen vannak olyanok akiknek nincs hol aludni és igen sajnos olyan is, akiknek nincs mit enni nem lát, esetleg nem hall. Tudom, hogy a halál kérdése az ő életszakaszában félelmetes és nem igazán érthető dolog, most lépett még a megértés mezsgyéjére. Jó látni még ezt a gyermeki lelket, a hitét, hogy minden és mindenki eredendően jó. Nagyon várja az iskolát, sokat beszélünk róla, be nem vallaná, de tart is tőle egy kicsit, én meg csak bámulom, mikor lett a kis pihegő csomagból ilyen mélyen érző nagylány.
Elalvás előtt még összebújtunk csak annyit sutyorgott oda nekem: "Tudod mire fogok emlékezni a ma estéből? Arra, hogy azt mondtad jó ember vagyok."


1 megjegyzés:

julcsi írta...

Lilim ölelésem küldöm neked és Szonjának is!!! ♥