Gyakorlatilag már több mint egy évben civilben dolgozom a cégnél, amilyen furcsa volt eleinte, annyira megszoktam ahogy teltek a hónapok, az egyedüli céges jelzés a a névtáblám és a beosztásom volt. Már nem voltam a szó igazi értelmében nővérke, nem kellett nővéri feladatokat ellátnom, még azt a kicsit sem, amit egyébként. Sokkal inkább lettem ügyintéző, programszervező , lelki bajokat meghallgató, hozzátartozókkal foglalkozó, problémamegoldó, munkafelügyelő :). Aztán nem is olyan régen vissza kellett csöppennem egy kis időre. Úgy hozta az élet és a helyzet, hogy helyettesítenem kellett az egyik műszakos nővért valami okán. Furcsa érzés töltöttel, bár nem nevezném pániknak, de azért volt bennem némi félelem, hogy bár napi szinten látom a munkájukat, de nem csinálom, ki lehet-e esni belőle vagy zsigerileg beleivódik az emberbe. Meglepődtem, mert minden megmarad, olyan volt, mint a biciklizés az első pár méter/fél óra nehéz, de aztán megy minden rutinból. Sőt mi több hihetetlen mód élveztem, jó érzés volt belebújni a rég nem viselt ruhákba és nővérkedni újra. Persze tudom, hogy ez már nem az én utam, de jól esett a nosztalgia. Most, hogy kitör az őszi szünet én is kicsit szabadságra mennék, elsőre egy hetet terveztem és jól esett a többiek kétségbeesése, hogy annyi időt nem lehet nélkülem, mert nem menne. Persze tudom én, hogy pótolhatatlan ember nincs, mert mindenki bárhol és bármikor helyettesíthető, még is nagyon jól esik a ragaszkodásuk, a bizalmuk, a szeretetük...lassan 20 éve dolgozom itt és tényleg szeretem...azt hiszem szerencsés vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése