2014. október 17., péntek

Diósgyőr vár :)




Azt gondoltuk a csibuszokkal, hogy kihasználjuk az utolsó szép őszi napok egyikét és megnézzük a várat. Nemrég újították fel, azt hiszem én valamikor az általános iskolai osztálykirándulás során láthattam, szóval enyhén szólva is nem volt  friss az élmény. Az odaút meg szó szerint hervasztó. Cirka 20 perces késéssel jött a busz (miért nem hallgattam Szonira, hogy menjünk vonattal). Éppen csak felfértünk és leleményes Kira kivételével aki behuppant egy néni ölébe úgy utaztunk mint szardíniák a dobozban. Már amikor éppen gurultak a kerekek alattunk, ugyanis bár fel már nem fért senki, de a sofőrnek minden megállóban meg kellett állnia és ezt közölni, aminek sok utazni vágyó nem örült, lévén 2 óra múlva jött a következő járat és a vita elsimításáig mi álldigáltunk a megállóban. Az élmény azonban mindenért kárpótolt, gyönyörű lett, gyönyörű volt az idő is. Viccesek a kóbor lovagok, elvarázsoltak a hercegnők, a pompa. A lányok odavoltak a bástyáért, igen megmásztuk én alig mertem kinézni, a lányok persze gyönyörködtek a kilátásban. Finom volt a perec és a fagyi, érdekes a kovács és a pénzverde. Beiktattunk egy játszóterezést is. Este már az sem zavart a nagy fáradtságban, hogy ismét teli busszal kellett hazajönnünk, természetesen Kirának köszönhetően volt ülőhelyünk. :) Szóval titeket is vár a Diósgyőri Vár, ha arra jártok ki ne hagyjátok.

3 megjegyzés:

Bea írta...

Pont ezt terveztem be az őszi szünetre, a legközelebbi hazalátogatáskor.
De jó, hogy jókat írtál róla:)

gneke írta...

Kb egy hónapja voltunk ott áronék ovis csoportjával és ugyanez a benyomásom, csudajó volt! ( a családdal meg májusban a hosszú hétvégén, de akkor még nem volt felújítva). Előtte én is általános iskolás koromban jártam benne.

Lili írta...

A Kisgergely cukit nem kihagyni csajok a várnál :)