Tavaszi szünet

Bakker én annyira utálom már, hogy nonstop sirámolásban vagyok itt a blogon, de remélem, hogy mint a magyar büntetés végrehajtásban, ez volt a harmadik csapás és hamarosan Húsvét lévén itt a feltámadás is. Annyi mindent elterveztünk a szünetre, de úgy jártunk, mint Petőfi, füstbe ment az egész. Bundi hétfőn ment el itthonról 4 hónap itthon lét után, ráadásul jó messzire Svédországba. Kicsit szerettem volna ha a lányok nagyobb döccenő nélkül veszik az átállást, de sajnos nem jött össze. Mindkettő beteg, köhög, Szonja ezt lázzal is megspékelte, úgyhogy ma már kivittem az ügyeletre a kolléganőmhöz, ismerős doktorbácsi volt, aki nagylány lévén tablettát írt fel neki, naná, hogy sikeresen nem tudta lenyelni, majd mégis sikerült de kihányta. Pavlovi reflexként ez annyira rögzült benne, hogy a már régen használt és bevált lázcsillapító tbl is visszaköszönt. Holnap reggelre a nyúl ajándékaként előrevetítettem neki egy segglyukasztást ha folytatódik ez a tendencia. Az éjszakát effektíve mesenézéssel töltöttük, a délután tojásfestéssel és gyógyító jelleggel jött a nyúl is hozzánk már idejekorán, igaz logisztikailag most nem a gyepen, hanem a lakásban rakta le tojásait. A nyúl dolgot egyébként kicsit bebuktam ugyanis gyermekeim közölték, hogy honnan a pitliből tudja a nyúl a ruhaméretüket és a kedvenc mesefiguráikat amikor ők nem is írtak neki levelet, mint a Mikulásnak. Ezen oknál fogva azt hiszem a nyulas legenda kihalóban lesz kis családunkban. A hitbéli háttérről beszéltem nekik, mellékelve fotókat, ekkor bukkantam rá egy elgondolkodtató okfejtésre, miszerint a Húsvét nem a nyúl, hanem a bárány ünnepe és valóban, mennyire elfelejtjük ezt. Hétfőn várjuk a locsolókat, remélve, hogy addigra már Szoni is vendégváró állapotba kerül és nem megyünk át hányós buliba. A betegség ellenére jó most itthon, melóban most értem el a toleranciahatárom legeslegtetejét és szünetet rendeltem el magamnak. 

Nektek Áldott Ünnepet, sok piros tojást, locsolkodót kinek-kinek igénye szerint.

Juhász Gyula: Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!