10-kor kelünk, késő este fekszünk, bandázunk, pancsolunk, korizunk, bicózunk, mozizunk az ébredési idő igaz rám nem nagyon vonatkozik, mert dolgozom, de mégis pihent vagyok, Nem kicsit stresszes időszakon vagyok túl, egyrészt Bundi két hete éppen hadihajókat épít a tengerparton (ez komoly), én pedig próbáltam a november óta fennálló 5 fogat kvartetté alakulását jól kidolgozni. A mama és két gyerek itthon kombó okozott némi fejtörést és mindkét oldalon kiborulást, de lassan evickélünk nap nap után. Nekem is sikerült kiborulnom, mert elég meredek tanulási vonalat tettem magamévá olyannyira, hogy erről a szintről:
a tegnap délután folyamán enyém lett maga a kánaán és dobpergések közepette 5 space-nyi hatásszünetet tartva bejelentem megszereztem a jogsit. Nem volt egyszerű menet, magam és birkatürelmű oktatóm izzasztva, de mérhetetlenül büszke vagyok rá. :) Szerintem ha a kezemben lesz a plasztikkártyával is fogok aludni, keményen megdolgoztam érte. :)
Sok a munkám, sok a buli, sok volt a vezetés, azt hiszem ma már percekben számoltam, hogy még négy napot kell dolgozni és szabadságon leszek, jó lesz leereszteni, sokáig aludni. Az újabb célt azért már kitűztem, nyelvvizsga, hogy végre megszerezzem a diplomám az ELTE széfjéből, erősen le kell már porolni :)
Szonja közölte, hogy továbbra is imádja az iskolát, leginkább akkor ha nyári szünet van. Igazi csaj már, aki a körmösnél saját pöttyöket kér, víz alatt úszik, mint a hal és legalább akkora szája is van, mint egy 50kg-os pontynak. Vasárnap első bevetésre megy avagy táborozni indul Poroszlóra, 4 napos ottalvós buli, izgul, készül, életében először, ezzel kapcsolatban roppant fontos kérdései vannak, úgy, mint "ki mossa majd meg a hátát". "lehet-e fiúkkal aludni" "mi lesz ha beteg lesz" "tudom anya a mentőmellény kell, de alváshoz levehetem" ésatöbbi.(Mellékesen közlöm, hogy bár őt nonstop nyugtatom, meg minden szuper lesz, de az útvonalkeresőbe azért megnéztem, hogy mennyi idő alatt érek oda érte ha gáz van. )
Törpikéről is essen szó, megkésett dackorszakot nyom éppen, igazából minden rendben vele, egy dolgot nem tolerál (oké durván veri magát) ha büntit kap, meg kell mondjam nagyon kitartó és erőteljes, ennek ellenére mindig én nyerek, úgyhogy 1 hete már ne csapja magát földhöz. Marcipánnal nagyon elvannak, imádják egymást, a két legkisebb, mondanom sem kell Marci-úrfinak aranyélete van nálunk, jelenleg egyedüli pasiként basáskodik a házunk táján.
1 megjegyzés:
Nagyon örülök hogy írtál Lilim és gratulálok a jogsihoz!!! :) ♥
Megjegyzés küldése