Kedden az óvoda Bóbita csoportjában egy külön műsorszámnak lehettem tanúja Kira kisasszony, bár akkor inkább hisztispicsa hercegnő jóvoltából. Először volt náluk, nyílt nap és már nagyon várta, hogy végre én is bemehetek a tiltott zónába, a titkok rejtekébe. Szépen meg is beszéltük, hogy tízóraikor megyek dolgozni, délután találkozunk. Játszottunk, szerepeltek, édesek-ügyesek voltak. Aztán Kirának bekattant valami, és már nem akart részt venni semmiben, csak az ölemben kucorodni és párás szemmel várni, hogy nemsokára itt az idő. Állítom, hogy az óvodai beszoktatás idején sem volt soha ilyenre példa és az átlag hétköznapokon sem. Most azonban az én vagány kis csajeszom megmakacsolta magát. A búcsú percében úgy kellett lefejteni rólam, szó szerint padlót fogott és visított, mint egy kismalac. Meg mondom őszintén, hogy a könnyebbik utat választottam és letapostam gyorsan. Délután szerettem volna megbeszélni az eseményeket, de nem volt rá hajlandó. Kategorikusan kijelentette, hogy nem akar róla beszélni. Aztán persze mesélt más, óvónéni barátnőm, hogy olyan velősen nyomta akkor a hiszti bluest, hogy nyakon kellett önteni egy pohár vízzel. Az információ birtokában csak elővettem a nagy beszélgetés dumám. Érveltem, soroltam, meghallgattam és most esküvel fogadta, hogy nem lesz több ilyen. (Persze, tudom, hogy lesz.) Kedden újfent együtt megyünk a Mikuláshoz egy barlangba, ez lesz a próbamenet, hogy utána minden körítés nélkül megy-e az oviba. Remélem. Egyébként tényleg azért volt óriási döbbenet ez mindenkinek, mert annyira nem jellemző rá...
Hogy mégse legyen ennyire negatív ez a poszt, némi aranyköpés tőle:
Mama rászól Kirára:
- Ezt nem illik csinálni, egy másodikosnak, (erre Kira)
- Szonja nem is másodikos, hanem kétbés.
*
Hédi néni azért járok hozzád lopopédiára, mert még azt se tudom kimondani, hogy lopopédia.
*
Őrült módon keres valamit, talépig hercegnős szettben.
- Mit keresel?
- A királynőképző kézikönyvemet.
*
- Egyébként én már mindjárt felnőtt leszek.
*
Nekitámad Szoninak:
Kit nevezel Te töpörtyűnek?
*
Tökfaragás:
- Mennyit tökölök én ezzel a tökkel.
*
- Kira mi volt ma a logopédián?
- Mondja el apa, én éppen lazulok.
*
Reggel pirkadatkor a hivatalon az ablakokat pucolják:
- Anya miért pucolják az ablakokat?
- Azért, hogy tiszta legyen.
- Szerintem meg azért, hogy belásson a Mikulás.
*
- Lányok szerintetek mit csinál a sok foggal a fogtündér?
- Sz: szerintem varázspor lesz belőle.
- K: szerintem abból vannak a gyerekek emlékei.
*
- Csókolózzunk egyet, csak akkor engedlek el. (feltétel az apjának)
*
- Kifényezzük a csizmákat?
- Csak december 6.-án jön a Mikulás.
- Télen?
- Igen.
- Akkor holnap tél lesz?
*
Anya jojózzunk....hmmm anya már kijöttél a gyakorlatból, az biztos pedig régen jojóbajnok voltál.
*
Játszanak:
- Szonja te leszel a gazda, én meg tojok tojást. (Általános röhögés). Én vagyok a tyúk na.
*
Favorit:
Most mutasd meg játékot játszunk, én vadállatot mutatok, Kira izgatottan kiabálja:
TIGJIS, OJOSZLÁN, GEPÁJD...nem nem, akkor megvan LEOKÁD :D
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése