Szerencseszám

Nem tudom, hogy Kirának is szerencseszáma e a 13, mint jó idös anyjának, de ez holnap minden bizonnyal kiderül. Úgy emlékszem tegnap volt, hogy anyukámmal arról beszélgettünk, hogy még fél év és megy a "kicsi" is oviba. Nos bár arról fogalmam sincs, hogy hová tűnt időközben az a fél év, de a holnapi nap lesz az első, hogy Kira kérésének eleget tehetek, eddig ha Szonival oviba indultunk, mindig csak megkérdezte, hogy én is? Hát most ő is, egy hete kezdtük volna, de közbe jött ez a "kis" betegség. Mivel ma doktor nénink gyógyultnak nyilvánította őket, reggel mehetnek. Igaz Kira tett egy repülőrajtot kifelé a rendelőből, ő se szereti ha spatulával macerálják a gégéjét, akár csak az anyja, de a doktornéni csokitojásai kellő visszatartó erőnek bizonyultak. Szóval reggel megyünk "ojiba", lesz egy Garami lánya a Bóbita és egy a Törpike csoportbam is. Nagyon várja a kistörpe. Ma fürdést után önként és dalolva bújt ágyba, mert közöltem, hogy ma korán kell aludni, mert reggel korán kelünk. A törölközőjét kiválasztotta, az ágyneműt letesztelte, igaz holnap csak egy rövid látogatás lesz még, beszoktatás gyanánt. Szonja jó kis óvodacsalogató rutinróka, pótóvónénit játszik már napok óta, röpködnek a : "Tedd a kezed az asztala alá, amíg a napos hozza az ebédet", "jelentkezz, ha kérsz még uborkát", "először vizezd be a kezed aztán szappanozz" "kezitcsókolom, szerbusztok gyerekek, így kell köszönni" és ezek végtelen sora. Nagyon fel van villanyozva a nagytesó is, hogy beviheti hugicáját a tabu helyre.

Nekem pedig sorakoznak a kérdéseim, miközben előttük folyamatosan hangoztatom milyen szuper hely az ovi. Fogják majd tudni az óvónénik, hogy nem szereti a kenyeret, hogy a felvágottat csak összehajtogatva eszi meg, hogy bal kezében van a kanál, hogy simogatni kell a haját, hogy elaludjon, hogy nehezen oldódik és türelem kell hozzá, hogy ha feloldódott egy igazi tűzgolyó, hogy mimóza lelkével hirtelen elvonul és egyedül pityereg a sarokban, hogy minden harci sérülés gyógypuszira gyógyul, hogy ha szomjas "innit" kér, hogy utálja ha kicsit is elmozdul a zoknija, hogy minden cipőre azt mondja szorít,  és ezt sorolhatnám még órákig. Tudom, hogy jó lesz neki, hogy talán könnyebb is, hogy a nővérével indulhat minden reggel. Mégis ő pontosan 1 évvel lesz hamarabb óvodás, mint Szonja, hogy olyan pici még, nekem még mindenképpen baba, a zöld szemével, a szőke pihés nyakával. Nehéz ez, mert ezentúl nem látom minden percben-órában, hogy mit csinál, hogy bohóckodik, nem dughatja fejét a vállgödrömbe és szoríthat olyan erősen, hogy néha azt sem tudom, hol kezdődöm én és hol végződik ő. Féltem....mert nem leszek ott én a védőháló, aki megóvja a törékeny lelkét.....Közben pedig elengedem.....mert ez az élet rendje...

Búcsú

Nekem ő volt a minden és tudom, hogy az én korosztályomból még sokaknak, annyira hittem benne, hogy van visszaút, hogy van amikor vissza lehet fordítani a visszafordíthatatlant. Reméltem, hogy az ébredő természettel ő is újra felébred, és mosolyogva közli, na srácok...induljon a mandula. Nem volt olyan buli, ahol nem bújtak volna össze a szerelmespárok a 67-es útra, ahol ne ordítottuk volna farkasfalkához hasonlóan, hogy 16 tonna fekete szén. Neki még azt is elhittük, hogy repül a bálna. Emlékszem a sok évvel idősebb nagy szerelmemre, akivel úgy szorítottuk egymást a Szeretni valakit valamiértre, mintha soha többé nem nem akarnánk elengedni egymást, mert mindketten tudtuk ez lesz az utolsó tánc. Emlékszem arra is, hogy édes uram amikor nem akart felkelni, feltekertem a hangerőtt és már ment is a Jó reggelt kívánok!!!Annyi annyi emlék, egy augusztus 20.-ai koncert, amikor a Republic még hajnalban is nyomta és már a Mézga Gézára táncoltunk a porban, amit mosott el az eső. Nem lehet ezt elmondani, mert a Republic egy életérzés volt hallgattad bár egyedül vagy egy több ezres tömegben. Minden hangulatra, minden momentumra kaptunk egy dalt, egy olyan dalt, ami az agyadon keresztül elérte a szíved, ami beléd vésődött, amivel együtt sírtál, amivel együtt nevethettél.  Drága Cipő, ott fent a nagyszínpadon tudom, hogy ott bujkál a szád sarkában az a keserédes mosoly. Nagyon siettél és a hosszú álom után neked már nem volt ébredés, ahogy arról énekeltél. Én pedig sokak nevében köszönöm, hogy voltál, én soha nem felejtelek el. Nem tudok kedvencet választani, hiszen nekem mindegyik Republic-dal az, kiválasztom hát amin olyan sokszor sírtam, és peregnek most is a könnyeim. Gyújtok egy gyertyát érted, ahogy mindig amikor ezzel a számmal búcsúzom valakitől...Isten Áldjon!

Összenőttek

Számomra furcsa dolgok történnek mostanság a házunk táján. Vasárnap lévén a délután a pihenésnek szenteltük, a mi megszokott Szent Heverde délutánunk. Leültem a kanapéra és vártam, hogy jönnek a csajok hosszú tömött sorban és lógnak rajtam, mint gyümölcs a fán, hogy ezt játszunk, azt játszunk, éhes vagyok, szomjas vagyunk, simizzél-csikizzél. Nem jöttek. 10 perc elteltével sem. Ekkor már feltettem a lábam is merészen, újabb 10 perc telt el. Aztán 5 év óta először fényes nappal elővettem egy könyvet és olvastam, több tíz oldalt, még tán el is bóbiskoltam. Unatkoztam bakker, a nagy semmittevésben. Aztán meg figyeltem őket, és felismertem végre, összenőttek, visszavonhatatlanul. Együtt csinálnak mindent, még a wc-re is együtt járnak, együtt esznek, együtt fújjognak és már nem kellek én. Hihetetlen szerepjátékokat találnak ki, a kedvencem, amikor Kira jellegzetes szárnyas mozdulatokkal kotkodácsol és csipegeti a földön éppen kukacot imitáló Szonját, háát igen a kukac mindössze 3x akkora volt, mint a falánk csirke. :) Tudtam én tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, csak nem sejtettem. Kicsit ambivalens még, mert nagyon régen volt ennyi szabadidőm, nőnek a csajok na hipp-hopp és azt veszem észre, hogy vihogva indulnak az iccakába. Én meg majd tésztát gyúrok, ahogy jóanyám, amíg haza nem értem a hétvégi bulikból. Furcsa még nekem ez a szimbiózis, hogy még mesét is egymás ölében összebújva néznek. Igazi véd- és dacszövetség van köztük, természetesen a marhaságokban is, már nem civakodnak, már nem veri a nagy a kicsit. Jó ezt látni, a borsó meg a héja....én meg azt hiszem majd csendesen szemlélve őket elkötögetek a kanapén.

Jó nap a Nőnap....

Hát nekünk kicsit érdekes, mert a nőnapi csokit is magunknak vettünk, mert az egyetlen férfi a háznál, ha Málnát nem számoljuk, Ricsi, aki mindössze annyival örvendeztetett meg minket, hogy sikeresen kiásta a futó akácunk, apjuk boldog lesz ha hazaér. A nőnap azért mégis annyira jó, főleg ilyenkor, hogy végre látom az alagút végén a fényt, igaz mindnyájan antibiotikum dózisokkal, de jobban vagyunk. Én szerdára pukkantam le végleg, közöltem doktornénivel, hogy vagy ad valamit vagy itt murgelok ki a rendelőjében és a mai napra bezárhatja a boltot. Szóval jobban vagyunk, és ilyenkor tudja értékelni az ember igazán, hogy nem is annyira természetes az, ha egészségesek vagyunk. Most még az sem érdekelt igazán, hogy Kira a zöld kanapét sárga cerkával pingálta ki, amíg hajat mostam. Még a csilláron is lógtak, de ez legyen a legkevesebb, az sem zavart, hogy úgy porszívóztam, hogy közben hol az egyik, hol a másik csibe a porszívón utaztatta magát. Aztán kitalálták, hogy én leszek a királynő, be is öltöztettek, Szonja a kopogós cipőm letisztította popsitörlővel, igen a talpát is, majd kaptam koronát. Onnantól én voltam a "feneség". Kaptam csokit, hátvakarást, könyvet, tükröt és asztalt pucoltak, összepakolták a játékokat, Kira megmasszírozta a talpam. Hajmosás után megfésültek, megszárították, még uzsit is kaptam. Táncoltak és énekeltek nekem, szóval igazi "feneséges" jó dolgom volt. Aztán persze a koronát megkapták a kishercegnők (trónbitorlók) és fél órán belül már úgy mentem le kutyába, hogy nem voltam a kutyák királya...szóval így lett egy óra alatt csúfos bukása a nagy koronázási ünnepségemnek és még nincs is pünkösd :o)

Szalai Pál: Nőnapi köszöntő

Mi a nő nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás.
Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel,
Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és minden ami jó,
semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.

Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, ő maga is átalakul, megváltozik.
Előbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költők ihletője, szerelem és őrület forrása,
Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa,
Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.

Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte.
Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.

Tavaszváró, betegségvoodoozó

Bizony  eljött az idő, hogy már oda kell írnom melyik csemetém aranyköpését is teszem közzé :)

***

Kira nyitogatja a bejárati ajtót:

- "Senki jött."

Újra nyitja:

- "Hmmm, megint senki jött."

***

Szonjamonológ:

"Ha anyuka leszek csinálok a babáimnak játszóteret, lesz benne babahinta támlával, hogy ki ne essenek és mindenféle játék. Mivel Te leszel a mamájuk, Te hozod majd a fát az erdőről, de az almafát ki ne vágd!"

***

- Szoni gyere már!

- "Nem vagyok itthon!"

***

- Légy szíves ne menj már annyira hátra a buszon.

- "De én a farkában akarok ülni."

***

- "Ha nagy leszek lehetek tűzoltó?"

- Hát azok inkább az erős fiúk.

- "Mert a lányoknak leég a hajuk?"

- ...

***

Apjuk fodrásznál volt és átszaladt rajta a nullásgép, a lányok tippjei:

Kira: "Elveszett, nincsen hajad."

Szonja: "Szerintem befelé nő."

***

Mackótestvért nézünk:

- "Miért lett belőle maci?"

- Azért, hogy majd jó ember legyen.

- " Szerintem meg azért, mert így nem kell neki kabát."

***

- "Epres rózsaszín sellőbarbis tortát kérek a szülinapomra, aminek rózsaszín lesz a szoknyája."

-  De a sellőbarbinak uszonya van, nem szoknyája.

- "Iszonyú szoknyája."

***

"Ez a csincs a szemembe lóg." (tincs)

***

Alszunk, megkocogtatja a vállam:

- "Nem tűnt fel, hogy reggel van?"

***

Kira:

- "Légycives, kéjek tapszemüveget és gagtam sztájt."

***

"Feladnád ezt a levelet a postahivatalban, Martinnak rajzoltam, mert ő lesz a feleségem, de ezt nem mond el senkinek, jó?"

***

Dobom a labdát, ami kiesik a két keze között:

- Mi van lyukas marok?

- "Nem vagyok lyukas farok!"

***

Ma estére, hogy kibőgjem a feszültséget...

Az egyik kedvencem, amint a legnagyobb kedvencemért mond egy imát a zene nyelvén. Azt hiszem önkéntelenül is rájön az ember miért azok válnak a zene nyelvén kedvenceikké akik.....

Szerdától...

nem kicsit éltünk stresszben és vírusok között. Szonja egész szerda éjjel tüzelt és hányt, így csütörtök reggel a doktornéninknél kezdtünk. Mivel egy kereszt aceton volt a vizeletében, másnap újra vinnem kellett. Az éjjel hasonlóan telt, turbózva azzal, hogy én is vacogtam a paplan alatt egy Algopyrinnel a bendőmben, hogy édes Istenem, csak most ne legyek beteg, mert mi lesz itt velünk. Közben nézegettem Szonját, aki két mini alvás között hányt és zokogott, hogy nem mehetett farsangolni. Nekem a legnagyobb problémám az volt, hogy sikerüljön legalább a lázcsillapító kúpnak benne maradnia. Péntek reggel a rendelőben aztán elbőgtem magam, aceton +++ kereszt, csak annyit mondtam a doktornéninknek szipogva, hogy tudom-tudom, hogy kórház, de had kapjunk még egy kis haladékot, kire hagyjam Kirát és anyukámat. Kaptam egy tesztet itthonra, de délutánra sem változott a helyzet. Átmentem a beutalóért, de már itthon sem bírtam könnyek nélkül és az én beteg nagylányom törölgette le. Szívszorító érzés volt, hogy ketté kellene szakadnom, de hogyan. Péntek este amikor mindenki elaludt sírva csomagoltam össze a kórházi csomagot, mert nem hittem benne, hogy itthon maradhatunk. A sógornőm látva kétségbeesésem szombat hajnalban vonatra ült és délelőtt megérkezett. Akkor már ivott Szonja és bent is maradt. Azonban anyukám és Kira 39 fokos lázzal ébredt. Inkább nem gondolok bele abba, mi lett volna akkor ha éjjel beviszem Szonját a kórházba és ők ketten egyedül reggel veszik észre, hogy egyikőjük sem bír felkelni. Közben néztem Szonjának vizeletet +, sógornőm boltban volt és főzött, én ágyat húztam, lázat csillapítottam, teáztattam, fűtöttem és jártam hármójukat körbe-körbe. Kira igazi kis szívós bige, mára jobban van, mama is, mivel Szonjának még mindig hőemelkedése van, elkezdtük az antibiotikumot, mert cefet ronda a mandulája is, a vizeletében nincs aceton. Sógornőm hazament, holnap dolgoznia kell. 

Összességében: Soha az életben nem éreztem még magam ennyire magára hagyottnak és tehetetlennek, ha rágondolok még most is könnyek sorakoznak a szememben. Egyedül szembe nézni a megoldhatatlannal, rohadt kicsinek érzi magát az ember. Ha nem lett volna Ani, aki helyrerakott, Gidus, aki tartotta bennem a lelket, a sógornőm és a szombaton is nekünk telefonáló doktor néni, nem ilyen lenne a vasárnapunk. Igaz három szólamban hallom a köhögést, de jelen pillanatban még ez is zene füleimnek. Valami mérhetetlen csodának érzem, hogy én nem feküdtem ki, mert nem lehetett és remélem egyáltalán nem is fogok, vagy csak akkor ha ők már ennél is kicsit jobban lesznek...Mellékzönge: anya megkapta a védőoltást, ennyit ért. Kirának csúszik az ovikezdés, Szonjának viszont lesz pótfarsangja óvó nénije felhívta, hogy közölje vele, ...én meg remélem jó gyorsan elfelejtem az elmúlt napokat!

Léteznek bizonyos ősi erők. Legtöbbjüket elpusztította a civilizáció, de az anyaság mit sem változott az idők folyamán. Állatok, emberek e tekintetben egyformák. Az anya szeretete gyermeke iránt a világon semmivel sem hasonlítható össze . Nem ismer törvényt, könyörületet, mindent merészel, és lelkiismeret-furdalás nélkül eltapossa azt, ami az útjába áll.

Agatha Christie