Nőcik

Ezzel a Nőnappal én valahogy sosem voltam jó viszonyban, állandóan sztereotípiaként élt bennem a komcsi rendszer, a munkás nők és a piros szegfű triumvirátusa. Őszintén szólva egyetlen kedves nőnapi kép él bennem, édesapám nagyon messze dolgozott, ritkán járt haza, Nőnapra kaptam tőle egy levelet, amiben le volt préselve 3 szál hóvirág...

A lányok, főleg nagyobbikunk az idén teljes nőnapi lázban égett, fölöttébb érdekelte az ünnep milyensége, jó édösapjának kb. 60 szívecskét ragasztott ki a lakásban és miheztartás végett mindegyikbe beleírta, hogy NŐ. Pénteken aztán a saját szememmel láthattam hajtőig pirulni amikor a fiúk és hogy hogy nem közülük a szívének legkedvesebbike egy minicserépnyi krókusszal köszöntötte, amíg egy másik hóvirágképet ragasztott neki. Aztán családunk egyetlen férfitagja (ha Ricsi ebet éppen nem soroljuk a Garami famíliába) egy komplett virágkosarat hozott nekik, tele az éppen bimbózó tavasszal. Én ékszert, mama pedig cserepes virágot kapott, mindnyájan meg voltunk hatva. Aztán ma megérkezett keresztapjuk is gyönyörű tulipáncsokrokkal, majd délutánra megérkezett Kira szívszerelme is Bonca, virággal és csókokkal. Szóval én csak ámultam-bámultam a régi sztereotípia pedig kezdett ködbe veszni az emlékeimben és arra gondoltam, hogy nőnek lenni valóban nagyon jó...szóval kedves fiúk és férfiak, köszönjük, hogy mellettetek, értetek lehetünk nők.

 "Ha nő vagy, ne feledd: egy igazi varázslónak születtél, teremtő tündérnek. Ha valamit szeretnél, el fogod érni, meg fogod érinteni. Az érzelmeid segítenek megtalálni és megtartani bármit: szerelmet, munkát, célokat. Elegendő vagy te magad, a lelked és a szíved."

Télűző

Már nem is mondok semmit arról miért vagyok ekkora bloghanyag és ígéretet sem teszek arra, hogy ezentúl másképp lesz. Puszedli sikeresen meggyógyult és valami 8. csoda okán szerintem,senki sem fertőzött meg a családban. Azt hiszem rajtunk nem fog múlni a tavasz eljövetele, mert derekasan megtettünk mindent azért, hogy eltemessük a telet. Ha jól hiszem cirka 4x égettünk kiszebábot, vonultunk jelmezekben és vettünk részt farsangi tivornyákon, enyhe fánkmérgezéseken átesve.

A lányok kedvenc ünnepe a farsangi időszak, gyerekként nekem is ez volt a favorit, mert ilyenkor mindenki az lehet, ami csak akar. Szonja a hagyományokhoz hűen ismét bohóc akart lenne, amin első körben csodálkoztam, de amikor láttam az osztályában, hogy valóban szeret megnevettetni másokat már értettem ragaszkodását a bohócorrhoz, amit úton-útfélen elhagytunk, ezért sebtében festettem neki egyet. Majd hét évesen igazi kiskamasz jegyeket ölt magára a leányzó, úgy cirka 4-5 évvel képzeli magát idősebbnek a valós koránál, Visszahúzódó jelleme kezd a feledés ködébe veszni, szájal, felesel, feszegeti a saját és az én türelmem korlátait, ezt ellensúlyozva egyre jobban tanul és egyre önállóbb. Élvezi, hogy itthon van az apja, (becsődölt a cég) ami nekem is nagyban megkönnyíti a hétköznapokat, de a háttérben ott a bizonytalan érzés, hogy mi lesz a későbbiekben.

Kira igazi boszi, leplezetlenül utálja az ovit, aminek legfőbb oka, hogy korlátok közé szorítják mozgékony és szabadságvággyal teli személyiségét. Hihetetlenül rafinált és simulékony, neki nem lesz gond akár a jég hátán is megélni. Ő az egyetlen a családban, aki még az igazán senkihez magához közel nem engedő, szeretetét kimutatni sem tudó mama szívét is meglágyította. Pontosan az a jellem, akinek viselkedésétől másodpercek alatt elönti az ember agyát a lila köd, majd pontosan 10mp elteltével már rózsaszín felhőket pöttyöz a fejünk fölé. 

Észrevétlenül osont el a február az életünkben és ma már épp az a legfőbb téma a nagylánynál, hogy kapnak-e a fiúktól nőnapi ajándékot a suliban pénteken vagy sem :) Szerintem kapnak;).Figyelmeztetvén apjukot a közelgő eseményre, a tegnap estét azzal töltötték a csibék, hogy szívecskéket vágtak ki és mindegyikbe beleírták, hogy nő, majd elhelyezték ezt a lakás 125 pontján, nehogy pöppetnyi esélye is legyen annak, hogy az apjuk elfelejtse, hogy 4 nővel is együtt él. (Na, nem mintha erre lenne egy percnyi ideje is, mikor minden pillanatban belebotlik valamelyikünkbe, felüdülés neki a pincében a tűzrakás, mert legalább ott van Ricsi az eb.). 

Summa-summarum jól vagyunk...nagyon várva a tavaszt.

Igazolt hiányzás

Az a helyzet, hogy az elmúlt időszakban az eltünésemnek sajnos nagyon is nyomós oka van. Lassan már ott tartok, hogy valami médiumhoz fordulok, hogy űzze ki Kirából a bacilusokat és vírusokat vagy szimplán vegye le rólam a rontást. Holnap konkrétan a 3. hetet kezdjük el úgy, hogy beteg. Öröm az ürömben, hogy apjuk cége becsődölt, így itthon van, némileg megkönnyítve az egyszerűnek nem mondható hétköznapokat. Igen itt most egy jó kis sirám következik, mert ha továbbra is így folytatódik ez az év, ahogy kezdődött, akkor írok valami rettenetesen cifrát tele csillaggal a következő posztomban az tuti. Első körben valami anyai ösztön folytán nem engedtem Kirát oviba, mert folyt az orra, gondoltam pihenjen kicsit ebben az influenzaszezonban. Nos még az aznap éjszakát végig hányta or fosta, egészen reggelig. A kétségbeesés hálójában hordoztam 2. nap már ölben a wc-re, mert menni sem bírt. Amikor minden egyes korty víz 5 percen belül kijött belőle már azt gondoltam nem kerülhetjük el a kórházat. Kedves barátnőm ajánlotta a kólát, mint hányáscsillapítást. Azt gondoltam minden mindegy már maximum kihányja azt is és úgy indulunk a kórházba. Doktornénink és több kollégám lehülyézett, de bevállt., lassan kortyonként megivott 2dl-t és nem hányt többet, szóval én erre esküszöm mostmár az tuti. Pár nap múlva leesett végre az első hó nálunk is és boldogan ment ki 1 hét szobafogság után hózni, végre lett egy kis szine is sápikának.

Biztos ami tuti úgy gondolatam, hogy teljesen helyreálljon egészségileg még egy hetet itthon töltünk. Gyakorlatilag már kutya baja sem volt, ezért átmentem szerdán doktornénihez és kiirattam őt is és magamt is munkába hétfőre. Aztán jött a csütörtök éjjel és minden előjel nélkül belázasodott. Magasan, intenzíven alig lehúzhatóan. A péntek reggelt 38.4-el és doktornénis randival kezdtük. A tüdejére húzódtak le azok a rohadék bacik. Kaptunk antibiotikumot, és reményt hogy jobban lesz. Azt hiszem nincs annál fájdalmasabb és tehetetlenebb érzés, mint betegen látni és nem tudni segíteni. Ezt éltük meg vele a múlt éjjel, 40 fokos láza lett egy pillanat alatt, nem húzta le a kúp, beültem vele a hütőfürdőbe, prizniceltük miközben félig kidőlve a láztól jajgatott. Hajnaltájt sikerült Nurofennel lehúzni, akkor már leszartam, hogy 2 óra telt el a kúp óta. Egyszerűen remegtem a félelemtől, mert csak vacogott és vacogott, próbáltam mindent a saját testemmel hűteni, vizes kézzel simizni a haját ami éppen eszembe jutott. Bundi egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ilyen magasa láza, így hőkamerázta a gyereket, mondjuk így visszagondolva hajnal 3-kor mi mindent megpróbáltunk kicsit groteszk. Reggel láztalanul ébredt, mosolyogva és közölte, hogy nem haragszik az éjszakai terrorért, mert szeret minket. Az imént hőemelkedésnél jártunk, komolyan betojtam és igen akárhogy nem lehet, de preventív jelleggel adtam neki Panadolt, mert bár ilyennel még nem találkoztam egyszerűen magas láznál nem hat nála semmi, sőt épp ellenkezőleg. Nagyon-nagyon remélem, hogy most már a javulás útjára lépünk....Mérhetetlenül büszke is vagyok rá, ahogy ezt az egészet véghezvitte, a kis ugribugri, hihetetlen fegyelmezetten, türelemmel és együttműködéssel, én nem vagyok egy hp, de azt gondolom a felénél behisztiztem volna. Egyszerűen imádom az én kis gyönyörűséges Puszedlimet ...

Undok hétfő ellenszere

Minden napban ott van az a valami, amibe belekapaszkodhatsz. Nincs nap, hogy ne kapnád meg azt a segítő kezet, azt a szót, azt a leckét, azt az ajándékot, ami ne segítene tovább. MINDIG ott van!

Félév-élet

Oké-oké nem gondolom, hogy június esős időnk van, de ez a félév mégis jelentős, elsőszülöttöm megkapta az első értékelését. Természetesen nagyon büszkék vagyunk rá, ennek ellenére nem hiszem, hogy attól lesz belőle boldog ember, hogy mondjuk 100%-on teljesít. Okos, ügyes, de ha éppen nem ez lenne azt sem bánnám. Azt tartom fontosnak, hogy szeresse amit csinál, hogy élvezze ezt az újfajta létet és közösséget, amit számára az iskola jelent. Nehezen indult és bár én anyjaként tudom mennyire introvertált, lassan a tanárnénik-.bácsik is rájönnek, Nem lepett hát meg, hogy példás magatartása mellé odabiggyesztették, hogy társaival kissé távolságtartó. Az sem, hogy félénk sutyorgását  beszédzavarnak nézték, és nem dagad benne a versenyszellem sem. Ő nekem így kerek egész és tudom, hogy ez egy folyamatosan változó állapot. Egyre inkább azt látom ebben a hatéves tüneményben, hogy valahonnan régről és nagyon mélyről jövő bölcsesség csillog a szemében. Ő az aki azt mondja, hogy a legjobb dolog az életében a testvére, mert ő az egyetlen ember aki egész életében mellette lesz. Ő az akit mindig ölelget a barátnőm, mert szeretetenergiája van, jó ölelni, mert csordultig van szeretettel. Ő az akivel komoly felnőttes dolgokról beszélgethetek minden este a gyerekszoba félhomályában. Imádom az éppen lepkevírusos mosolyát (húga szerint hamarosan be fog bábozódni). a gurgulázó nevetését, a kis gödröcskét az arcán, a ráncokat az orrnyergén amikor fintorog. Csodaként élem meg, hogy bár nem adta könnyen az ég, de én lehetek az édesanyja. Őt látva hiszem, hogy sok kis ember, sok kis helyen tényleg megváltoztathatja a világ arcát. Eljátszottam a gondolattal, hogyan fogom látni őt 20 év múlva, jöttek is sorban a képek, hogy orvos lesz, tanár, festő, ügyvéd, de ez mind nem fontos, (per pillanat fagyi árus akar lenni, de a téli időszakra még nincs opció) legyen bármi, de ha ugyanezt a tiszta tekintetet látom, és hallom a kacagását, nekem az lesz a minden. Hiszem, hogy minden gyermek a maga sajátos küldetésével születik a világra, némelyik, hogy próbára tegye türelmünket, némelyik, hogy célt adjon életünknek, némelyik, hogy beragyogja napjainkat, némelyik, hogy gondoskodjon rólunk, mikor világra jönnek a gyermekek mindent megváltoztatnak. Szonja nekem elhozta a békét, a nyugalmat, az elcsendesülést, az odafordulást, minden apró pici lény szeretetét, az irgalomba és tisztaságba vetett hitet. Azt, hogy ebben a gyarló világban is eredendően jók vagyunk. Elhozta a küzdést, hogy tisztának, jónak lenni embert próbáló feladat, hogy elbotlunk, felállunk és újrakezdünk, Legfőképp a reményt hozta el, minden egyes reggel új reményét, amit én minden erőmmel igyekszem megköszönni neki.

Szünet vége zanzázva :o)

Már majdnem azt akartam írni, hogy nem történt semmi a szünetben a nagy alvásokon és zabálásokon kívül, de ahogy elnéztem a fotókat, azért volt némi esemény a házunk táján. A karácsonyi dömping magába szippantott engem is. Az intézetben egymást érték a karácsonyi műsorok minden nap jött valaki, olykor többen is, vagy éppen az idősek és én mentünk rendezvényre. Balázs Puli nekem felejthető élmény volt, nem igazán hiszem, hogy a bakancslistámon szerepelt volna. A közeli kis falu karácsonyi kis kézművessége annál inkább, persze Kirát sokkal inkább a színpadon futkosás kötötte le, mintsem az alkotás, de egyöntetűleg jól érezte magát a kis triónk.

A kis ovisok látogatása az időseinknél engem mindig meghat, annyira jó látni a törpék és az öregek szemében ugyanazt a csillogást, ilyenkor igyekszünk mi is valami kedves ki meglepetést alkotni nekik és bár mindenki tudja rólam, hogy képzőművészeti tehetségem leragadt a pálcinkaember szintjén azért a színes rénszarvascsordánkra nagyon büszke vagyok.

A szilvesztert itthon töltöttük valahogy soha nem volt kedvem kötelezően jól érezni magam egy nagyobb társaságban, boldog-boldogtalant ismeretlent összecsókolgatni és tűzijátékot lövöldözni. A lányok rendkívül jól bírták a kiképzést, hajnal fél 1-kor még Kirával a nyakában apjuk fel le rohangált a kertben, amerre őnagysága irányította, attól függően, hol lövik éppen a tűzijátékokat. Richárd kutyánk szerencsére nem egy ijedős egyéniség fel s alá rohangált velünk ő is, boldogan csaholva. Én azzal ünnepeltem, hogy egymás után megnéztem két filmet is egészen hajnal 5-ig. Igyekeztem semmilyen újévi fogadalmat tenni, csak csendben bízni abban, hogy valóban egy boldogabb új év elé nézünk. 

A szünet utolsó napjáig bíztunk abban, hogy el tudunk menni korizni, de ez sajnos nem jött össze, mert annyira rapszódikus volt az időjárás, hogy egyik nap nagyon hideg volt, másnap pedig már olvadt nagyon a jég. Az utolsó napot azért mégsem szerettük volna itthon tölteni, úgyhogy moziztunk. Megnéztük a Madagaszkár pingvinjeit, mese ide vagy oda, azért ez a kis film  humorában és 3d-ben valóban nagyon élvezetes volt. 

Ha már Pláza, akkor az nálunk egyenlő a szokásos guruló lóval is, Kira már maradandó élményt nyújtott a bácsinak, természetesen névről ismeri. A kis merész prücsök (a kutyafáját neki) úgy gondolta, hogy felgaloppozik a mozgólépcsőn és a gondolatot nála, mint mindig tett követte. Úgy 3-5 fokot ment és  45 fokot dőlt hátrafelé, amikor utánaugrottam, de esélytelen volt csibéstől, lovastól lejutni róla, mert éppen csak elkaptam őket, így apjuk is riadóztatva lett. Épületes látvány lehettünk egyébként, a bónuszpont pedig az volt, hogy csak felfelé ment a mozgólépcső, a lefelé jövő éppen javítás alatt állt, így nem kicsit izzadva a lépcsőházon át kellett lejönnünk paripástól Bundi kellően fel is volt paprikázva. Szonjára jellemzően az egész akcióból semmit nem vett észre, nyugalomban galoppozott a saját paripáján.

Időközben már letudtuk az első hetet, mindenki a saját munkahelyén, leszámítva apjukot, aki egyenlőre nem tudott visszamenni No.-ba ugyanis a megrendelő nem fizette ki a cégét, ezen oknál fogva nem vették fel a munkát és nem is fogják amíg ez az egész el nem rendeződik (ha elrendeződik egyáltalán) és meg nem kapják a fizetésüket. Azért azt el kell mondanom, hogy ez nekem nagy könnyebbség, mert   hozza-viszi a lányokat és délután négyre már mindnyájan itthon vagyunk, úgy hogy nem kell loholnom a-ból b-be. Szóval jelenleg itt tartunk...ha nagy vonalakban is, de sikerült időben utolérni magam itt a blogon is.

Az új év igérete kicsit ambivalensen...

Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomoritanak vagy fájdalmat okoznak. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, többet egyetlen percet sem szeretnék azokra pazarolni, akik hazudnak vagy manipulálnak engem. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. Úgy döntöttem nem tűröm a tettetést, a képmutatást és az őszintétlenséget. Szeretem a ráncaimat, mert azt mutatják, hogy életem és megéltem az életem, minden árnyoldalával, minden szépségével.

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.

Mit kivánok Nektek és magamnak: Álljunk meg, és emlékezzünk a mögöttünk álló évre! Emlékezzünk a sikereinkre és a kudarcainkra, a megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb kalandokban volt részünk, és amikor bezárkóztunk, hogy elkerüljük a csalódásokat. Valójában erről szól a Szilveszter. Kapunk még egy esélyt, hogy megbocsássunk, hogy jobbak legyünk, többet adjunk, többet szeressünk, éljünk. Ne töprengjünk azon, mi lett volna ha, örüljünk annak, ami jönni fog. Fogadjuk meg, hogy jobban odafigyelünk egymásra, jót adjunk, és nem csak ma éjjel, hanem egész évben.

Áldott, boldog új esztendőt kívánok! Köszönöm, hogy velem voltatok/vagytok, öleléssel Lili