Csengettyű úr

Talán itt a blogon még nem is meséltem a rettegésemből, sőt nem is rettegés hanem fóbia. Minden tiszteletem Minnienek, Mickeynek, Jerrynek és más jóképű társaiknak, de nekem egérfóbiám van. Persze a rettegés foka addig nem ér el, amíg testközelbe nem kerülünk. Aztán jöttek a jelek, csokimikulásokat vásároltam a lányoknak, tudom még kicsit korai, de nagyon megtetszett a Gombóc Artúros retro télapó, ami a gyermekkoromat idézte fel, nem beszélve erős csokoholista vonalammal méltó utódja vagyok a dagi madárnak. A kis mikik bekerültek a spájzba or kamrába várva a decembert. Aztán jöttek a nyomok, széttépett fólia, rágicsanyomok a csokin, nem ám a kóbászon vagy szalonnán, hanem a csokin. Itt egér van, komolyan mondom a gondolat is elborzasztott, nemhogy az, hogy esetleg szembetalálkozok vele. Igen most jöhettek azzal, hogy picike, meg aranyos, meg jobban fél tőlem, mint én tőle, de a fóbia az fóbia. Úgy közlekedtem a lakásban, mint a settenkedő rózsaszín párduc és megtörtént, a polcon sasolt rám, aztán a nappaliban. Visítottam és remegtem, mint a kocsonya. Bundi meg anyám röhögött és k... jó poénnak tartották, hogy hozzámdobnak egy moncsicsit vagy meglibbentik a gatyám. Mondom fóbia és akkora stressz alatt voltam, hogy ma bizony a nagy poénkodás közepette elbőgtem magam. Fizikálisan is kimerít, hogy állandóan cikázik a szemem, hol látom meg. De ez a rohadék igazi túlélő, bevettem ragacsot, ehető zselét, rendes fém egérfogót, de semmi. Egyszerűen beköltözött hozzánk és rohadtul elegem van már belőle, hogy folyamatos készenlétben vagyok és undor kap el ha arra gondolok, hogy vígan cincog a cuccainkon és rá is szarik.Nem a rágcsálók zavarnak, megfogom én a hörcsögöt, fehéregeret is, az zavar, hogy szabadon lébecol az én területemen és mindig váratlanul bukkan fel, akárhogy figyelek. Kivagyok na és nem vigasztal,hogy Bundi szerint ha nem nyulat hozunk, hanem macskát, akkor nincs ilyen probléma cöcö. Meg, hogy ha nem tetszik a 6. lakó szavazzam ki, őszintén szólva én sokkal inkább kisavaznám. Életem során sok olyan beteggel foglalkoztam, akinek valamilyen fóbiája volt, és ezért tudtam hathatósan segíteni, mert érintett vagyok. Mert sajnos tudom mi leizzadni, szív dobogva várni, hogy elmúljon a veszély. Tudom csak egy kisegér, de nekem olyan akár egy oroszlán, aki egy hónapja nem látott húst. Persze hajlamos vagyok, azt hinni, hogy ami régen jelentkezett, az nincs, mert ha nem találkozom a félelmem alanyával, akkor nincs félelem, de van és sok-sok év után újra megjelent. Az embernek néha ki kell adnia magából a gyengeségeit, én ezt teszem és közben sűrűn pillogok a lábam alá és minden neszre összerezzenek. Mégis néha olyan rossz bevallani, hogy milyen gyenge vagyok, de vállalom magam, a gyengeségeimmel együtt, hiszen ez is az én oldalam. Csak tudnánk már kinyírni ezt a kis rohadékot...