2012. augusztus 16., csütörtök

Az a fránya elengedés...


Az az igazság, hogy amíg Hencsi egyszer csak vissza nem kérdezett a telefonban, hogy nekem kell-e még a kötődés és csak nem tudom elengedni még, csak akkor villant fel, hogy valóban ez lehet a legnagyobb probléma. Kicsi Kira, aki nálunk "a kicsi", valószínűleg még 25 évesen is az lesz, hiába ágál majd a ragadványneve ellen. Eddig annyira távolinak tűnt, hogy óvodás lesz ő is. Aztán már 2 x voltunk az oviban ebben a hónapban, a legutóbbi élmény egészen friss mai. Ez volt az én tudatosulás élményem is. Amikor láttam a nevét kiírva az ajtón, hogy mini-kis csoport és a 10. a sorban Garami Kira. Amikor Szonja óvónénije megmutatta a Törpike vagy Manó, (nem tudtam eldönteni) csoportot neki, ahogy birtokba vette a pici széket, a mosdót, ahogy rögtön rámolta a játékokat. Ahogy rohangált a nagyokkal, ahogy tépett a csúszdán, ahogy elkóborolt, mint a maci a tiltott málnásban. Ahogy kiválasztotta magának a pillangó jelet. Ahogy óbégatta, hogy nemnemnem, amikor hazaindultunk. A csoportban 3-an lesznek olyan picik, mint ő. Azt hittem sokáig, őt féltem, közben meg magamat. Nyújtanám ezt az együtt töltött időt, mert azzal, hogy óvodába megy ő is, végérvényesen vége életünk egyik legszebb szakaszának. Némileg reálisan nézve meg azt gondolom, hogy kicsi ő még oda, december 1-vel kezdene, 2.5 évesen, de én szeretném ezt az elszakadást elhúzni március elejéig, az óvónénik meg nagyon nem. Még nem szobatiszta, éjjelre pelust kap és akkor is ha hosszabb útra indulunk. A folyó ügyeit megkésve intézi, mióta abbahagytuk a szoptatást, szóval lengenek a bugyik a teraszon. Érdekes mód, a kaksi az mindig a várható helyén landol, szól, megy, intézi. Tudom ez még alakulhat decemberig, ahogy a beszéde is, egyre több szót használ, de még mindig keveset, a szokásait, jeleit, meg csak mi értjük. Persze féltem őt is, mert kicsi, a szó átvitt és valós értelmében egyaránt. A kis tűzgolyónak még babaillata van és babaölelése és ha gond van , csak anya vigasztalja meg, összebújva és olykor még akkor is csak lassan múlik az ikegő sírás és a könnyek sűrű hada. Sokan azt mondják engedjem el, de belül meg azt érzem, hogy kell még nekünk az a pár hónap, a lassan elengedés. Közben meg dilemmázom, egyedül fog majd beszokni, a társaságban, rosszabb vagy jobb lesz ugyan? Önös érdekeim hátráltatják a döntést vagy elfogulatlanul is azt tudom mondani, hogy kicsi még oda. Én itthon vagyok augusztusig, miért ne lehetne akkor még ő is velem?Nehéz ez...el kellene egy kis segítség...jó lenne kívülről látni ezt az egészet és úgy mérlegelni, csak az adott helyzetben erre képtelen vagyok...

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na én ehhez aztán tényleg szőke vagyok, de miért KELL neki decemberben oviba menni, ha augusztusig otthon vagy? Miért ragaszkodnak az ovónők a decemberhez? Nem lenne jobb mondjuk március?
Vagy erre vannak szabályok?
eli

julcsi írta...

Én azt mondom maradjatok otthon együtt amig csak lehet!!! Még annak ellenére is ha kellene menni...Én sem értem miért nem elég akkor amikor betölti a hármat Kíra?
Puszik!!!

Kendemami írta...

Szerintem ne az óvónők döntsék el, mikor vagytok "készen" az óvodára. Nekem nagy vesszőparipám a három évig az anyja mellett van jó helyen, nem hiszem, hogy ártottam volna vele a gyerekeimnek, arról meg már nem is szólok, minden gyerekemnek más mennyiségű idő kell/ett ahhoz, hogy azt mondjam, most már rendben lesz. Te vagy az aki legjobban ismeri, Te tudod, mikor van kész. Szerintem. És nem irigyellek, nagyon nehéz feladat. Bátorító ölelés innen a messziből!

Lili írta...

Köszönöm Lányok!
Nos az pedagógusa kollektíva azért ragaszkodik a december 1-es kezdéshez, mert akkor a csöppcsajt le tudják jelenteni a statisztikába, ha nem akkor nem és nekik ez nagy érvágás. Természetesen mondtam, hogy én nem állok a statisztika útjába, aláirok mindent, de nem szeretném venni, de nekik így nem jó be is kellene hordanom, legalább 2 hetet minden hónapban, aminek én nem látom értelmét. Szóval lesz még pár köröm ebben.