2013. január 12., szombat

Szánkóprogram...



Mi azon család vagyunk, aki nem kiírja a facebookra, hogy esik a hó bakker, hanem kimegy és "hózik" ahogy cserfes Szonja mondaná. Namármost a mostani havazással nem vagyok túlzottan megelégedve, szerintem Gaál N(o)émi sem lenne, ha neki kellene egy negyedmázsányi gyerek valagát huzigálni. Namármost, itt a hegyekben hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy hideg van és nagy hó, erre cáfolt rá az utolsó pár nap, amikor is reggelre esett 2cm, amely úgy délre a felére csappant, ez ment egész héten. Egy hóimádó Bóbita csoportosnak ezt azonban nehéz megmagyarázni, hogy ez a hó, nem az a hó, amin csak úgy siklunk, mint a szél. Megmondom őszintén a reggeli és déli óvodai túrák azzal teltek, hogy én fújtam a párát, mint egy jobbfajta kanca (höhö), és szintén a négylábúhoz hasonlóan izzadtam is. Nem számított akadálynak, hogy egy totál(hót) száraz főúton is át kell húznom a szánkót, ő akkor is lelkesen Döbrögiként kifeküdve a szánkón kiabálta, hogy fussál anya. Jelentem lement a héten 2kg, pedig adagoltam az energiaadó csokit rendesen. Aztán volt egy napunk, amikor két hóréteg közé leesett némi ónos eső, na ez adta a pályát. Reggel felhúztam (magam) a csajt az oviig, minden reggel elkésünk, igen még mindig. Aztán közöltem Bundival, hogy a déli haditerv a következő, felpakoljuk az aprónépet a szánkóra+ egy üres szánkó, elmegyünk Szonjáért, aztán a templomdombra szánkózni. Itt egy kis kitérő, az Alföldön lakó ismerőseim kérdeztem, amikor náluk jártunk, hogy Ti, hogy szánkóztok, hát huzigálják egymást, az azért milyen már nem?! Szóval oviig Szonja üres szánkóját húztam, onnan lefelé meg Kirát, ami azért volt vicces, mert Szonja után olyan pehelysúlya van, hogy folyton hátrafelé néztem, hogy nem hagytam-e el. Ő már ekkor majdnem elaludt. A templomdombnál ezer éve nem látott ismerős apuka volt, aki pálinkát (omg) hozott magával a túrára. Nos apjuk bevert egy felest, addig én a domb felétől (a tetejéről nem mertem) felváltva csúsztam a csajokkal. Ennek csak annyi pöppetnyi problémája volt, hogy Kira a teljes szabadság érzésével bevonult a templomkertbe leszedte a Jézus szoborról a művirágokat és levonult vele a Hősi Halottak emlékművéhez, mialatt én lecsúsztam nővérével és visszamásztunk a dombra. Mindezt 100db buszra váró ember és a térfigyelő kamerák szeme láttára. Bundi befejezte az alkoholizálást és végeláthatatlan csúszásokba kezdtek, duóba, szólóban, trióban. Mihelyt leértek, Kira felkiáltott, hogy fel és rohant is, apelláta nem volt. Már szürkületben értünk haza és legkisebbikünk úgy kihajtotta magát, hogy elaludt a bilin :) Mi meg izomlázzal keltünk, szóval van valami ebben a lankás alföldi szánkózásban, így újragondolva :) A másik nagyon fontos feladat Ricsit megtanítani a hózás-húzásra.

6 megjegyzés:

korenka írta...

Véletlenül találtam rá a blogodra, és nem bírok betelni az írásaiddal. Még a régi blogodra is visszanéztem.
Nagyon jól írsz! Gratulálok!

Lili írta...

Kedves Korenka!
Nagyon szépen köszönöm a visszajelzésed. Nagyon jól esik a megerősítés, mert sokszor azt gondolom, hogy sablonos és unalmas a pötyögésem. Soha nem szoktam agyalni, hogy most erről mit és hogyan írjak, hanem ahogy pörög a kezem alatt a billentyűzet.
Ölelés Lili

Tünde Takács írta...

Sablonos és unalmas? Én függő(d) vagyok :D Amint meglátom, hogy posztoltál (saját blogomon oldalsávban vagy) már csapok is le rá mint tyúk a takonyra :D

korenka írta...

Ez az írói véna! :D Talán pont ezért szuper az írásod, mert nem izzadságszagú! Pörögjön csak a kezed!

Lili írta...

Még....még....:)
Köszi!!!! :D

Wattacukor írta...

Najóvanna, ha már ennyire hisztizel... nekem is teccik! Na! Most jó?? :D

Sajna eléggé leszoktam a blogolvasásról, de visszaszokok, az tuti! ;) :)