Legyünk hát tányleg ilyenek....

"Gondoljatok bele, hogy egy nem házas asszony bemegy a templomba, s azt kéri, hogy kereszteljék meg a fiát. És az, aki éppen ott tartózkodik, azt válaszolja: nem lehet, mert maga nem házas. Figyeljük meg, hogy az az asszony, akinek volt bátorsága megtartani és megszülni gyermekét mivel találkozik! Zárt ajtóval! Ha így folytatjuk, nem teszünk semmi jót az emberekkel, Isten népével. Jézus hét szentséget alapított, de mi ilyen magatartásokkal egy nyolcadikat találunk ki: a „lelkipásztori vám” szentségét!... Aki közeledik az Egyházhoz nyitott ajtót kell, hogy találjon, és nem a hit ellenőrét… Szükségünk van reverenda és fátyol nélkül szentekre. Szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre. Szükségünk van szentekre, akik moziba mennek, zenét hallgatnak, és barátaival sétálnak. Szükségünk van szentekre, akik Istent teszik első helyre, de az egyetemen is kitűnnek. Szükségünk van szentekre, akik időt találnak a mindennapi imára, és képesek a tiszta szerelemre, vagy a tisztaságot megszentelik… Szükségünk van korszerű szentekre, XXI. századi szentekre, akik erre korszakra alkotják meg a lelkiségüket. Szükségünk van olyan szentekre, akik el vannak kötelezve a szegények iránt és a szükséges szociális változások iránt. Szükségünk a világban élő szentekre, a világban megszentelődő szentekre, akik nem félnek a világban élni. Szükségünk van kólát és hot-dogot fogyasztó, internetező és Ipod-ot használó szentekre. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik az Eucharisztiát, és nem szégyellnek a hétvégén sört inni vagy pizzát enni barátaikkal. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik a mozit, a színházat, a zenét, a táncot, a sportot. Szükségünk van társaságot kedvelő szentekre, akik nyitottak, normálisak, barátságosak, vidámak és jó barátok. Szükségünk van olyan szentekre, akik e világban élnek, és meg tudják ízlelni a világ jó és tiszta dolgait, de mégsem világiasodnak el… Legyünk hát ilyenek!" (Ferenc pápa)

Azon apropóból jutott, most eszembe ez a pár sor, hogy a héten utolsó útjára kísértük az egyik idős nénit. Szerető család vette körül és az én feladatom,  (hülyeség is ez a szó, hogy feladat, de nem találok rá jobbat)hogy kapocs legyek ezen a mezsgyén, én kerestem hát meg az atyát is, István kanonok, de nekünk csak Pista pap, ő adott minket össze, ő keresztelte a lányokat és ő búcsúztatta apósomat is, nekem ő a nagybetűs PAP, barát, testvér, aki mindig ott van, aki misére menet még focizik a gyerekekkel, aki táncol egy bálban, aki viccet mesél, aki éppen annyira szerethető, mint ahogy azt szeretem, amit képvisel. Én örülök, hogy Szonja szeptembertől az ő hatása alá kerül, mert mondanom sem kell, imádják a gyerekek is. Pont azért ami, ember, akivel éppen olyan természetes Edda kazettát hallgatni és zsíros kenyeret enni, mint Jézusról beszélgetni. Aki éppen olyan közvetlen papi díszben, mint hétköznapi kalapban, aki mindig mosolyog, akiben nincs semmi fennköltség, sokkal inkább mérhetetlen alázat a felé amit képvisel. Nagyon nagy szerepe van abban, akivé lettem...és újabb gesztust tett felém, megköszönte, hogy megkerestem és hogy feladhatta az utolsó kenetet az élettől búcsúzónak...kell ennél emberibb ?