2014. november 23., vasárnap

Az elsős nagylány :)

Két és fél hónapja iskolás már a "félhét" évesem. A szeptemberi féltést, aggódást mára felváltotta a büszkeségem. Nem volt könnyű az elején, Szonja rendkívül introvertál és bekerült egy erősen kiválogatott közösségbe, ahol zömével 7 év felettiek vannak. Emlékszem az első hónapra, nem akart mesélni semmiről, nem akart beszélni róla, kereste ő e helyét, de nem találta. Hihetetlen terhelést kaptak és esténként eldőlt, mint egy krumpliszsák. Volt persze probléma is, a falkavezérek nem igazán szerették a közeledését, sokszor elküldték, amit persze, hogy nehezen viselt.  Ennek ellenére rendületlenül és nagy kedvvel járt iskolába. Az osztályfőnökét imádja, a sok tesi és edzés nehezen ment, de hihetetlen mennyire hajlékonnyá vált  a kis pocakgombócom, megcsappant a pocak is, annyit nőtt és változott az elmúlt két hónapban, hogy már nem látom benne az óvodás énjét. Pici problémánk a magyar tanárnénivel volt, aki éppen megfeleltet adott neki magyarból, mert zárt a szája és fejleszteni kell a beszédkészségét. Hitetlenkedve fogadtam, mert Szoninak már oviban sem kellett logopédushoz menni és nem nagyon volt gond a beszélőkéjével sem. Anyaként és szakmabeliként tudtam, hogy ez a zártság Szonja személyiségéből adódik. Sokat beszélgettünk erről és kiderült tart bizony a magyart tanító nénitől. Sokat agyaltam azon beszéljek-e a magyartanárral, amolyan van sapka nincs sapka szituáció, se tudálékos, se érdektelen anyukának nem akartam tűnni. Aztán pár percet sikerült beszélnünk, kedves és aranyos volt, sokkal kedvesebb, mint azt eddig hallottam róla. Szonit elvitték a logopédushoz, aki közölte, hogy gyönyörűen beszél, semmi gond vele. Ezek után a nagylányommal meetingeltem  sokat, az iskoláról, a teljesítményről, gyakorlatilag az ő kis nyelvén előadtam a farkastörvények és az erősebb kutya sztorit. Két és fél hónap alatt megnyílt és ezzel együtt megmutatta igazi énjét, mondanom sem kell, már példás matekból és magyarból is. Azt azért hozzátenném, hogy ha valóban "megfelelt" lenne azzal sem lenne semmi problémám ha a képességeihez mérten kapja. Motiválva van, szívesebben csinálja már nem csak az itthoni gyakorlófüzetébe osztom neki a csillagokat, hanem tanító néni is. Nem szerettem volna ha bekerül egy skatulyába, amiből nagyon nehéz kikerülni. Szonja nem falkavezér, nem törtet, csendben, szépen tanul. Mondanom sem kell, hogy a népszerűségi indexe növelésére képes akkora szájat nyitni és visszafeleselni, mint a bécsi kapu, úgyhogy most erről beszélgetünk, tiszta prepubertás. A barátokról is sok szó esett, hiszen naponta hallom tőle ezzel-azzal a névvel az utálom-szeretem felállásokat, aztán ő maga döbben rá, hogy ez naponta változik. Egy nagy barátnővel sülve-főve együtt van, én meg magyarázgatom neki, hogy nyitni kellene mások felé is, igyekszem nagyon figyelni rá, mert hiszem, hogy mindennek az alapja ez az első év. Tanulgatok vele együtt iskolás anyukának lenni, döcögünk még kicsit, de azt hiszem sínen vagyunk... mindemellett pedig döbbenten nézek, hogy mikor lett ekkora ez a lány, hol van az a majd hét év, nem kislány már ő, igazi komoly, érzékeny és érdeklődő ember, akire nagyon büszke vagyok.


3 megjegyzés:

Rozália Tancsik írta...

SZia ,nem könnyű az iskola kezdés, Szonja ügyesen veszi az akadályokat, én is a napokba gondolkoztam rajta az én 10 évesem mikor nőtt meg ekkorára, hiszen a puszihoz már nem kell lehajolnom hozzá ölellek benneteket.

Márti írta...

Dejó, felteszi a lábát írás közben ;) :D ügyesek vagytok :)

Lili írta...

Köszönöm :)