uɐqoɔsǝʇ ɐ ʇǝʇǝznʎʇuǝllıq ʞǝzsǝʌ ɯǝu ʇǝqqoʇ

Az egész hacacáré úgy 4 napja kezdődött, amikor is Bundi nagy unalmában, hogy itthon eszi a fene, belenézett a gépbe. Ahonnan előkerült, (persze a bekerülését minden célszemély tagadta) a következő sorrendben: 1db HK mini műanyagbölcső, 1db Niki feliratú (erre nekem sem volt tippem) teniszlabda, egy csokor ropi és egy gumikacsa. A dvd lejátszóból pedig kb  3 tégelynyi play doh gyurma, diszkréten rálapogatva 2db dvd lemezre. A Zuram felkiáltott, hogy ez itt nem mehet tovább, mert a (büdös kölkök) lányaink nincsenek megfelelően megnevelve, ezen okból új ház kell a gépnek, ami zárható mégpediglen kulccsal. Azt azért el kell mondanom, hogy az utolsó csepp ami a vihart kiváltotta a biliben az volt, hogy a billentyűzet önálló életre kelt, aminek okára rögtön rájöttünk, ugyanis függőlegesbe való helyezésekor csendesen kicsordogált belőle, úgy egy decinyi kakaó. Párom nem értékelte a humorom, amikor közöltem vele, hogy bezzeg ha nekünk is kakaóbiztos billünk lenne, mint egyes neves iskolákban közpénzből pár éve. A gépet cirka két perc alatt szétkapta, mint foxi a lábtörlőt. Ekkor krákogva megjegyeztem, hogy nekem vasárnapig nem kevés leadandó melóm van (lenne), mire felháborodva közölte, hogy 20 perc és kész. Azóta már tudom, hogy teljesen más időintervallumban  mozgunk, mert én már lassan az 5. napnál, ő pedig még a 10. percnél jár. Lett szép kék zárható házunk, spéci papírral, mit hova kell dugni, ez a szóösszetétel erős felkiáltások közepette azóta mindennapos nálunk, ugyanis Bundi a számítógéppel közli, hogy ki, kinek, hányszor és mit dugjon. Azóta volt pár köre a számtech boltban, az egész utcában nincs annyi ház, mint a nappalinkban, a kábelek hossza pedig körbeérne az egyenlítőn. Egy dolog állandó csupán az elmúlt pár napban, az pedig az, hogy a gép nem megy. Sehogy, sőt két másik gépet is előszedett, amolyan puzzle alapon, de azokba sem lehet életet lehelni. Azért az egy kicsit nekem is rezegteti a szemtekémet, hogy az a winchester sem akar működni, amin az elmúlt pár év képei vannak és a teljes lementett blog. (Én hányszor megfogadtam, hogy kimásolom valahová....)Esküszöm, hogy a Zuram mindent megtett, kérte a közönség, azaz az én segítségem  háát a vállvonogatás jól ment, megvolt a telefonos segélyhívás is a válasz a pcgurutól: "Nem mondod, hogy akkora tökfej vagy, hogy egyik házból a másikba nem tudsz átpakolni." Aztán át is kocogott a segítség  de nincs meg a hiba, vagyis a hibák egyenesen osztódnak. A ma éjféli kép a következő: Bundi a 3. gépen küzd  a Windows indulásért (nem egy könnyen feladó típus), én meg itt ülök mellette egy kölcsön laptoppal. Igen tudom, hogy elég (köcsög) ellenszenves megoldás, de 4 nap után ma már nem voltam annyira bizakodó. Az éjszakai csendéletünket körbeveszi két alvó kölök, amelyikből az egyik nem ordít fél nap, hogy Pejusosz Ejmot (Lsd. Dobd el a pelust dvd, amit naná, hogy szintén nem irtunk ki), a másik meg nem morog, mert nincs főzős játék a gépen. Én meg, amint látjátok lelkesen "dolgozom", körülöttünk alkatrészhalmazok szürrealista csendélete. Holnap új, talán számunkra is pc-vel dúsított napra ébredünk. :) Ha mégsem, akkor is boldogan nyitogatjuk csukogatjuk a gépházunk ajtaját, vaó felkiáltások közepette be is kulcsoljuk olykor és nem sírom vissza 1111x is a régi gumikacsás gyurmás, de működő házat! :)Akár meg is esküszöm, hogy roppant empatikus leszek és csakis a konyhában, szigorúan mosogatás közben fütyörészgetem a Mekk mester semmivel sem összetéveszthető aláfestő zenéjét...

Szánkóprogram...

Mi azon család vagyunk, aki nem kiírja a facebookra, hogy esik a hó bakker, hanem kimegy és "hózik" ahogy cserfes Szonja mondaná. Namármost a mostani havazással nem vagyok túlzottan megelégedve, szerintem Gaál N(o)émi sem lenne, ha neki kellene egy negyedmázsányi gyerek valagát huzigálni. Namármost, itt a hegyekben hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy hideg van és nagy hó, erre cáfolt rá az utolsó pár nap, amikor is reggelre esett 2cm, amely úgy délre a felére csappant, ez ment egész héten. Egy hóimádó Bóbita csoportosnak ezt azonban nehéz megmagyarázni, hogy ez a hó, nem az a hó, amin csak úgy siklunk, mint a szél. Megmondom őszintén a reggeli és déli óvodai túrák azzal teltek, hogy én fújtam a párát, mint egy jobbfajta kanca (höhö), és szintén a négylábúhoz hasonlóan izzadtam is. Nem számított akadálynak, hogy egy totál(hót) száraz főúton is át kell húznom a szánkót, ő akkor is lelkesen Döbrögiként kifeküdve a szánkón kiabálta, hogy fussál anya. Jelentem lement a héten 2kg, pedig adagoltam az energiaadó csokit rendesen. Aztán volt egy napunk, amikor két hóréteg közé leesett némi ónos eső, na ez adta a pályát. Reggel felhúztam (magam) a csajt az oviig, minden reggel elkésünk, igen még mindig. Aztán közöltem Bundival, hogy a déli haditerv a következő, felpakoljuk az aprónépet a szánkóra+ egy üres szánkó, elmegyünk Szonjáért, aztán a templomdombra szánkózni. Itt egy kis kitérő, az Alföldön lakó ismerőseim kérdeztem, amikor náluk jártunk, hogy Ti, hogy szánkóztok, hát huzigálják egymást, az azért milyen már nem?! Szóval oviig Szonja üres szánkóját húztam, onnan lefelé meg Kirát, ami azért volt vicces, mert Szonja után olyan pehelysúlya van, hogy folyton hátrafelé néztem, hogy nem hagytam-e el. Ő már ekkor majdnem elaludt. A templomdombnál ezer éve nem látott ismerős apuka volt, aki pálinkát (omg) hozott magával a túrára. Nos apjuk bevert egy felest, addig én a domb felétől (a tetejéről nem mertem) felváltva csúsztam a csajokkal. Ennek csak annyi pöppetnyi problémája volt, hogy Kira a teljes szabadság érzésével bevonult a templomkertbe leszedte a Jézus szoborról a művirágokat és levonult vele a Hősi Halottak emlékművéhez, mialatt én lecsúsztam nővérével és visszamásztunk a dombra. Mindezt 100db buszra váró ember és a térfigyelő kamerák szeme láttára. Bundi befejezte az alkoholizálást és végeláthatatlan csúszásokba kezdtek, duóba, szólóban, trióban. Mihelyt leértek, Kira felkiáltott, hogy fel és rohant is, apelláta nem volt. Már szürkületben értünk haza és legkisebbikünk úgy kihajtotta magát, hogy elaludt a bilin :) Mi meg izomlázzal keltünk, szóval van valami ebben a lankás alföldi szánkózásban, így újragondolva :) A másik nagyon fontos feladat Ricsit megtanítani a hózás-húzásra.

Egy cornum cutaneum kegyetlen halála

Hiteles fotó mely a műtét közben készült rólam

Egy kegyetlen gyilkossági beszámoló fog következni. Pontosan egy hete történt, hogy úgy gondoltam kemény vagyok, mint Csoki és bár Babettám nincs, de bevillogok én a nagy sárga busszal is a városi kórház sebészetére. Féltem a kicsi kacsóim (medvetalpnak sem utolsó), de eme cornum cutenum, (mostantól cc guglizzatok csak) már évek óta ott volt a bal alkaromon. Csendesen éldegéltünk egymással én és cc, de kapcsolatunk kezdett viharossá válni. Onnan indult, hogy teret akar magának ezzel megváltoztatva a karsémámat, miszerint azt hittem, hogy a karomnak vége, de ő ezt továbbgondolta. Ennél fogva egyre-másra szerezte sérüléseit. Hol a lányok ugrottak rá, hol a konyhapult hasította ketté. Szóval azt gondoltam, hogy búcsút kell vennünk egymástól cc-nek és nekem nincs közös jövőnk és azt gondoltam ennek totálisan fájdalommentesnek kell lennie, hogy ne sérüljön a lelke, nekem meg az egom. Szóval a tesóm reggel hatkor akasztott le nekem sorszámot a 8-kor kezdődő rendelésre. Azt gondoltam, hogy ez türelmi meccs lesz és kell minimum két napi hidegélelem és hálózsák. Köszönhetően az új évnek és a bérlet or jegyáremelésnek a kórházhoz induló busz egész egyszerűen nem volt. Nos a mi kórházunk a város legmagasabb hegyének a tetejére épült, rögtön egy temetkezési vállalat mellé. Rájöttem a logikára, aki ide ki tud caplatni gyalog, úgy hogy túléli, az azonnal gyógyultnak nyilvánítható. Túléltem és miután azt az utolsó feladatot is abszolváltam, hogy felkocogtam az elsőre boldog mosollyal nyugtáztam, hogy az én sorszámom villog az ajtó felett. Eufóriámat, miszerint mekkora fasza csaj vagyok a szedjük el hajnalban a sorszámomat lelohasztották a gipszelt betegtársak, miszerint ááá a digitális tábla nem jó és a sorszámom már cirka 20 perce behívták. Pfffff 36 évem alatt szembesültem először azzal, hogy a 8-tól rendelő doki, tényleg 8-tól rendel. Ekkor még futottam egy kört a sürgősségin, de az ott ügyelő orvos ismerősöm éppen mosta kezeit egy vakbélműtétre szóval visszatértem az origóra. Szempillarebegtetéssel és sűrű elnézések közepette közöltem,(füllentettem) hogy bocsika, de késett a buszom, ez a vidékiek bármikor előhúzható jolly jokere. Ezek után mint a kis Vuk, hipp-hopp bent is voltam a rendelőben. A doktor, aki valljuk be már anyám zöld-gally törését is gipszelhette már ha volt neki ilyesmi gyerekkorában. Viszont agyamban rögtön kattogott a menekülj tábla, mert ez a doki volt az is, aki úgy összegipszelte szintén édesanyám kezét, hogy újra kellett törni, mert a csuklóforgója a tenyere belső oldalához került, bónuszként ez másodszor sem jött tökéletesen össze. Éppen azon gondolkoztam, hogy én állat láthattam volna, hogy a másik sebésznél 50-en állnak sorba és megnézhettem volna az ajtón a kiírást.Meg tuti remeg a keze, meg  kitudja hány diporia a szemüvege, mondjuk rám is hajolt két centire és húzta szét a bőröm rendesen, bakkker narancsbőrös lesz a karom!. Önostorozásomból a doki szavai ébresztettek, miszerint: kiégetjük...Az én cc-met, mi vaaaan? Arról volt szó, hogy 3 öltés a vágás után, nem arról, hogy villamosszékbe raknak. Közölték szedjek le magamról minden fémet, itt azért örültem, hogy soha a büdös életen nem voltam olyan részeg tiniként, hogy intim percinget rakassak, mert akkor most lehet lett volna egy köröm a nőgyógyászaton is. Leszedtem és álltam, asszongya' a doki a szemüveg nem fém? B+ az már a testem része, mondom sebaj legalább nem látom ahogy megcsap a 220. Lefektettek...itt kezdtem el gyanakodni...Mondom hoppá az övem is fennmaradt, közölték az nem gáz mert nem érintkezik a bőrömmel, ahhhá abban keringhet a kóboráram. Majd a csaj egy bazi nagy fekete lapot rakott a jobb kezem alá, mondom a másikba csapatnak nem? Mire a válasz: ez a földelés. Kezdtem izzadni, de gyorsan abbahagytam bakker a víz vezeti az áramot. A másik csaj közben nyitotta az összes! ablakot mondván ez nagyon büdös lesz. Itt fontolóra vettem, hogy ha kiugrom semmire nem megyek, mert kb ugyanide hoznak vissza. Érzéstelenítő injekció, bakker egy helyen szúrt és körbetolta cc-n, aki rögtön agonizálni kezdett. (Majdnem én is, de említettem az elején kemény vagyok). Aztán amikor úgy négy rétegnyi zöld lepedővel betakargattak, fejem jobbra át, mert úgy döntöttem ezt inkább mégse nézném, főleg amikor közölte a doki, hogy nyugi ez már nem fog fájni...ez a tipikus paráztató szöveg, naná, hogy én hülye be is szóltam, hogy ezt már sokszor hallottam. Aztán jött a villám, a vér törlése negyed órán keresztül....de ez a szag bakker...Mintha 15 db egy hete leszúrt disznót kezdenének egyszerre perzselni. Amúgy tényleg nem fájt. Kaptam egy nagy bazi kötést és leballagtam az immár elhunyt cc helyén egy bazi nagy lyukkal a kezemen. A kötéscsere para volt, mert kipattogtam a ragasztástól, de saját felelősségre 2 napja sebmutogató vagyok a tökéletesen epilált alkarommal együtt. Szóval agyő cc és hajrá sebgyógyulás, mert egyenlőre úgy néz ki, mint egy mini Etna körbepörkölve.

Mert 2013-ban is van Szonjaduma :o)

***

"Anya találtam a csatornában egy vízcsapot." (jégcsapot)

***

"Simized a hasam, amíg elszámolok tizen tízig?"

***

- Szonja hol van a telefonom?

- "1ft-ért megmondom!" (Nesze neked Mézga család)

***

- "Csináld már a kakaóm!"

- Előbb még beszélnék apával.

- "Ugyse jelentkezik, már alszik."

***

"Az én kicsikéim is fognak tejcsit inni a cicimből, a kisfiút Dzsoninak fogják hívni, a kislány kicsikém pedig Rékának, neki majd csinálok kicsike copfit." (Szonja féle családtervezés).

***

"Olyan rossz izű ez a gyógyszer, szerintem egy kis csoki elvenné ezt a rossz ízt és nem hánynám ki."

***

Anya, nagy veszély van, Kirának fáj a hasa és beütötte a lábát is."

***

"Halló Garami Szonja vagyok, Ilike néni kislánya". (a telefonközpontosunk)

***

- "Majd apa itthon lesz és nem fog dolgozni."

- De akkor nem lesz pénz.

- "De, mert én fogok dolgozni."

- És mi leszel?

- "Anyuka."

***

- "Ma este én mesélek anya, mert nekem már az eszemben van."

- Miről?

- "Dávidról és Góliátról."

***

- Szonja össze kell pakolni a játékokat.

- "Jaj hagyjál már anya, most szomorú vagyok."

- Miért?

- "Mert nincs nyár és én medencézni akarok."

***

"Én addig ébren maradok, míg haza nem jön apa, hogy láthassam, mert nagyon hiányzik."

***

"A piliszka lábat még gyakorolnom kell, ez a piliszka láb, amikor egy lábon állok." (én hívom Kirát piliszkalábúnak)

***

"Nem hiszek a szememnek anya, neked fánkok vannak a bugyidon."

***

- Átviszlek Annáékhoz játszani, de aztán én hazajövök, mert még lenne egy kis dolgom.

- "Nyugodtan, elboldogulok egyedül is."

***

- Apa is álmos, anya is álmos, tünci az ágyba.

- "Mit mosol el?"

***

És a végére a favoritom. Tudni kell, hogy Szonja mindent szeret ami a ke szótaggal kezdődik és a nyér szótagra végződik, pocakosságából adódóan eme célterméket próbáljuk minimalizálni nála.

- "Anya kérek egy icikepicike vajas kenyeret, mert nagyon éhes vagyok."

- Szonja vacsoráztunk, este tiz óra, ilyen későn már nem eszünk, rég aludnod kellene.

- "Csupasz kenyeret egy pindurit?"

- Neeeeem!

- "Morzsát?"

-....... :D

***

Múlt évi restancia...

Az az igazság, hogy még az óévbúcsúztatónkkal adós vagyok, kicsit le maradtam mostanában a bejegyzésekkel, de utolérem magam, legyen mondjuk ez az újévi fogadalmam. Nem vagyok az a kötelezően bulizós fajta, vagyis ha megmondják nekem, hogy most akkor igenis nagy dínomdánomot kell csapni, mert véget ért 2012, akkor az nekem nem megy. Most is azt terveztük, hogy lejönnek a komámék a két gyerkőccel eszünk-iszunk-alszunk. Naná, hogy a ruhákat el kellett pakolnom a szárítóról,(amit jól beráncigáltam a kiszobába, hogy senki ne lássa) hogy ne legyen haláleset a családban, kösz Cucka :) Aztán az elektromos sütő nem birta a húst és elgázositottam az egész lakást úgyhogy hirtelen felindulásból becsaptam mindent a sütőbe, minden mindegy alapon. Sikerült az egyébként elronthatatlan salátát is megcukroznom, só helyett. Mindennek tetejébe görcsöltem, mint állat, mert az én saját pirosbetűs ünnepem is beelőzött egy héttel, hogy újévkor jelenjen meg. Ezek után meg duplán alapból semmi kedvem nem volt az egészhez. Aztán a gyerekek másképp gondolták, először csak a zene szólt, aztán már mindenki ropta a lovas táncot, igen az év slágerét hát megmondom őszintén, hogy én majd be pisiltem a nevetéstől. Olyan este 10 körül elkezdtem feszegetni a gyerekeknek aludni kellene rigmust, de rögtön közutálatnak örvendtem a 9 év alattiak körében. Azért a legkisebb ugrifülest sikerült pöppetnyivel a koccintás előtt elaltatnom és az éjféli durrogásokra sem ébredt fel, a többiek fél kettőig bírták, addig Activityztünk, már a gyerekek, mi felnőttek reggel hatig. Mivel egész este flekkent sütöttünk ételben sem volt hiány, a két fiú hajnal hatos húsáradata után elaludtunk, én valamikor dél körül ébredtem, OMG mi van a gyerekekkel sikollyal. A gyerekek éppen ettek...Aztán filmet néztünk, de előtte a komám barátnője elmosogatott, a komám meg felporszívózott és közösen eltüntettük a romokat. Komolyan mondom soha rosszabb évvégét és évkezdetet, de beszéljenek helyettem a partyfotók (höhö).

Hosszú volt a nap...

"Leszek holdfény szíved teraszán, éjjelente besütnék álmaid ablakán. Sugarammal simogatnám arcodat, s hoznék szemedre gyönyörű álmokat."

 

Találkozás....

A nagy karácsonyi mizériában ugyan elkezdtem én irni ezt a bejegyzést, de mindössze a cimig jutottam. Aztán most meg betojt a mozilla, de nem adom fel, igaz ez a böngésző meg nem ir hosszü i betűt, de azt meg képzeljétek oda. A másik technikai oka, hogy holnap reggel or délelőtt lesz egy kis műtét a bal kezemen és még előtte szerettem volna ezt megosztani, mert esetlegesen egy kézzel én ugyan nem fogok pötyögni. 

Szóval már többször irtam itt is az iskoláskori barátnőmről. Rajta kivül mindössze 2 ember van, aki az égegyadta világon mindent tud rólam, ide számolva a piszkos kis stiklijeim is. :)

Ha karácsony, akkor ők is jönnek haza az anyukájáékhoz és biztos lehetek benne, hogy hozzánk is, ahogy abban is, hogy ott folytatjuk majd a beszélgetést, ahol a nyáron abbahagytuk. A sor különös kegyeként, neki is két kislánya van, és a két nagyobbikunk már most örök barátságot kötött. Nagyon jó volt újra látni és ölelni. Átbeszélni azt, hogy az iskolapadban szőtt közös álmaink egyre-másra megvalósultak, jó tudni azt, hogy még országhatárok sem választhattak el minket egymástól. Mi már tudjuk azt is, hogy az ellentétek igenis vonzzák egymást hiszem annyira különbözőek vagyunk. Nagyokat nevettünk azon, hogy pont olyanok vagyunk, mint a nagyobbil lányaink, a cserfes, nagy és mindenkit irányitó Szonja, és a csendes, visszahúzódó törékeny Blanka. Édes volt ahogy a lányaim körüldongták a pici Kittit, aki akkorákat rötyögött, hogy az összes nyolc hónapjával betöltötte a teret. Azon már meg sem lepődtünk, hogy ő is két babával lepte meg a lányaim, ahogy én is az övéit, mindössze egy mosollyal nyugtáztuk. Nem tudom igazán megfogalmazni mi ő nekem, a barátom, a húgom, a fogadott prókátorom, a lelkiismeretem, a nyugalmam. Eléggé feledékeny ember vagyok és iszonyatos a névmemóriám, de még ma is emlékszem a förtelmes cicanacijára 2.-ból, hogy kibe volt halálosan szerelmes, hogy ráncigáltam el egy rockbulira 8.-ban és úgy berúgott valami kever pálinkától, mert nagyon nagynak akart látszani, hogy miközben ő vigyorgott, hogy esnek le a csillagok én röhögve szuszogtam, mert a hátamon cipeltem haza. Sokat aludtunk együtt és mindig várni kellett rá, ma is, most is belekalkuláltam, hogy fél órát minimum késik és igazam volt. Ha valahová indultunk, akkor mindig korábbi időpontot mondtam neki, hogy tutira odaérjünk. Ragozhatnám itt órákon át, hogy mennyi, de mennyi közös élményünk van, de a barátságunk alapja mégsem a sok közös élmény, hanem azok a pillanatok, amikor felkucorodunk egy ágyra és órákon át beszélgetünk és tudom, hogy ezt napok keresztül sem unnánk meg. Köszönöm, hogy ő van nekem és hogy általunk itt lesznek egymásnak a lányaink is....