2011. július 7., csütörtök

69



Azt a poént, hogy most a 69-es szám bűvöletében hálószobatitkok következnek, szigorúan 18-as karikával a fenti képek megtekintésével már ellőttem. Anya ma 69 éves. A torta khmm, mivel én kb. azon a szinten sütök tortát, amilyen szinten Bundi főz, hétfőn begaloppoztam kicsiny városunk egyetlen cukijába, hogy kellene mára egy torta. Mire a csajos közölte, hogy áhh ne rendeld meg mindig van 4-5 db. Ma kivonulok a csajokkal, mondom hun a torta, hát sehun. Szegény ember vízzel tortázik alapon, evvan, de legalább többízű és finom és nem kell szelni.

Anyukám.....Nehéz neki, főleg, hogy depis, befelé fordul, igaz soha nem beszéltünk sokat egymással, ez kimaradt, elveszett, de még mindig kutakodok utána,mert nem vagyok egy könnyen feladó típus. Mióta apu elment nehezen találja a helyét...47évet éltek együtt. Nehezen szokik meg nálunk is, pedig igyekszik-igyekszünk. Folyton a lányok körül van, pótolja most, ami még pótolható. Féltve őrzi, védi őket, reggeltől-estig. Néha sok, de tudom, hogy ez élteti. Azt hittem nehezebb lesz együtt élni, kellemesen csalódtam. Valóban nem klasszikus nagymama, de jól van ez így. Kicsit kimozdulhatna, de azt mondja itt érzi a négy fal között biztonságban magát, nem sürgetem...neki mindenhez több idő kell. Rengeteget változott és nem csak külsőleg, apa utolsó hónapjai alatt lefogyott közel 25kg-ot, valahogy nincs meg az a lendület, nincs cél és nincs eszköz, nincs sok mosoly sem, van helyette a szeretet, a gesztusok, az érintések elöli elhúzódás. Tudom, hogy az idő ami eltelt még nagyon kevés...nekem is az. Kicsit mélabús szülinap volt a mai, csak akkor mosolygott, amikor a kis locsifecsi elárulta a "titok", hogy a süti+a gyertya és az ajándék a garázsban van eldugva:)

Anyukám!Remélem, hogy ez a két kis prücsök, ad Neked erőt, hogy visszatalálj régi önmagadhoz, remélem, hogy a Jó Isten ad Neked elég hitet ehhez. Én ezt kívánom a Születésnapodra. Nem sokszor mondtam, de próbálom éreztetni minden mozdulatommal, hogy szeretlek, csak engedj néha a falon belülre, igyekszem, hidd el!

3 megjegyzés:

mariann írta...

Isten eltesse anyukadat!
Jo egeszseget neki!
Es nagyon igaz, soha nem keso!

Szilva írta...

Isten éltesse Édesanyádat, és Titeket is szeretetben, boldogságban.

Hencsi írta...

Isten éltesse még nagyon-nagyon sokáig!
Nehéz most neki, hiszen az egész élete felfordult. De hiszem, tudom, hogy boldog Ő most veletek.