2011. július 24., vasárnap

"Egy testvér megosztja veled a tegnap emlékeit, a ma örömeit, és a holnap reményeit". .




Hazajött végre...Azóta letörölhetetlen a mosoly az arcomról...összebújva aludtunk el, a két oldalamon a lányaim...nincs is ehhez semmi fogható. Tudom szentimentális vagyok, de amikor kipattant a kocsiból és odafutott a rá vigyorgó húgához és puszilgatta folyamatosan és közben csak ismételgette, hogy "szejetem", kicsit megállt körülöttünk az idő. Ezért jó hazatérni, a várakozás és a viszontlátás öröme, az a hihetetlen kötelék közöttük, ami a hétköznapokon fel sem tűnik. Egész este mesélt, tele volt élménnyel, 100fokon égett, 10 percenként futott Kirához megpuszilgatni. A sógornőm elmesélte, hogy nem volt olyan nap, hogy többször nem emlegette volna. Hiszek abban, hogy mindig ilyen jó testvérek lesznek, hogy mindig számíthatnak egymásra, tudom, hogy őket nem csak a vér köti össze. Valami hihetetlen csoda folytán születtek nekünk, születtek egymásnak.
Ebben a pillanatban villant belém, mit érezhetnek a testvérek egymás iránt. Életüktől elválaszthatatlan ez az érzés, semmilyen érzelmi megrázkódtatás nem tudja gyökerestül kiszaggatni, a civakodások megtaposhatják egy pillanatra, hogy utána annál elevenebb legyen. Ezt az érzést semmiféle szenvedély nem sem fojthatja el véglegesen, még az erős, igaz szerelem is legfeljebb csak versenyre kelhet vele.
Amikor ott ragadsz a hegyekben egy buszmegállóban, vagy egy vidéki úton, vagy ha a folyó kiöntött a medréből és keresztülhömpölygött a hálószobádon, vagy ha totálkárosra törted az autódat, vagy ha minden barátod kidőlt mellőled az influenzajárvány miatt, ha nem akar elmúlni az a csúnya, makacs fejfájásod... a nővéred egyszerűen csak ott van veled...

(kaptam pár képet ösmét a lakodalomból)

2 megjegyzés:

A. írta...

Valami nem jó ezzel a post-al:) A végén kis bombák csillagok és holdacskák olvashatóak, amit nem tudok megfejteni:)

Lili írta...

Ajjjajj pedig nekem rendesen mutatja, talán a betűtipus, igyekszem helyrerakni :)