2011. július 17., vasárnap

Fészekhagyó 1 felvonás


Szonja már három éves múlt, a 3 év alatt, mindössze 4 éjszakát töltöttünk külön, amikor Kira született. Ma van az első este, hogy nélkülünk alszik. Nyaral. Első körben Pesten a sógornőméknél, aztán ha minden jól megy, akkor szerdán utaznak le együtt a Balatonra. Délután még hezitált, miután összepakoltuk a holmijait, megbeszélték a programot, hogy állatkert, strandolás, vigyorogva közölte, hogy még sem megy. Meg kell mondjam a szívem csücskében nagyon örültem, hogy lám-lám mégis még a kicsi lányom ő, akinek kell a közelségem. Háááát kb 5 perc múlva már menetkész volt,babástól-hátizsákostól. Nagy puszik után csak annyit közölt, hogy csukjam már be a kocsiajtót, mert indulnak. Khmmm. Tudom, hogy rengeteg élményt kap, tudom, hogy kell neki a tér, az önállóság, azt is tudom, hogy ez az élet rendje blablabla, azt az egyet viszont magam sem tudom, hogy akkor miért pityergek itt a gép előtt, mert az elsőszülöttöm nem szuszog az ágyában. Kira is szuszmákol már, kifáradt, őrült tempóban rohangált egész délután, hogy övé a placc, mindennel ő játszhat, sőt anya is csakis az övé, azt hiszem ez az időszak neki is nyaralás lesz.
Épp most hívott a sógornőm, azért 1x eltört a mécses, hogy anyához akar menni, de 2perc volt mindössze. Éppen kakaózik, tele új élményekkel...nagylány már :) De akkor miért párás a szemem...hiányzik...kicsi kincsem!

5 megjegyzés:

Edina írta...

Lili Te engem mindig megríkatsz...

Szilva írta...

Tökéletesen megtudlak érteni. Próbálj meg hozzászokni....

Hencsi írta...

ÁÁÁÁÁ,nem ér megrikatni!!!!
Sajnálom, hogy rossz neked, de neki mindennél jobb most.Még akkor is, ha hiányoztok neki. Bundás? Ő is elindult?

Lili írta...

Ma fel kellett engem hívni telefonon, majd közölte, hogy Anya, sok a dolgom, ennyi. Délután vagy 2x megpendítette, hogy hazajönne, de kiütéssel győzött felettem a csúszdapark :)

Lili írta...

Csajok nem lehet, hogy a hormonok miatt sírtok ?:)))