Az van,

Békésen szundikálva

"Álomőrzővel"

hogy alkotói válságban vagyok (cöcö). Fejben posztolok és a kusza gondolatok, soha nem állnak össze egy kerek egésszé. Nem tudom a többi blogger, hogyan ír, én csak ideülök, futnak a fejemben a gondolatok és azzal a lendülttel már pörögnek az ujjaim a billentyűzeten. Kitört nálunk is az őszi szünet, az első szünet a nagy ovissal, ami szuper lenne, hiszen az idő is az, ha nem lennének mindketten váltakozó intenzitással taknyosak. Az idejét sem tudom már, hogy mikor aludtam végig egy éjszakát. Ráadásul, itthon Szonja délután nem alszik, ergo este hamar kidől, reggel korán kell, szöges ellentétben a későn elalvó-későn ébredő húgával. Aztán itt van Bundi, rá is rájár a rúd, pénteken iszonyatos fogfájása lett, 72 órán át volt ébren, mire találtunk egy fogorvost, aki hajlandó volt megnézni. Hááát a dokinak vagy súlyos koordinációs zavarai voltak, vagy szimplán mata részeg volt. Nem is csinált semmi érdemlegeset, gyökérkezelni nem tudta, nem érte el az ideget, kihúzni meg nem engedtük, mert szét akarta verni az egész felső állkapcsát. Tegnap aztán sikerült a kolléganőmmel beszélni és ügyeleteb írtak fel gyógyszereket, tompult a fájdalom, de holnap reggel lesz már a mi fogorvosunk is. A melankóliámra rádob egy nagy lapáttal a Mindenszentek. Egyre több idő telik el és egyre inkább hiányzik apu. Szonja sokat beszél róla, szívszorító volt látni, ahogy ösztönösen imára kulcsolt kezekkel, komolyan állt az urnafal előtt. Annyira kicsi még és mégis adott helyzetekben olyan kis felnőttes. Furcsa nekem ez a ragyogó napsütéses november, olyan éles ellentétet képez bennem, a simogató napsugár, a viasz és a virágok halott illatával. Azt persze mondanom sem kell, hogy anyu is megviselt, gyötri a depresszió, apa hiánya és akárhogy próbálom kiűzni belőle egyfajta "fölösleges teher vagyok " érzet is gyötri. Egyetlen szerencsénk, ez a két kis prücsök, akik igyekeznek bennünket kibillenteni fásultságunkból. Épp a napokban beszélgettünk a párommal, hogy Szonja ilyen idősen már beszélt, én állítottam, hogy áááá, tuti nem, de mire is jó a blog,visszakerestem és valóban, a kis csacsogink ilyenkor már mondta a magáét. Persze rögtön letorkoltam a párom, hogy oké-oké, de a kicsinek sokkal gyorsabb a mozgásfejlődése és különben is, ne hasonlítgassuk már őket össze. (Persze be nem vallanánk, de mindketten ezt tesszük). Gondolom, hogy ezen Kira mélyen besértődhetett, ugyanis tegnap odaállt elém és kisegér hangon közölte: "Anya gyeje!" Mondom mit mondtál? Ennek örömére egész délután ismételgette. Azért van ezzel kapcsolatba egy hipotézisem, miszerint annyit hallotta tőlünk, hogy gyere onnan, gyere ki, gyere be, gyere le, hogy lehet ő már ezt afféle köszönésnek használja.
Szonja pedig versel-énekel, az ovi áldásos hatása, nagyon élvezem, talán sokkal jobban, mint ő. Ide is vetem Nektek a kedvencem tőle, imádom, ahogy nagy ssssss-zések közepette ő is fúj.:)

Jött őszanyó
Hideg széllel
Aranysárga vízfestékkel
Sárgák lettek
A levelek,
Fújtak, fújtak
Őszi szelek.
Fújtak, fújtak
Őszi szelek,
Lehullottak
A levelek
Ott vannak
A fák alatt
Látod a sok
Aranyat?

Szóval ma emlékezés lesz, meg magamhoz visszatalálás, legalábbis nagyon remélem...