2012. november 17., szombat

Fogas kérdés

Tegnap nem kicsit volt stresszes napunk. Időpontom volt a kedvenc (és nagyon sármos) fogorvoshoz. Mivel orvosom elmondása szerint répafogakkal vagyok megáldva, mondjuk úgy erősen ragaszkodnak az állkapcsomhoz már alapjában véve attól sem vagyok túl vidám ha nekem kell mennem. Emiatt most éppen nem lettem volna annyira para, hiszen mindössze egy laza töméscsere várt rám. Azonban vinnem kellett elsőszülöttömet is. Itt azért kicsit vállon veregetném magam hiszen voltam olyan okos (nem, nem büdös az öndicséret), hogy nem is olyan régen már egyszer eljött velem, egy amolyan barátkozós találkozóra. Most azonban élesben ment a dolog, ugyanis a maradandó fogai úgy gondolták, hogy mit nekik általánosság, hogy 6-7 éves kor körül illik előbújni, ők bizony nekiindultak már a 4.5 éves egyednél. A tejfogai pedig úgy döntöttek egymás mellett vállvetve, hogy biza ők nem adják át a helyet az utókornak. A fogtulajdonos pedig inkább oldalt hörcsög módjára evett véletlenül sem támogatva senkit a szájában dúló harcban. Ebből effektíve egy probléma adódott, miszerint, két széken nem férnek el négyen. Amint azt az ábra is mutatja, már amennyire látszik, igen csak hátul ott figyel két fog, ennek dacára a két első kettő kidőlt, de meg nem adta magát. 
Nagyon kis beszari voltam, ugyanis csak útközben mondtam el neki, hogy lehet, hogy azt a két fogat ki kell majd venni, mire lazán odavágta, hogy jó. Én kicsit erősíteni akartam ingatag helyzetem és közöltem, hogy ha okos ügyes lesz (nálam = nem ugrik ki és nem rohan el és nem kell egy komplett készenléti rendőrcsapat a székben tartásához, valamint nélkülözi a szájpecek használatát) választhat valamit, a játékboltban rá is mutatott. (Drága foghúzásnak néztem elébe, de kiemelt vészhelyzetben a kutyát nem érdekli).
Odaértünk én kb. lejátszottam az összes Mozart művet a csizmasarkammal, kiolvastuk 2x a Szörny Rt.-t és magamban azon morfondíroztam, hogy a mai műszak jó lesz a szörnyeknek, mert meg sem kell jelenniük grátisz kapnak sikolyokat. Idegállapotomat jellemezve, a rendelőben mindenki kabátban ült, mert elég gyér volt a fűtés én 1db pólóban magam befűtöttem a helységet. Bementünk, Szonja székbe bepattan (nem ám az ölemben). Lifteznek egy sort a székkel, majd dokibácsi megerősít, hogy ezeket innen kikapjuk a későbbi fogszabályozó viselés elkerülése érdekében (Jajistenem!) Kap lekvárt a fogára (zsibbasztó zselé) ami valóban málna színű és illatú. (Igen én is meg akartam szagolni, nem csak a kölök=időhúzás). Két asszisztens derékhoz gyengéden odaszorítja a kezét, (rúgni fog, tuti) nekem oda se kellett mennem, közölte, hogy nem muszáj anya. (Én meg anyaoroszlán módjára csak tolultam előre). Száj kitát, dokibácsi pillanatok alatt két fogat kikap, tamponra ráharap (Jesszusom kincsem ez nagyon vérzik). Gyereknél se bú, se jaj, egy könnycsepp se, elegánsan feláll és leül az asztal mellé. Engem is beinvitáltak a székbe, majd közölte (az ekkor már nem annyira jóképűnek tűnő) fogorvos, anyának nem adunk semmit, vér ciki lenne neki beégni a kis hős előtt ha itt nyavajogna. (Kössz). Kibírtam. Eközben Szonja a hátam mögött (rohadtul zavart ez a szitu) tampont köp és vért törölget a szájáról. (Survivor). Karácsonyi ajándékként kaptam fogkőleszedést a la natur (Hagyd már abba k....g, ez fáj). A rendelő előterében Szonját vastaps fogadja, konkrétan nem akarták elhinni, hogy két fogát kihúzták. Boltban, zöldségesnél, hentesnél, lottózóban mindenkinek ünnepélyes foghelymutogatás (Bakker mekkora lyuk, édes kicsikém kicsit az arca is feldagadt). "Nem fáj, csak egy kicsit anya." Majd átvezényel az úton és megkapja az általa választott fogtündér meglepit. (Nem bakker nem fért volna el a párna alatt). Este 9-ig kántálom neki mennyire büszke vagyok rá, ennek örömére Kira félpercenként szalad és mutatja a fogát, hogy ugyan szedjük már neki is ki....na neee, erre nekem lélekben rá kell készülni, úgy 2 évet:o)


4 megjegyzés:

Hold-AnyuCica/WS írta...

Ezt a várat még én is irigylem :D
Ahogy hazaér anyu, felhozom neki, hogy mikor 5 évesen vésni kellett (horror, anyám rosszul lett akkor), én nem kaptam várat, és most kérni fogok valami kártérítést, persze valami olyat, ami most aktuális. Amúgy velem azt a trükköt vetette be, hogy mikor másnap mentünk ellenőrzésre, és simán ő is ilyen paraanyuka volt, végig azt mondta: jjjajj, tudom, hogy cirkuszolni fogsz. Én meg eléggé lázadó voltam, juszt se adtam ki egy hangot sem, pedig reszkettem, mint a kocsonya.
Ügyes lányod van :) Felnőttként is emlékezni fog erre ;)

Névtelen írta...

húúú.. tökös kiscsaj :o)
De a jutalma se' semmim viszont megszenvedett érte.

e.

adri írta...

Hahó! Nálunk is T is és Zs is így járt, büszkén mutogatták a cápafogaikat, aztán meg a helyüket. T annyria büszke volt, hogy még a szájpadlásába is növesztett számfeletti fogat.... csakazértis.

Persze, most hogy olvastam a történeted, jutott eszembe, hogy Zs múlthavi foghúzásáról már annyit sem írtam a blogba, hogy bakfitty, es is megvolt.... Szegény elhanyagolt második.... :))

Ennek persze kevés köze a lényeghez, hogy HŐSNŐK vagytok mindketten. Visznt egy hónap alatt iszonyú szépen behúzódik majd a helyére a fogacska, szinte napról napra lehet látni!

1ooo üdv,
--adri

Lili írta...

Az a helyzet csajok, hogy a játékboltban azzal voltam elfoglalva, hogy kitakarjak egy böhöm nagy HK házat :D Fújj seggfejanyu.
Egyébként bejött a ház, szerepjátékoznak hozzá, állandóan kapkodom a fejem, hogy apa-anya-kislányom.
A fogacska, hihetetlen, de már nem is látszik a helye mára.
Adri köszi, kicsit aggódtam, hogy beállnak-e szépen a helyükre:)