Aki most roppant hepi, az jobban teszi, ha most ki x-el a felső sarokban még mielőtt magammal rántanám az iszapba. Lemerültem, elfáradtam, úgy érzem nincs több energiám. Leginkább csak összegömbölyödnék egy sarokban és jó lenne, csak úgy magamnak lenni. Nem tudom az okát, az idejét sem, mikor voltam ennyire lent, de olyan elemi erővel tör rám, hogy fél óránként bőghetnék. Tudom, hogy az én készülékemben van a hiba, mégsem tudok felkapaszkodni, jobban mondva nincs aki kihúzzon, végtelen hiányérzet van bennem... Ezzel persze jön a türelmetlenség, az állandó zsizsegés és az intolerancia, sokszor zeng tőlem a ház, mert tehetetlen vagyok és ettől még inkább dühös. Aztán persze mérhetetlenül szégyellem magam. Fizikailag is megnyilvánul, fájnak a lábaim, estére olyan szinten, hogy csak bicegek és sziszegek, valami olyan érzés mintha lefutottam volna a maratont és mindkét lábam bedurrant volna. Az is dobott rajtam egy nagyot, ahogy mindenki kereste a számomra is ismeretlen Bencét és megölték...nincs is erre szó, alapból is zilált lelkivilágomat még jobban megtépázta. Azt gondolom ép elméjű ember nem tesz ilyet, meg sem fordul a fejében, hogy féltékenységét egy 11 éves fiúcskán töltse ki, rettenetes. Arról már inkább nem is beszélek, hogy a média is csak a borzalmaktól hangos, nagyon rossz felé haladunk és él bennem a félelem, hogy mi jöhet még. Szóval nem vagyok most jóban magammal, és ha legalább az okát tudnám, akkor tudnék talán tenni ellene, de nem. Egy halom kérdés van bennem és nagyon nincs most erőm a válaszkeresésre.
4 megjegyzés:
Nem tudok olyat írni, amitől jobb lesz. De egyet tudok, ha épp most így érzed magad, akkor éld meg ezt is... és el fog múlni, mert alapvetően Te egy mindent és mindenkit szeretős ember vagy, és ez majd tovább visz.
Addig pedig ölelés, és kitartás.
és egy kis csoki...
eli
Már régóta olvaslak (imádom a vicces és máskor meg mély szántású soraidat), most viszont írnom is kell. Tudd, hogy van azért itt támogató energia is :-)
Teljesen érthető ez a lelkiállapot is, egyedül vagy a két lánnyal, mindennapi küszködésekkel, nem könnyű. Van ilyen, hogy elfáradunk. Majd "jövő héten" már jobb lesz.
Aztán meg azért is írok, mert én már a túloldalon vagyok, fentebb, pedig múlt hét szerdán még szándékosan földhöz vágtam egy üvegpoharat és csapkodtam a szekrényajtót dühömben. Addigra értem el a mélypontot, onnan indultam el felfelé (igaz, terhes vagyok és legalább a hormonokra is foghatok valamit :-)
Kitartás! Valahogyan nem tudod megoldani hogy megint töltődj egy icipicit - mint nyáron?
Sajnos amikor rosszul vagyunk lelkileg, még jobban lehúznak ezek a szörnyűségek, amiről írsz, ez a kis Bence ügy engem is megrázott (plusz előtte két héttel még egy volt osztálytársamat is meggyilkolták, kész voltam).
Kapcsold ki a tévét, olvass vidámat, vagy bármi, nem akarok közhelyes tanácsokat osztogatni.
Szeretettel:
Adi
Vigasztaló ölelésem küldöm neked Lilim!!!♥♥♥
Megjegyzés küldése