Avagy Így vigadnak az óvodások Gömörben. Na, nem tudok én ilyen kulturált, hangzatos címeket adni, ezt itt szépen loptam kis városunk honlapjáról. Szombaton Garami Szonja művésznő fellépett életében először az igazi nagy világot jelentő deszkákra, én meg annyira elfogult voltam, hogy majdnem elkezdtem kiabálni, hogy NAGY SZIN PAD! De vissza a kronológiához. Pénteken egy hét antibigyó ide vagy oda, kiderült, hogy a vizeletem kb. ugyanolyan, mint a kezdetekkor, ennek nyomatékosítására este jól be is lázasodtam. Szombat reggel amolyan preventív jelleggel lázcsillapítóval indítottam, hogy bírjam az iramot. 9-re kellett menni, gondoltam, 11-re hazaérünk legkésőbb és egy gyors ebédfőzés belefér. A csemete, a szívszerelmét, mármint a legújabbat kapta párjául, szóval nem kellett nagyon pirosító, meg kell mondjam igazán jó ízlése van elsőszülöttömnek. Ügyesek, szépek, édesek voltak és vastaps közepette vonultak ki. Maga a fesztivál arról szólt, hogy mennyi szépség, mennyi szerethető van kis hazánkban. Igazi kis lélekporoló nap volt ez mindannyiunknak.
Tudom-tudom, nem a legjobb fotók, de lesznek hivatalosak is és én úgy el voltam varázsolódva tátott szájú Kirámmal az ölemben és annyira, de annyira izgultam értük, és úgy örültem, büszke voltam, meg minden, hogy a mindig fotózó énem alulmaradt.
Volt ám bábszínház is, legalább 30 különféle hangot használó bábossal, aki a műsor végén, felinvitálta a gyerekeket a színpadra, be a kulisszák mögé, mindent megfogni, megszagolni, letapizni, nagy és maradandó élmény volt ez is.
Kaptunk forralt bort, üdítőt, az idősek közel 25 féle krumplis ételt főztek, a gyerekek faleveleket rajzoltak és játszottak, kaptunk sok-sok kedves szót, odafigyelést, mosolyt. Tényleg igazán léleksimogató volt, a fiatal népzenészek, akiknek látszik mindenük ez a zene, elvarázsolódtunk és tényleg azt éreztük jó itt és most. Táncház is volt, naná, hogy a Garami rongylábúakkal....11-es hazaérés, hmmm délután 4-re sikerült :) A Parapács zenekart külön a figyelmetekbe ajánlanám, igazi élet és örömzene.
Ha valakit érdekelne a végeredmény, igen megnyerték a Fölszállott a pávát :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése