Vannak ám kicsiny térségünkben csodálatos helyek és kreatív emberek. A csodálatos hely, Jósvafő és az egyedi Baradla barlang, a cseppköveivel. A kreatív emberek pedig akik kitalálták, hogy Mikulás túrát szerveznek. Nekem pedig van kér szerencsés csemetém, akik mindketten részt vehettek benne. Nem kevésbé voltam szerencsés jómagam, aki kisebbikünket elkísérhette. Azt hiszem egy dologban tévedtünk csak, hogy Antarktiszi hidegre számítottunk, és decemberhez képest trópusi meleg fogadott. Izgalmas és kreatív volt, tényleg. Első körben megtaláltuk a Mikulás szánját a barlang bejáratánál és egy levelet a nagy szakállútól amit a gyerekeknek hagyott hátra. Megtudhattok, hogy kicsi barlangászok is lehetünk, ha megtaláljuk a barlangban hagyott leveleket, válaszolunk a kérdésekre, amiért cserébe varázsszavakat kapunk. Közel egy órán át kerestünk kutattunk, válaszoltunk, Mikulás-lábnyomot kerestünk, varázsigét memorizáltunk, majd egy hatalmas szakadék másik oldalán zene közepette megjelent a Mikulás. Kira tágra nyílt szemekkel odasúgta nekem, hogy: "ez most valóság?"- majd a csomagátvételkor konstatáltam, hogy fél. A helyszín, a rendezettség valóban mesés csodát rejtett. Kijövetel után Kirát szerinte barlangásóvá avatták, teáztunk és csillogó gyermekszemekkel jöttünk haza...Itthon az utánunk érkező Szonja is élménybeszámolót tartott, bár ő már nem hisz ebben a csodában...nagyon jól érezte magát.
Természetesen az óvodai Mikulás sem maradhatott el, de volt városi Mikulás. Mikulásdiszkó, váratlanul érkező ablakon bekopogó keresztapu és baráti Mikulások. Természetesen jött apa és anya Mikulása is, szóval lassan acut Piroskabátos mérgezést kapunk. Mivel nagyon jó gyerek voltam, én is kaptam ajándékot egy Kowalsky meg a Vega koncertet, ismét fergeteges volt, függő vagyok na.
2 megjegyzés:
Kedves Lili!
Hát rádtaláltunk! És ha már így esett, szeretnénk weboldalunkon megosztani élményeidet, amit nálunk szereztél a Baradla-barlangban.
Képestül, írásostul szeretném ennek a posztodnak a barlangos részét átemelni az anp.hu, "Az én parkom" rovatába, természetesen forrás megjelölésével.
Megengeded?
Várom válaszod a webnews.anp@gmail.com címre.
Üdvözlettel,
Antal Balázs
ANPI - közönségkapcsolati munkatárs
Kedves Balázs!
Nagyon szívesen, ha már rám találtatok, minden további nélkül :)
Megjegyzés küldése