Háát hogy is mondjam, lassan a kapuban a szeptember és eléggé sűrű nyarunk volt. Ennek sajnos csak kis része volt a pihenésé-nyaralásé. Rögtön a szünet elején egy hétvégére Bogácsra mentünk. Hazudnék ha azt mondanám, hogy önös érdekek nem vezettek, ugyanis Kowalsky koncert volt a borospincék árnyékában. Azt hiszem nem kell ecsetelnem bővebben rajongásomat. Szóval cirka 40 fokban elindulunk, nem apróztunk ám el, 8 csemetével mentünk a 4 csaj, no meg az egy pasi. Szeretett volna Öcsi barátunk csoportos háremjegyet venni Szulejmán kedvezménnyel a strandon, de a jegyszedő néni nemet rebegett. A skacok kifürödték magukat már szombat délután, holott nem is terveztük csak vasárnapra. Végignyomták a koncertet, ahol az egyik részeg rajongót barátnőmmel likvidáltuk mire odaléptek a biztonságiak, ugyanis taposta volna a gyerekeket. Meg kell mondjam anyatigris mivoltunkat 1-1 körmünk bánta, de tényleg éles volt a szitu, olyannyira, hogy Jimmy még a színpadról is leugrott figyelmet elterelni. Szuper lélekfeltöltő és kissé adrenalinnal fűszerezett koncertet követő tűzijáték után, a csemeték laza hajnal kettőkor nyugovóra tértek. Azt gondoltuk ráérünk még borozgatni, hiszen a reggeli évzáró egész napos-estés hacacáré után, tuti délig alszanak. Bingó, nagyon nem, hajnal hétkor már minket ráztak, hogy mikor megyünk a strandra. Mondanom sem kell este hatig nyomták...azt hittem megpusztulok. Szóval nem kicsi energiával és pörgéssel vette kezdetét a nyár...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése