NYÁR :)

Tudom-tudom, hogy már a vénasszonyok nyarán is lassan túlvagyunk, dehát az ember lánya  elfoglalt és amikor némi ideje is lenne a klaviatúrán klimpírozni akkor tuti más elfoglaltságot találnak neki, vagy ő magának. Szuper nyarunk volt, azt hiszem sok-sok nyár közül az egyik legjobb. Nem tarkították betegségek és talán most először mindannyian együtt nyaraltunk, de ne szaladjunk ennyire előre. Sikeresen lezárta Szonjánk a harmadik iskolai évét. Hihetetlen büszkeséggel tölt el, hogy a kitűzött célt ismét elérte. Tudom-tudom egy kitűnő bizonyítvány sokaknak semmit nem jelent, de neki nagyon fontos volt, leszüretelhette azt a gyümölcsöt, amiért egész évben dolgozott. Tudom, hogy az ember minden évben elmondja mennyit nőtt és okosodott, de ezt egyszerűen nem lehet kihagyni, mmert valóban így van.

Többféle opcióban nyaraltunk az idén, voltak családoss hetelések, Erzsébet tábor Szoninak, nomád horgászat, Kowáékkal tarkított gyerekes és gyerektelen strandolás és koncert. Igyekeztem összekötni a kellemeset a hasznossal. Voltunk strandolni a barátokkal és ehhez én hozzáfőztem egy kis koncertélményt. Kiránk annyira lett éppen vegafun, hogy egész napos strandolás után simán végigénekelte a koncertet, tánccal fűszerezve, a dolog szépséghibája, hogy mindezt a nyakamban :D

Szlovákiába is elruccantok négyesben és koncertre is, hihetetlen élmény volt visszarepülni egy szigetfeelingbe, ráadásul első sorban középről tombolódva.

Anyukám nehéz időszakot élt meg a bátyám halálával, azt hiszem, ezt nem kell bővebben senkinek kifejtenem, ezért is volt annyira fontos, hogy bár ő teljesen elfelejtette, de méltóképp megünnepeltük a 75. születésnapját. Hihetetlen gyorsan telnek az évek, már hat év eltelt azóta, hogy hozzánk költözött.

Auguasztusban történt egy nagy változás az életemben, de ezt majd egy külön posztban, remélhetőleg hamarosan. Ezért azt gondoltam, hogy az átállás kicsit zökkenőmentesebb legyen előtte mindenképpen nyaralunk. Szörnyű ezt mondani, de mióta a lányok megszülettek négyesben még nem töltöttünk el ennyi időt együtt. A legnagyobb kánikulában tltöttünk el több, mint egy hetett a Balatonon, majd egy rövid vizit után, hogy apa kívánsága is teljesüljön horgászni voltunk, bográcsostól, sátrastól, azt hiszem én bírtam a legnehezebben a sátorban alvást. :)

A hétköznapok is igazi nyári hangulatban teltek, mozival, medencével, bandázással, ittalvós haverokkal, grillel, szalcsipörgetéssel, napfénnyel. Szonja augusztus végén még itthagyott minket 1 hétre Fonyódligeten táborozott, soha ennyire mlg nem hiányzott...meg mondom őszintén, hogy nem is a napokat, hanem az órákat számoltam, hogy mikor jön már végre haza. Tudom kicsit képriportosra sikeredett ez a bejegyzés, de szeretném ezeket a pillanatokat, élményeket, mosolyokat, vidámságot megőrizni a téli hideg napokra :)

Egy korszak lezárult

Furcsa volt ezt megélni, a család kicsije, a mi kis törpénk, elballagott az óvodából. 6 éven át sok-sok reggel gyalogoltunk fel a dombra az óvodához, először csak Szonja, majd becsatlakozott Kira és legvégén ismét kettecskén.Fontos és emlékezetes része volt ez családunk életének. A baráti kapcsolat az óvó nénivel, a szülők képviselése, a gyerekalapítvány. A logisztika, mert persze, hogy Szonjának aznap is fellépése volt, nem is mi lennénk... A sok-sok élmény, mosoly, könny, a nyiladozó értelem. Emlékszem, hogy mennyire vártam, hogy eljöjjön az az időszak, amikor már csak "egyfelé" kell menni értük, hogy milyen praktikus lesz, hogy nem kell olyan korán kelni és délután vágtázni. Mégis keserédes volt, peregtek a könnyek, és nem csak a szülőké, óvó néniké, hanem a kis prücsköké még annál is jobban. Igazi búcsú volt, mindentől. Csodás műsort adtak, amiben nem is tudom hányszor öltöztek át és ragyogtak.  Mégsem ez maradt meg bennem, hanem az érzések, a kettősség, a rég várt iskola és a már hiányzó ovis lét. Rengeteg mindent kaptunk a mi ovinkban, hitet, erőt, kitartást,barátokat, tudást,  kemény vértet az iskolához. Hiszem, hogy meg fogja állni a helyét ott is. Igazi nagylány, telis tele érzelmekkel. Nem is igazán tudok erről írni, azt hiszem ez az a poszt, amiben beszédesebbek lesznek a betűknél a képek...nekem is hiányzik az ovislét...látogatóba biztosan sokat visszatérünk.

Anya

Kira, az utolsó ovis anyák napján 

Anya....mennyi minden van ebben a 3 betűben. Mindenkinek mást jelent, mégis mindenkinek ugyanazt. A legszebb és legnehezebb feladat. Én, aki egybeforrtam az anyasággal. Kétszeresen is, teljesen másképp, mégis ugyanúgy. Mennyi kétely van benne és ugyanakkor mennyi ösztön. Mennyi éven át vártam rá és mégis olyan, mintha az a sok-sok év nem is lett volna. Mennyi lemondással jár, mennyi stresszel, mennyi munkával, mégis minden pillanatban mosolyra szalad a szám, ha a lányaimra gondolok. Mérhetetlen hálával tölt el az a tudat, hogy itt vannak. Persze vannak pillanatok, amikor eladnám őket két zsák rothadt krumpliért-ezt így szoktam nekik mondani :) közben meg csak nyuszipofával rámnéznek és olvadok, mint késen a vaj, bármilyen csínytevésük után. Sokan, sokféleképpen írtak már az anyaságról, gyönyörűen, mindent megragadva. Ha egy szóval szeretném megfogalmazni, nekem az anyaság a szivárvány. Minden színében pompázik és éppannyira nem létezhet eső nélkül sem és ragyogó napsütés is kell hozzá. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy rózsaszín habcsók az egész, mert sokszor vagyok fáradt, kialvatlan és biza jó lenne egy kis énidő. Igen olyan is van, hogy elgurul a gyógyszerem és bizony kivágom a magas cét. Mindketten öntudatra ébredtek mostanság, kemény akarattal és természetesen kétféleképp. Hihetetlen a másságuk, nem csak a külsőségeikben a jellemükben is. Szonja a kiskamasz, a saját szavával menci (menő), aki a világ minden kincséért sem húzna szoknyát, annál szívesebben baseballsapit, fekete cuccokat, most éppen gyönyörű loboncától akar megszabadulni, ha mégsem szigorúan csak copfban hordja.. Igazi számítógépguru, csak ámulom és bámulom, tanulok tőle, fejlett korát messzemenően meghazudtoló nagylány. Kira, az örök kicsi, akinek színben harmonizálnia kell szerkójához még a bugyinak is, aki szájfény és parfüm nélkül még az udvarra sem lépne ki, akinek haját még copfba fogni is csak könyörgések árán lehet. aki folyamatos mozgásban van. Az utolsó anyák napja volt az oviban, hihetetlen, emlékszem volt idő, amikor anyák napi műsort látva sírva fordultam ki és hitevesztettem kezdtem azt hinni, nekem már soha senki nem mond majd verset. Átélhettem, pontosan 7 alkalommal az óvodában, mindegyik szívbe markoló, lélekbevéső, sírós anya-pillanat volt, egyszeri és megismételhetetlen. Köszönöm...az égieknek és nekik, hogy engem választottak, igyekszem felnőni a feladathoz, minden erőmmel és szeretettemmel.

Szonja anyák napi ajándéka....

és levele

Minden lében fakanál...

Szonja minden lében fakanál, minden érdekli, legyen az rajz, művészet, vers, mozgás. A naptárunk azzal van tele, hogy éppen mikor merre kell őszereplőségét szállítanunk. Soha nem erőltettem rá semmit, nem szerettem volna ha az én saját beteljesítetlen vágyam terhét tolnám a vállára. Annyit mondtam csak, hogy ezek az általa választott programok, hobbik csak addig mehetnek, amíg nem megy a tanulás rovására. Azért csak kitörtem az apjának, hogy nem hiszem el, hogy már nem csak hétközbenre, hanem hétvégére is jut Szonjaprogram., Akkor szalad ki belőlem, hogy ez a gyerek minden lében fakanál. Hitös uram gyorsan kontrázott is, pont mint az anyja. Be kell valljam valóba így van...pont, mint én. Legyen szó majorettről, énekarról, szavalversenyről... és nem kis büszkeségemre tanulmányi versenyről is :) Annyira sokoldalú, hogy csak kapkodom a fejem, komplett pc guru olyan szakkifejezésekkel, hogy én csak pislogok tőle. Közben énekel, táncol, újabban citerázik és szeptembertől néptáncsuliba megy. Szabad döntési joga volt mindenről. A prepubertáskori egyémazutolsószó korszakon túlvagyunk. Az anya-lánya kapcsolaton túl igazi barátnők lettünk, mindent megbeszélünk, kisutyorgunk esténként, fiúkat, barátságokat, felnőtt dolgokat. Nagyon élvezem azt amilyen, azt ahogy látja a világot. Nem kell már fogni a kezét, de mindig visszatalál hozzám, gyönyörű időszak ez. Sikeres, boldog, jól érzi magát a bőrében. Szeretem...szeretjük a kiscsillagunk.

Kicsi Kincs 7

Emlékszem a babaillatára, a kis szumótestére, hogy a hájredők közül ki kellett keresni a nyakát. Emlékszem élete második napjára melyet éhesen végigüvöltött. Emlékszem, ahogy hangoskodó olasz családunkban fejére húzta a takarót, bekapta a hüvelykujját és aludt. Emlékszem, hogy gyorsabb volt négykézláb, mint a nővére kétlábon,. Emlékszem, hogy 10 hónapos kora óta fáradhatatlanul fut. Isten ajándéka ő nekünk, a hit, a szivárvány, a lehetőség, a szeretet maga. Bánatomban a vigaszom, örömömben a még hangosabban kacagó. Pici babából igazi nagylány. Hihetetlen tudással, intelligenciával és érzelemmel. Örökre a lelkembe vésődött ahogy végigzokogta a bátyám temetését, ahogy utolsó puszival búcsút intett az urnafalnál. Mi meg azt hittük semmit nem ért az egészből, pedig de mennyire.. Hihetetlen zsigeri érzékkel mesél...felfoghatatlan, de a bátyám kommunikál vele...nekem kissé ijesztő, ő meg sem lepődik..olyan dolgokat mond, amit "bátyótól hall" amiről nem tudhat vagy éppen csecsemőként élt át, olykor még nem is ő, hanem a nővére. Kiválasztott, érzem, tudom az első pillanattól fogva. Olyan érzelmeket, érzéseket és gondolatokat közvetít, amit a nagy öreg bölcs tudósok. Szülinapjára nem bulit és haverokat kért, hanem közös pihit a családdal, mennyire ránkfér :) Terelgetem és csodálom...az én drága kisgombócom, ölelve alvó, nem is kicsi, nagyon nagy kincs. Mérhetetlen nyugalmat érzünk a közelében, megáll a tér és idő, gyógyít az ölelése, mosolyt fakaszt a csacsogása. Csodaként lépett az életünkbe hét éve és azóta minden nap vele 1-1 újabb csoda. Isten Éltessen Kiránk, még sok-sok boldog születésnapot!!!

Az utolsó levél....

Drága Tesóm!

Azt mondják mindennek rendelt ideje van, ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak. Ideje a búcsúzásnak. Tudom, hogy ezt az utolsó levelet már nem adhatom a kezedbe, ezeket a sorokat már nem olvashatod, mégis hiszem, hogy gondolataim megtalálnak téged. Azt mondják a szeretet örök, sem idő, sem tér nem állíthatja meg, még a halál sem. Elmentél...egy pillanat volt csupán, bennem meg itt maradt számtalan gondolat és érzés. A saját sorsát mindenki maga irányítja, szerettem volna ebben segíteni neked, de nem ment. Nem tudom, jó testvérek voltunk-e!? Talán...de az egyetlen testvérem voltál, kicsit apám, kicsit az aki vigyázott rám, kicsit az akit folyton idegesítettem.. A míg kicsi voltam sokat kellett velem lenned, teher is lehettem. Eltávolodtunk...én azt hiszem tudom miért, de te biztosan mást mondanál. Végtelenül sajnálom, hogy nem voltam erőszakosabb, hogy belenyugodtam, beletörődtem. Végtelennek tűnt az idő , mégis hirtelen vége lett. Remélem legalább icipicit érezted, hogy szerettelek, szeretlek. Azt is, csak remélem, hogy mindent úgy teszek most, ahogy szeretted volna. Nehéz....nagyon nehéz...felfoghatatlan, hogy nem emelhetem fel a telefont, mert a másik végén nincs aki beleköszönjön. Nem tudlak megölelni, nem tudok bocsánatot kérni azért, ha valaha is megbántottalak volna. Nem tudom elmondani, hogy az unokahúgaid mennyit emlegetnek  téged, "a bátyót". Hazudnék ha nem írnám le, hogy volt bennem düh, mert itt hagytál, mert úgy éreztem cseppet sem vagyok fontos neked, mert kapaszkodtam feléd, de te nem nyújtottad a kezed. Nem tudtam lebontani a falat, amit magad köré építettél, tudom erősebben kellett volna próbálkoznom, de azt hittem van még időm. Nem tudom van-e valami a halálon túl, találkoznak-e a lelkek. Ha igen, akkor tudom, hogy most apával vagy, olyanok voltatok, mint a borsó meg a héja. Remélem most már ketten vigyáztok ránk fentről, igyekszem mindent úgy tenni, hogy büszkék legyetek rám. Vigyázok anyára, ahogy eddig is tettem, ezt is megígérem.

Szeretettel és utolsó el nem ölelt öleléssel.....húgod