Változások

Sokat gondolkoztam a változások hozadékain, hogy miféle lelki profit számolhat belőlük, hogy merre visz az az  út, ami a változást hozza, vagy jobb lenne belesüppedni az állandóság mindennapjaiba. Kis családunk a tavasz közeledtével változásokat él meg, nem is kicsiket. 2 hónap itthonlét után után, vasárnap apjuk újra útra kélt, messzire, mint legutóbb és sokáig nem látjuk. Az előző ilyen etapot az én lelkem viselte meg a legjobban, a mostanit, pedig Szonjáé. Pontosan azért, mert érti, tudja és van már fogalma arról, hogy milyen hosszú is 1-2 hónap. Kedden már produkált is egy hasfájást az óvodában, rutinrókaként az új óvó néninek, (aki egyébként egy tünemény, de erről majd egy másik posztban) aki a kellőképpen hatásos előadás hozadékaként hívott, hogy jó lenne ha mennék. Ami fogadott, erős hüppögés és bucira sírt szemek. Tudni kell ehhez, hogy van azért egy hasfájásos alapproblémánk, miszerint a nagydolgait hazahozza, mert zavarja, hogy többen vannak, hogy sürgetik. Szóval ez is egy ilyen kaksis téma volt és miután lerendeztük, hazafelé már csacsogva jött és fel volt háborodva, amikor nem ehetett marhapörköltet nokedlivel ebédre. Délután aztán erről beszélgettünk, hogy miért is fontos ott kaksizni és miért nem szabad eltúlozni (manipulálni) más embereket. Azt hiszem megértette. A másik nagy változás kicsi Kira életében, az "oji", ahogy ő emlegeti naponta 30x. Én úgy emlékszem tegnap volt szór róla, hogy Kira oviba megy fél év múlva, de maximum tegnapelőtt. Aztán azt veszem észre, hogy még van 5 napunk ebből a szimbiózisból és nagyon-nagyon erőlködöm, hogy elengedjem, közben meg úgy hagynám magam mellett még, olyan törékeny és kicsi és ha ő is it thagy ki lesz nekem a picike babám. Aztán tegnap hívott a főnököm, hogy MINDJÁRT! munkába kell állnom, hát bakker, muszáj ezzel stresszelni engem. Szóval annyit a változásokról, hogy van ami jó lsd munka Tibinek, ami ebben rossz az meg a az, hogy megbomlott az egységünk és újra egyedülálló anya lettem, ideiglenesen legalábbis. Itt van aztán az óvoda téma, KicsiKira keblemről való elrablása, egyrészt tudom, hogy jó lesz, hogy én már kevés vagyok, hogy igenis a kis fiókának próbálgatni kell a szárnyait és a tojáshéj a fenekén már csak az én anyai szívemben létezik. Egy picike bogár van a fejemben csak, az első találkozás prücsök óvónéniével nem volt túl sikeres, mondjuk úgy nem kapta meg a bizalmam. Az még aggályosabb, hogy Szonja imádott óvónénie partizánakciót hajtott, hogy hozzá kerüljön a legkisebb Garami is, de egyenlőre zárt ajtókat dönget. Próbálok előítéletmentes lenni, hisz mindenkinek jár 1 (2-3) esély, remélem, hogy az első találkozás ívétől csak felfelé megyünk.

Kirát sikerült még ovi előtt besokkolni, ugyanis hajilag nem hajaz a nővérére és Heni és Zita, dacolva áradó folyókkal (oké hatásvadász vagyok) eljöttek hozzánk, hogy a szőke Pumuklinkat megzabolázzuk. Hááááát nem volt egyszerű, nagyon nem. Mert ő hosszú hajat akar és nem érdekelte (konkrétan leszarta, hogy mamát is megkopasztották) hogy dicsérjük agyba-főbe, pengeszájjal ülte végig a procedúrát és Hencsinknek is komoly meló volt, hogy haverfelvételt kapjon az akciója után. A lányok édesek voltak, igazi mesterhármas, Kira sérója pedig übercukker lett, bár este még kérte a hosszút. :) Őszintén mondom, ha hagyná csatolni, felfogni azt a pár szál haját talán, nem lógna a szemébe és nem lenne szöszös stb.,  de nekem édibédibb így és olyan puszilgatnivaló a nyaka :) Köszönjük drága barátném :)

Összességében a változás mindig hozz magával valamit, hogy jót vagy rosszat, nem tudhatjuk, de mérlegre rakva inkább mindkettőt. Minden változás valami újnak a kezdte és reméljük, hogy ez az új jobb. Ahogy nem mindig jó a monotón állandóság nem.

Akkor a tegnapi jutalomjátékról :)

Szóval megérkeztünk Miskolcra és nem csupán azért, mert ügyes volt, hanem mert olyan keveset vagyunk kettesben, választhatott, hogy mit szeretne csinálni. Nagy kék bociszemekkel csak nézett és vigyorgott, hogy most aztán ő döntheti el, hogyan is telik a nap. Hát igazi nőci, plázázni akart. :) Pffff...oké-oké, bevallom ezt tőlem örökölte, én is szeretek diszkontálni. Mivel még nem voltak nyitva az üzletek, mozgólépcsőzött úgy harminc kört, szaladgált, mint a mérgezett egét, játékautózott és gurgulázva nevetett. Az eladók csak mosolyogtak, amikor ő volt az első aki betépett az ajtón. Mivel én nagyon szeretem a H&M üzletet oda mentünk és választhatott magának valamit, oké-oké a HK-is minibőröndről lebeszéltem, (5 rugó volt bakker, azért már egy utazóbőröndöt veszek) aztán talált egy HK-is felsőt, de az meg nem volt a méretében. Mivel HK hajkeféje már van a kezébe vett egy pónisat és egy aranyhajasat, majd közölte, hogy most neki le kell ülni, hogy választani tudjon. 5 percig kucorgott egy próbababa lábán, végül az Aranyhajassal a pénztárhoz vonult,(miközben fésülte magát, hogy ez a szuper hajkefe egyáltalán nem húz és jó lesz suliba) és fizetett (a pénztárcámból), innen Mekibe mentünk, majd a Kocsonyafesztiválra. Itt kipróbálta az összes játékot, bokáig áztunk a latyakban, majd elszörnyülködtem azon, hogy milyen drága minden, és menny ember van, majd mielőtt eltiport volna a tömeg kereket oldottunk és elmentünk a zöldségpiacra. Szeretem ezt a piacot, a lángos illatot, a hegyekben álló gyümölcsöket, a hordóból kóstolható savanyúságokat. A buszon szó szerint kifeküdtünk és csacsogtunk hazáig.Mert ugye ehhez a programhoz még hozzá kell adni a 3 órás rendezvényt, ahol átvette a díjat :) Jó volt egy kicsit csak vele lenni. Annyira élvezte, én pedig beígértem neki, hogy félévente csinálunk egy ilyen napot, megvolt a válasz a kis elefántot akarja legközelebb látni, oda már Kirát is visszük :)

Amikor anya szive nagyot dobban...

Olyan 1 hónapja kezdődött, Szonja az egyik délután a kezembe nyomott egy nevére szóló cetlit, miszerint a modellezők  rajzversenyt hirdettek, "Vonatozzunk" címmel. Nem vagyok büszke rá, de azzal a lendülettel bedobtam a cetlit a szekrénybe és el is felejtkeztem róla. Aztán egyik nap kérdezte óvónéni, hogy kész-e a vonat, én meg csak pislogtam, mint béka a miskolci kocsonyába. Aztán megígértük, hogy reggel visszük, mint utolsó határidőt a postai feladás napját. Aznap délután Szonját elkapta a szapora, de ő nagyon szeret rajzolni, mindenhová, bármikor, igen az összes helyiségünk, ami nem csempézett viseli rajzmániáját. Akárhogy is faragtuk azonban a családfánkat, sehol-senki nem volt tehetséges a ceruzaforgatásban, ő emellett még kreatív is. Mivel másnap is beteg volt, így mert megígértem, én vittem fel a rajzot az oviba. Aztán elfelejtettem az egészet, egészen szerdáig, amikor is felhívott óvónéni, lediktált egy számot és közölte, hogy hívjam fel és mondjam, én vagyok Garami Szonja anyukája, még viccelődtem is, hogy mi az meguntátok a csöppöm és kirúgtok. A vonal másik végén egy fiatalember közölte, hogy díjazott lett a lányom és ma tudom a stílusos a vonat lenne, de mi felbuszoztunk Miskolcra. Kaptunk tiszteletjegyet és mondta az elnök, hogy kifelé menet keressük meg. Mondtam oké, akkor megkeressük a rajzot, csak vigyorgott, hogy nem lesz nehéz. Elvarázsolódtunk a szebbnél szebb modellek láttán, egy gimi hatalmas termei voltak tele, elmosolyogtam a gyereklelkű apukákon, akik ecsettel porolták terepasztalon  pöfögő kincseiket. Elérzékenyültem a nagypapáktól, akik elhozták ide fiúunokáikat. Aztán egy kosárlabdapályára értünk, ahol a hatalmas falak a "pályaművekkel" voltak kitapétázva. Megláttam egy kiemelt részt a nyertesekkel, az ovis kategória 3. helyezettje az én kicsi kincsem, a legkisebb mind között. Meghatódtam na és annyira, de annyira büszke voltam rá, hogy csak szorongattam. Minden zavar nélkül megköszönte az ajándékokat, elsorolta, hány éves, honnan jött, miért tetszik neki a saját maga alkotta "szivárványvonat". Egyetlen nüansz volt, hiába no a gratuláló kézfogást még sosem gyakorolta, és nyújtott jobb kézre egy bal pacsit adott. :) Úgyhogy ez a mi napunk volt, vagyis az övé, minden úgy történt, ahogy szerette volna, mit nekünk, latyak, eső, igazi csajos napot tartottunk, Tőlem ez volt az ajándéka, de erről majd holnap! :)

Ha néha nem látnátok a napos oldalt :)

Kevés olyan ember van, aki nem hallott még Nick Vujicicról, legalábbis ha engem olvasol, akkor biztosan, hiszen már írtam róla. Ő az a férfi, aki 1982-ben kéz és láb nélkül született, és mára sok ezer embernek ad reményt és bátorítást előadásaival. Ha mégsem hallottatok róla, akkor tessék guglizni és látni fogjátok, hogy áprilisban eljön hozzánk is, remélem ott találkozunk, addig is lista magamnak, elolvasni a könyvét:) Nemrégiben apuka lett :)

Gyönyörű ez a fotó, benne van minden a kicsi fiú ölelése karok nélkül, a hit és az akarat, a cél, a remény. Annyi mindenen kesergünk nap, mint nap. Én ma azon, hogy utálom a havat és tavaszt akarok, hogy a latyakban átázott a cipőm, hogy ismét elkéstünk oviból, hogy a kanapé mögé esett a könyvem. Közben mindez semmiség, apró bosszúságok ezek. Ha ránézel Nickre, mit látsz? Egy apukát, egy boldog embert, hitet és reményt. Nem látod a fogyatékosságát, a lelki szemeiddel biztosan nem. Hiszem, hogy nagy szükségünk van Nickre, nekem is, a pikírt humorára, a töretlen életigenlésére, a karok nélküli szívölelésére. Sok sérült embert ismerek, párat kiemelnék. Egy fiú, aki autóbalesetben elvesztette a testvérét, az egyik lábát és az egyik szemét. Megnősült, gyerekei vannak, lót-fut, biciklizik, és vállalja magát. Legutóbb célkeresztes műszemmel láttam, amikor megdicsértem, milyen kafa, ki akarta kapni, hogy megnézzem :) A másik fiú végtaghiányos, befordulva él és görcsösen próbálja kapcsolatait építeni, sikertelenül. Az ok egyszerű, nem fogadják el mások, mert ő sem tudja elfogadni saját magát, nincsenek céljai és ezt mindenki csak magának alkothat. Emlékszem egy idős bácsira az intézetből, lebénult, mégis hitt, apró pici célokat tűztünk ki, hitt benne, hogy járni fog, én meg benne hittem. Haladtunk napról-napra, szó szerint ujjongva a centis sikereknek. Sosem adta fel, fél év verejtékével sétáltunk a folyosón, senki nem hitt benne, de nem is kellett, ő hitt magában és ennél több nem kell...

 Nicktől:

"Én dönthetek. Te dönthetsz. Úgy is dönthetünk, hogy kitartunk a csalódásaink és a hibáink mellett. Dönthetünk úgy, hogy keserűek, dühösek vagy szomorúak maradunk. Vagy amikor nehézségekkel és bántó emberekkel kerülünk szembe, dönthetünk úgy is, hogy tanulunk a tapasztalatainkból, és továbblépünk, és vállaljuk a felelősséget a saját boldogulásunkért."

"…a megpróbáltatásaink lehetőséget adnak arra, hogy felfedezzük azt a személyt, akivé válnunk kell, és hogy képesek legyünk eme ajándékot mások boldogulására is megosztani."

Süt a nap, ragyognak a mosolyok :)

***

"Anya idehajoltatod nekem a főzeléket, hogy megnézzem, hogy néz ki?"

***

- "A kisbabák, hogy kerülnek a hasunkba?"

- Kérdezd meg apát. (hökk és hárítás).

- "Apa a kisbabák, hogy kerülnek a hasunkba?"

- Kicsim eszek, lenyelem és elmondom. (Apa időnyerésre játszik, próbálom kisegiteni):

- Tudod ha egy bácsi és egy néni nagyon szeretik egymást, akkor kerülhet a néni hasába kisbaba. (ezek után újra apához fordul).

-  "De hogy?"

- Szerintem kérdezd meg mamát ő már idős és tapasztalt biztosan tudja. (A csendes szemlélő mama, ekkor megszólal:

- Elmentek Ti a...... :)

***

- Bundi szerintem Szonja beteg, tuti lázas, mert magától pakolja el a játékokat.

- "Dehogy, el vagyok varázsolva."

- Akkor én szeretném ha így maradnál.

***

Este az ágyban:

- "Anya mesélsz csak egy olyan vékonyat, mint az ujjam?"

- Oké, találj ki három állatot, akiről szóljon a mese.

- "Kutya, cica, mókus."

- Egyszer volt egy kutya Morzsi és egy cica, Cilike.

- "Neeeeem a kutyát Szulikának hívták, a cicát meg Málna-Eper Öntetnek.

- Hiába no, a mesék is modernizálódnak :)

***

Tolja befelé az óvoda bejárati ajtaját, de nem bírja, mert nehéz, segitek neki, mire vigyorogva közli:

- "Kira nem fog tudni elszökni az oviból, mert nem bírja kinyitni az ajtót." (szép remények)

***

Apjukkal a ház külső színezéséről beszélgetünk:

" Apaaa legyen rózsaszín, kék csíkokkal és sárga csillagokkal.

***

Böfög egy orbitálisat:

"Bocsika, ezt Goofytól tanultam."

***

"Fáj a hüvelyklábujjam."

***

"Apa öntesz magamnak is gyümilét?"

***

Téma volt nálunk az elefántbébi születése:

- "Anya a picike elefántnak olyan pelusa van, amiből a kicsike farka hátul kilóg?" 

- Nem kicsim az elefánt a földre kakál.

- "Fúújj, de undoritó, látszik, hogy még nagyon kicsi."  

***

Bónusz Kirától:

Mindketten a mosdóban vannak, apa pisil, Kira a ragacsos mancsait mossa. Apa tenné el az eltennivalót, Kira pedig letép egy darab wc papírt:

"Tessék apa, töjöld meg a pöpidet."

***

Minibige tavaszt érez

Kicsit hosszúra nyúlt már ez a tél, nem is a hó, nem is a fagy, hanem a latyak a sár, a köd, a szutyok és a levegő szennyezettsége. Az embernek kedve nincs kedve kimenni ebben az időben. Mondanom sem kell a csajok kellő óraszámú bent töltött idő után már egymás és az én idegeimre mennek. Muszáj őket megfuttatni kint, aminek egyrészt Ricsmond is fölöttébb örül, valamint a mosógépünk is, mert éjt nappallá téve duruzsolhat. Azt ugye mondanom sem kell, hogy Szonja újfent betaknyosodott, vörös az orra, mert nincs az az az Isten és lemondó pápa, akinek a kedvéért kifújná az orrát. Már mindent bevettem, de tényleg, akkor sem, leszívhatjuk porszívóval, de azt fújhatjuk, hogy fújja. Ha van ötletetek azon kívül, hogy tollfújás, szájbefogás, orrlyukbefogás stb nagyon szívesen vennénk, ennek okán 1 nappal meghosszabbítjuk a hétvégét. Azért a kibújó hóvirágok, már sejtetni engedik, hogy nem csak ragasztott virágaink lesznek, hanem kihajtanak a kiskertben is. A hóvirágokról mindig apa jut eszembe, sokat dolgozott tőlünk távol, de virágot mindig kaptunk anyuval, a legszebb emlékem, amikor levélben küldte el nőnapra a lepréselt hóvirágot, azóta bármikor meglátom ezt a kis fehér csodát az a levél és apa jut eszembe. Legkisebbünk azonban, már minden zsigerében tavaszt érez, egyszóval bepasizott. A szőke, seprűpillájú kék szemű Bonca fiatalúr elrabolta a szívét és viszont. Annyira édesek, Bonca a vehemenciájával, ahogy lesmacizza szíve hölgyét, kishölgy, ahogy 5 percig kéreti magát, majd lohol utána, amolyan fussak el, álljak meg, á inkább megbotlom kategóriában. Ma is nálunk jártak és édesen összekucorodva sutyorogtak, hogy miről fogalmam nincs, hiszen a fiatalúr nem beszél, de a Kirát már elepedve tisztán ejti, Kira meg hordja neki az enni-innivalót, simogatja ha sír valamiért, szóval igaz tenyeres-talpas naccsád, aki tuja, hogy a férfi szívéhez az út a gyomrán keresztül vezet. Szonja meg tyúkanyóként (gyertyatartóként) terelgeti őket. A legviccesebb mégis a búcsúzkodásuk, ahogy ölelik egymást, szórják a puszikat, integetnek az ablakból egymásnak, majd Kira közli, hogy "menjünk Boncához". Hiába no az érzés ugyanaz, legyen az ember 2, 22 vagy 72 éves.:)Szóval kitartás a tavasz már itt jár a kertek alatt.

Ilyen egyszerű ez kérem szépen

- Anya Te mitől vagy ilyen boldog?

- Arról, hogy van két gyönyörű és okos kislányom. Apa: Meg egy csodálatos férjed.

- És Te mitől vagy boldog Szonja?

- Attól, hogy mosolyog a szám.