Emlékszem....

...anno még a tatárjárás idején voltam én úttörővezető képzőben és ott miden esete a Europe zenekar végső visszaszámlálás című számára pattintottak minket ágyba.(http://www.youtube.com/watch?v=tt_ro2aerQg) Tegnap óta ez a szám kattog az agyamban. Egyáltalán nem úgy, mint tizenévesen, amikor is olthatatlan szerelmet éreztem az énekes iránt,(jesszasz) hanem, hoyg tegnap elkezdődött valami.Furcsa 37 hét kellett hozzá, hogy ki legyenek mondva gondolatok. Ültünk Bundival a ctg-ben és beszélgettünk, hogy kinek mitől van tele a gatya. Nekem egyszerű, el sem tudom képzelni mi lesz velem Szonja nélkül, igen Velem és nem Vele. Ugyanis abban tökéletesen biztos vagyok, hogy ő jól meglesz nélkülem, de, hogy én nem fogom telesírni a párnámat nélküle abban már korántsem. Bundi pedig a császár végignézésétől fél és leginkább attól, ahogy végignézte pl Szonja leszivását, és vekniskenyér dobálását. Úgyhogy mondtam neki, hogy nem kell félnie, mert nem kell ott lennie ha nem akar, sem a műtő ablakában, sem a kicsi ellátásánál.Láthatóan megkönyebbült, de tudom, hogy ott lesz, érzem én, hogy nagyobb a féltése irántunk, mint az ellenérzése. A ctg-n, minden rendben volt, jól érzi magát a kicsi lány, ezt alátámasztotta az uh is, édes kis pufi, ránk jellemző pufi lábakkal, és jól láttuk, éreztük mindketten Bundival szinte egyszerre vágtuk rá, amikor a doki megkérdezte, hogy mi lesz a neve, hogy Kira, akár pontos i-vel is, annyira nem előkelő Kiara ő , hanem a mi kicsi, kedves és bájos Kiránk, ahogy az elejétől gondoltuk. Úgyhogy köszönöm mindenkinek a "szavazást" ezúton is, hamarosan Garami Kira fog megszületni. A súlya tegnap kb 3200gramm volt, jól van, ez a fontos. Sajnos a hegem már nem annyira, mindössze 2mm, dokibá' szerint jó lenne hétfőig kihúzni, betöltött 38. hétig. A jelek arra mutattak, hogy a hüvelyi szülés álom marad, a baba és az én érdekemben egyaránt. Szóval visszaszámolunk, ma kellet volna mennem a műtéti előkészületekhez szükséges vizsgálatokra, de a hülye fehérköpenyes magasvérnyomásom miatt elhúzom hétfőig, félek, hogy betapsoltak volna az anesztestől egyenest a kórházba. A cél tehát hétfő, és leszámolni a frontokkal, amik jönnek-mennek. Érzem, hogy még nem állunk készen, kell még egy picike idő nekem ebben a szimbiózisban, hiszen minden valószínűség szerint ez az utolsó várandósságom. Hajnalban felébredtem és végre volt időben befelé fordulni, csak rá figyelni, édesen gömbölyítette hátát a tenyerembe. Hiszem, hogy ilyen simulékony lesz ha megszületik is. Annyira észrevétlenül jött közénk, annyira illeszkedve hármuk életébe, tudván, hogy vele leszünk kerek egész. Tudom, hogy hamarosan találkozunk, már most látom, nagy érdeklődő szemeit, a semmihez sem hasonlítható bababőr illatát. Megkapom mégegyszer az anyaság csodáját, amiben alig pár éve egyszer sem hittem, testvért kap a lányom, ennél nagyobb ajándékot nem adhatnék nekik...végső visszaszámlálás jön, hamarosan egy új még csodásabb életszakaszba lépünk...mi Négyen!!!