Hmmmm....

Azt mondod, még gyerek vagyok. Közben fogalmad sincs arról, mennyire szeretnék néha tényleg az lenni. Nem tudod, mennyire szeretném, ha nem kellene annyi elvárásnak megfelelnem, és mindig tökéletesnek lennem. Ha mindig azt mondhatnám, amire gondolok. Ha nem kellene elrejtenem a könnyeimet. Nem kellene mosolyognom, valahányszor sírni szeretnék. Fogalmad sincs, mennyire szeretném, ha nem lennék képes őszintén szeretni. Ha nem tudnék senkit komolyan megbántani, de legfőképpen azt szeretném, ha nem kellene mindig attól félnem, mikor megszeretek valakit, hogy összetöri a szívem. Hogy nem fog viszont szeretni. Úgy szeretnék naiv kisgyerek lenni, aki azt hiszi, az élet olyan, akárcsak egy tündérmese. Hinni abban, hogy egyszer értem is eljön a szőke herceg fehér lovon, vagy hogy a csillagok valóra váltják az álmainkat. Hinni, hogy az emberek a való életben nem bántják szánt szándékkal a másikat, nem akarnak direkt fájdalmat okozni másoknak. És hogy nem akarnak, és fognak is engem még százszor becsapni, és megalázni. Azt mondtad, még gyerek vagyok. Mielőtt újra ezt mondod, ismerj meg rendesen! Lásd meg az elrejtett könnyeimet, vedd végre észre, mikor vagyok tényleg boldog, higgy és bízz bennem, és nem mond meg, mire vagyok képes, vagy hogy miben kell hinnem! És a legfontosabb, ne azt a régi kislányt keresd bennem, aki voltam. Engem láss!