2013. március 17., vasárnap

Görkoris Sindy, akarom mondani Szonja

Az a helyzet, hogy Szonja nem igazán ápol bensőséges viszonyt a sporteszközökkel. A labdát kb úgy kezeli, mintha üveggolyót kellene elkapni, a fociban kenterbe veri a húga, a tollasütőt meg összecsapkodja és jó esetben nincs közte senki ujja. Az egyetlen kedvenc az a motor volt, de valljuk be akkor még huggies lengedezett a hátsó felén. Az első rózsaszín nagyon csajos biciklijét úgy sikerült kinőnie, hogy gyakorlatilag  jó ha 50m-t ment rajta, ez már csak azért is nagy teljesítmény, mert keresztanyjától kapta a 4 hónapos keresztelőjére. Persze nem azért mert nem tud bicózni, hanem, mert rettenetesen unja, nem lát benne különösebb perspektívát, hogy rója a köröket céltalanul.  A trambulin és csúszda nagy favorit, de valljuk be ahhoz azért nem kell egy miniolimpikonnak lenni, hogy használni tudja.Kapott rollert is, a nagy imádat kb. 10 percet tartott, azóta a garázsban hever és porosodik. Már régóta nyekergett egy görkoriért. Hát ezzel meg úgy voltam mint az egyszeri lány egy nagyobb buli után vagy megjön vagy nem. Apjuknak az efféle álmairól csemetéjének nem szóltam, ugyanis nála Szonja azon akciója verte ki a biztosítékot, amikor fél délután szerelte neki a biciklire a pótkerekeket, spécin újat és közölte a lánygyermek, hogy erre a bringára ugyan ő fel nem teszi a valagát, mert ez kék és nem rózsaszín. Aztán a napokban egy kedves ismerősöm közölte, hogy van neki egy kinőtt görkorija a leánygyermekéről, teljes védőeszcájggal. Megnézte a bigém, tetszett neki, így elhoztuk egy próbára, megmondom őszintén sok reményt nem fűztem hozzá, mert Szoni a saját lábában képes domborzatmentes talajon hanyatt vágódni. Nagy sóhajok közepette fél óra alatt rápakoltam minden védőcuccot, közben magamban morogtam, hogy azért a két percét igencsak kár, de mindegy. Aztán meg leesett az állam,  mert kb 2 métert kellett húznom és közölte, hogy engedjem el. Kecses mozdulatokkal szántotta a parkettát és piruettezett körbe-körbe. Aztán leszedtem róla a fölös műanyagot, mert egyénsúlyvesztéskor szépen leguggolt és lerakta a mancsait. A legfőbb döbbenet pedig a nem mindennapi ügyessége mellett azt volt, hogy nem unt rá, megtanulta egyedül fel-le venni, még a klotyóra is abban jár. Rém büszke vagyok rá és szégyellem magam amiért az előzmények miatt nem bíztam abban (sem), hogy valaha is gurulni fog vele, most meg éppen körbe-körbe táncolja a szlalompályának kialakított nappalit.

Nincsenek megjegyzések: