Számomra furcsa dolgok történnek mostanság a házunk táján. Vasárnap lévén a délután a pihenésnek szenteltük, a mi megszokott Szent Heverde délutánunk. Leültem a kanapéra és vártam, hogy jönnek a csajok hosszú tömött sorban és lógnak rajtam, mint gyümölcs a fán, hogy ezt játszunk, azt játszunk, éhes vagyok, szomjas vagyunk, simizzél-csikizzél. Nem jöttek. 10 perc elteltével sem. Ekkor már feltettem a lábam is merészen, újabb 10 perc telt el. Aztán 5 év óta először fényes nappal elővettem egy könyvet és olvastam, több tíz oldalt, még tán el is bóbiskoltam. Unatkoztam bakker, a nagy semmittevésben. Aztán meg figyeltem őket, és felismertem végre, összenőttek, visszavonhatatlanul. Együtt csinálnak mindent, még a wc-re is együtt járnak, együtt esznek, együtt fújjognak és már nem kellek én. Hihetetlen szerepjátékokat találnak ki, a kedvencem, amikor Kira jellegzetes szárnyas mozdulatokkal kotkodácsol és csipegeti a földön éppen kukacot imitáló Szonját, háát igen a kukac mindössze 3x akkora volt, mint a falánk csirke. :) Tudtam én tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, csak nem sejtettem. Kicsit ambivalens még, mert nagyon régen volt ennyi szabadidőm, nőnek a csajok na hipp-hopp és azt veszem észre, hogy vihogva indulnak az iccakába. Én meg majd tésztát gyúrok, ahogy jóanyám, amíg haza nem értem a hétvégi bulikból. Furcsa még nekem ez a szimbiózis, hogy még mesét is egymás ölében összebújva néznek. Igazi véd- és dacszövetség van köztük, természetesen a marhaságokban is, már nem civakodnak, már nem veri a nagy a kicsit. Jó ezt látni, a borsó meg a héja....én meg azt hiszem majd csendesen szemlélve őket elkötögetek a kanapén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése