Elment...

Ma délelőtt apjuk is, így visszavedlettünk csonka családdá, hát nem vagyok túl boldog. Ilyenkor mindig hiányérzetem van, gyakorlatilag egy egész hetünk volt és mégsem tudtuk igazán kihasználni. Elterveztük, hogy ide meg oda megyünk, aztán az lett a vége, hogy szakadt az eső napokon keresztül. Közös programunk meg a családi fogászat lett, Szonját újabb fogától szabadította meg a doktor. Most már tényleg igazi kis minivámpír feje van és édesen pösze, de már ott is vannak a kis csontfogainak a cakkocskái.

 

Szó mi szó, megviselt most az elválás, nem nagyon találom a helyem, az meg maga a bónusz, hogy nemsokára melózóm, még az is csak sovány vigasz, hogy ahhoz képest amekkora méretem volt, amikor eljöttem, 2.5 számmal hordok kisebbet. Felvettem a fehér göncöt, megnéztem magam a tükörben és rögtön eszembe jutott, hogy ezt én nem akarom, nagyon nem. Közben volt pénteken egy Semmelweis napi buli is és ambivalensen előjött bennem az az érzés, hogy igen hiányoznak már párán és igen az is hiányzik, hogy felöltözzem tisztességesen, ne csak az itthoni gyorsan felkapok valamit érzés uralkodjon rajtam.

 

A mai napot azért sikerült tevékenyen is tölteni, nosztalgiáztam, ami abból indult, hogy a kedvesem szeretett volna képeket vinni magával a lányokról a szobájába, keresett is, de rá kellett jönnöm, hogy kb 2 éve egy darab sem lett előhívatva. Szóval kiválogattam úgy 150 képet és megrendeltem, majd utánaküldöm :) Szóval tudom én, hogy sirámolok most sorokon keresztül, de nem vagyok feldobott hangulatban. Azt is tudom, hogy pár nap és jobb lesz és visszakerülünk a régi kerékvágásba, beleszokunk a hétköznapokba, de ez most akkor is nagyon szar érzés és nem sokat változtatta rajta, hogy nemsokára jobb lesz...