2014. augusztus 27., szerda

Mérföldkő...

Hétfőn újabb időszámítás kezdődik az életünkben, természetesen Szonjának lesz ez a legnagyobb váltás. Hazudnék ha azt mondanám nem féltem, mert persze, hogy féltem, de a féltés ellenére mérhetetlen bizalom van bennem felé, hiszem és tudom, hogy minden rendben lesz. Kicsit nyugodtabb vagyok mióta túlestünk az első szülői értekezleten a múlt héten. Igazán kedves tanító néniket kaptak, kompenzálnak egy fiatal energikus és egy nagymama. Ahogy ott ültem a padban ők pedig beszéltek és elhangzott a szó, hogy mi nem csak írni, olvasni, számolni szeretnék megtanítani ezt a 23 kisgyermeket, hanem nevelni, példát mutatni és megtartani azt a sokszínűségüket amivel ide érkeznek. Mázsás súlyként zuhant le rólam a kő, hogy jó döntést hoztam. Rengeteg érzelmet éltem meg abban a 2 órában, látva az osztálytermüket, a várakozást a pedagógusokban, összenézve a többi szülővel, miközben sokunknak az első gyermeke indul iskolába. Néztem a padokat, a székeket, Kisvakondot a falon és odaképzeltem a lányom. Bepárásodott a szemem bevallom...újabb mérföldköve annak a kis csomagnak akik mintha tegnap tartottam volna először az ölelésemben. Hétfő reggel évnyitó, ahol felavatják őket a nyolcadikosok, megkapják az iskola sálját/nyakkendőjét. Elültetik az osztály fáját, amit 8 éven keresztül ők fognak együtt nevelgetni. Ma nagy izgalomban együtt készítettünk össze mindent, füzetek, ceruzák, táskák. Annyira jó volt nézni a csillogást a szemében, tisztán, boldogan és tele várakozással. Szonja az 1. b-ben...:)


3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sok örömet és okosodós boldog éveket kívánok nektek. Várom majd a beszámolót a suliról. Akár képekkel is.

julcsi írta...

Drága Szoni maradj ilyen tiszta lelkű a suliban is! ♥ Mutass példát a többieknek emberségből,empátiából! ♥ Ölelésem! :)

Névtelen írta...

Csak tökösen Szonja! :)
Eli