Hétfő reggeli felviditó

Hangerőt be és ropjátok kedveskéim!!!!

Kilenc

Kilenc hónap telt el és egy üvöltő kis csomagból mára egy mindenre rácsodálkozó, folyamatos lendületben lévő igazi kis mosolygombóc lett. Kimondhatatlanul imádom. Még mindig rengeteget tanulok tőle. Hihetetlenen küzdő jellem, 1000x is újrapróbálja nagy dajdajozás közepette, hogy felmásszon, átmásszon, felálljon, kinyisson, megrágjon dolgokat. Két napja megtanult puszit dobni, tüneményesen cuppog és mivel újfent fogzik, csak úgy fröcsög a nyál:) A fogtempó növesztést lassan lekörözi a hajnövesztés, lassan kis kócos lesz a buksija. Folyamatosan szövegel a babanyelvén és rendszerint nemtetszésének is hangot ad, leginkább egy nagyobb zakó, éhség és a babakocsi látványa hozza ezt ki belőle. Legalább annyira táncoslábú lesz, mint a nővérkéje, bármilyen hangra felkapaszkodik valamire és rugólábként telivigyorral táncikál. A másik nagy showelem, az egyedül álldiga, aminek a végkifejlete leginkább egy bábuként összecsuklás. Fantasztikus fejlődésen ment keresztül, már mindenütt ott van pillanatokon belül (persze ott is, ahol nem kellene). Állandóan a nővére nyomában trappol, ez a legtöbb vita és esés alapja. Vannak kedvencei, szereti ha felrakom az ágyba és felhúzhatja magát az ablakhoz és nézelődhet kifelé. Az éjszakáink továbbra is rapszodikusak, holdállás szerint, hol jobb, hol rosszabb periódusokkal. Egyedüli mélypont a babakocsi, amit kimondhatatlanul gyűlöl, gyakorlatilag addig üvölt benne, amig bele nem alszik a nagy tiltakozásba. Nagyon jó étvággyal eszik, gyakorlatilag bármi lecsúszik, amivel megkínálom, azért a fő eledel még mindig az anyatej, hála az égnek ebből is van bőven ellátmánya. Nem tudom mit írhatnék még róla, mert olyan érzések fogalmazódnak meg bennem nap, mint nap, amit nagyon nehéz betűkké formálni. Sokszor nézem, ahogy játszik, ahogy elszenderedik mellettem, ahogy kacag... nagyon szeretem.

Te vagy az
Mi szép s mi jó mind te vagy,
nyári napsugár langyos tavasz,
szikrázó tél aranybarna ősz,
szívem dobbanása, éltető erőm.
Fák ágain játszó holdvilág,
trillázó vidám víg kismadár,
éj neszében csobogó kis patak,
álmod az álmomban csak magad.
Virágoskertem illatos rózsája,
röppenő kis pille legszebb álma,
gyémánt csepp szívem tengerében,
sóhajom a nyári kósza szélben.
Mi szép s mi jó mind te vagy,
fény mely örökre fogva tart,
beégett szó lelkem rejtekén
nélküled mondd... mivé lehetnék.

Pár-baj....

A kék sarokban mindent túlélő Keményfejű Kira

A piros sarokban vasököllel küzdő mindent Szétcincáló Szonja

...már ha stílusos szeretnék lenni a mostani "vezető" hírekkel kapcsolatban. Kemény hetek állnak mögöttünk, de gondoltam megvárom amíg remélhetőleg végképp lecseng a dolog, vagy esetlegesen nekimegyek a Sajónak. Nos, amíg Bundi 1.5 hónapot itthon volt, különösebb gond nem származott a csajok együttéléséből, ugyanis optimálisnak tűnt az egy felnőtt-egy gyerek felállás. Aztán jött a dupla dinamit, Bundi elviharzott hétfő reggelente én pedig maradtam a tűzpárbajban. Hát Kira könnyebb eset volt, mindaddig még kb. 1 hete úgy nem döntött, hogy itt az ideje, hogy elkezdjen szeparációsan szorongani, ami együtt járt azzal, hogy matrica üzemmódra kapcsolt és már az 5 perc klotyómenetem is úgy töltöttem, hogy sírva dörömbölt az ajtón. A farsangi műsort pl. úgy vezettem végig, hogy az ölemben sasolt, mert nem volt hajlandó senkivel kokettálni. Ezt majd egy másik posztban. Ennek ellenére Szonja volt a keményebb dió, egyrészt rendkívül nehezen dolgozta fel, hogy az apja nincs itthon + a húga állandóan rajtam lóg,ergo kevesebb idő jut rá. Ki is tört a parasztlázadás. Folyamatosan a húgán verte el a port, szó szerint, egy esetben úgy megküldte egy építőkockával az arcát, hogy egy hétig lila volt. A dokinénik rosszalló pillantásait jó darabig nem felejtem el az tuti. Majd jött az újabb, hogy ráfejelt a dackorszakra, nem maradt a büntetésben és módszeresen verte-húzta-vonta a húgát. Azt hiszem ennél a résznél kezdtem el bőgni én is a tehetetlenségemben. Az addig állandóan utána trappoló Kira már menekült előle, szóval tényleg tarthatatlan volt a helyzet, nekem nem volt semmi eszközöm már, jól összerogytam, hogy milyen szaranya vagyok. Aztán jött a fordulat és visszanyalt a fagyi, Kira jól kikarmolta nővére arcát...hökkenet a nagylány részéről. Én meg kapva az alkalmon elmagyaráztam, hogy bizony ez a "fogat fogért, szemet szemért" tipikus esete és gondoljon már bele, ő a nagy, neki kell segíteni, példát mutatni a húginak. Előrevetítettem azt is, hogy amint látja rohamosan nő és erősödik, ergo hamarosan úgy elveri, mint a szart.:) Aztán meg arról beszélgettünk, hogy apa azért nincs itthon, mert értünk dolgozik, hogy legyen tejszelet (a pénzt nálunk tejszelet darabszámban mérik). Kitértem arra is, hogy ő az okos nagylány akinek nekem kell segítenie. Aztán 2 napja eljött fordulat, eddig ha kis megvadult bikaként felöklelte a húgát már menekült is el onnan. A lényeg Kira elesett, ő pedig odaszaladt és felsegítette...azóta is ezt teszi. Hajba sem kapnak már, mondjuk ezeket a meccseket helyzeti előnyből a kiskopasz nyerte eddig is. :) A rózsaszín ködöt fokozta ma reggelre az is, hogy 7 egész órát aludtam EGYBEN!!! ilyenre cirka 9 hónapja nem volt példa. A mínuszból már eljutottunk oda, hogy nem vagyok feszült, kialakult egy napi rutin végre, a csajok meg mostanában már nem egymás ellen, hanem ellenem szövetkeznek. Reggel úgy kente ki Kira az egy tégely testápolómat, hogy közben Szonja felvigyázott, nehogy észrevegyem őket. A lényeg, tényleg nem gondoltam bele, hogy mivel jár egyedül két kölök és már majdnem feladtam, összegezve kemény is tud lenni ez az anyaság. Most pedig megyek és kiszedem őket a klotyóból, látom a képet, Szonja rajta ül, Kira meg Szonja combját paskolva álldogál mellette....aztán meg visszacsücsülök a rózsaszín felhőmre,hogy ez most már mindig így lesz...(höhö).

Nyusziváró

Aki "véletlenül" nem ismerné fel a szöveget:
Nyuszi ül a fűben,
Ülve szundikálva.
Nyuszi talán beteg vagy,
hogy már nem is ugorhatsz?
Nyuszi hopp, Nyuszi hopp.
Máris egyet elkapott.
+egy sort Garami kisasszonyt hozzáköltött a virágos nyusziról, amit már Kira sem hagyhatott a végén szó (morgás) nélkül. :)

Locsifecsi egysorosai

Kirának: "Gyere már ide, Te majomparádé!"

***
Matricás könyvezünk:
- Szonja azt kell bekarikázni aminek tolla van.
- Ennek a pipinek van tolla.
- Nem Szonja ez nem pipi, ez az a madár amelyik kukorékol.
- Tudom, hogy kakas, de én pipinek nevezem.

***
- Nem érzed jól magad kicsim?
- Nem ettem pizzát, azért fája fejem.

***
"Holnap én megszületek Kirababának és én leszek a testvére a Kirababámnak."

***
"Kira nem hagy békén....sírni!"

***
"Kapcsold már be a pájinka dajt!"

***

Büntiben: "Anya beszéljük meg, én nem vagyok rosszkislány, én jókislányán vagyok!"

***
"Anya rajzoltam magamnak szőrt, apa is szőrös!" (Fekete filccel)

***
"Anya szólsz a Jézuskának, hogy olyan icikepicike állatot hozzon nekem...úgy hallom már jön is."

***
Anya megnézed milyen disznóságot csináltam a szobámban?"

***
Elmónak nincs bölcsességfoga!"

***
"A lábamnak is van könyöke". (térd)

***
"A banán mellett találta egy csicsókát."

***
"Anya most ne figyelj, felállok az asztalra!"

***
"Anya kapcsolsz nekem Pampanénit?" (Pampalini)

***
-Szonja nem láttad a fülbevalóm?
- "Nem, eltűnt, szerintem elvitte a nyuszi!"

***
- Szonja ki engedte meg, hogy bekapcsold a számítógépet?
- Kira.
Erre Kira helyesel, hogy dajdajdajdaj.

***

No1:
- Miért macerálod állandóan a húgod?
- Mert én vagyok a főnök!

1000!

Amikor 4 évvel ezelőtt belekezdtem a blog írásába, akkor még azt hittem ez a napló lesz az első gyerekem, azóta már mosolyra húzódik a szám, mert tudom, hogy a 3. helyre került. 2007-ben még én is azt hittem, hogy egy rövid hóbort, kósza szeszély lesz nálam. Aztán telt az idő, jöttek a bejegyzések, a visszajelzések, megismertem más bloggereket, befogadtak, figyeltek rám. Ők is beengedtek ebbe a kedves és szép társadalomba. Követhettem a mindennapjaikat, az életüket, a gyötrelmeiket, a szerelmeiket. Önismereti tréning ez mindenkinek. Saját magam számára íródtak, azt gondoltam jó lesz majd visszaolvasni. Jó is, tegnap amikor itt nosztalgiáztam este,bizony a két lány születését újra és újra elolvastam, az első napokat, heteket. Átlényegült a blog, ma már a lányoknak készül. Annyira nincsenek emlékeim a gyerekkoromból és ma már nagyon örülök ezeknek az irományoknak. Lementegetem nekik, ez az 1000. post, hihetetlen. Azt hittem egy Romana novella van az ujjaimban, de egy Háború és békére még én sem számítottam. Remélem, hogy legalább olyan szertettel fogják majd olvasni, amilyen szeretettel írok le nekik ide minden sort. Ha egy nagy blogbulit csapnánk, bizony egy pezsgős hordót kellene csapra vernünk, kimondani is fantasztikus, majd 200000 kattintás érkezett ide. Minden megváltozott a 4 év alatt, soha ilyen nehéz anyagi-emberi helyzetben még nem voltunk és ambivalensen soha ennyire boldogok sem. Ez a két csillag mindent megváltoztatott az életünkben. Tényleg a 3. gyerekem a blog és szerencsére nem a mostohafajtából. Azt hittem egyszer csak elfogynak a szavak, hogy nem lesz több és új mondanivalóm. Van és lesz is, minden egyes nap, hiába is hasonló, mindenben teljesen más. Életképek ezek és bár lehet, hogy egy-egy post órákig készül, mert közben kakaót kell készíteni, vagy csodálatos pingvint rajzolni, esetleg a két legkisebb kéz kapaszkodik belém, hogy felvegyem és őrült mód paskolja a billentyűzetet. Tudom, hogy hajszoló, kiüresedett emberi kapcsolatokat élünk, aminek valós oka ez a virtuális világ. Mégis ha nem lenne, akkor nagyon sok minden maradt volna ki az életemből, olyan emberek akikkel valószínűleg, csak úgy nem futottunk volna össze az utcán, a távolságok és az eltérő mozgástér miatt. Sok mindent köszönhetek Neked, aki most éppen ezeket a sorokat olvasod, lehet csak csendben zugolvasol, de akkor is tudom, hogy itt vagy és gondolsz rám. Értem szorítasz, velem mosolyogsz, talán még velem is pityeregsz. Ismerlek, mert hasonló vagy hozzám, érdekel mi történik velem, ennél fogva kedves vagy a számomra. Te pedig kedves ismerős aki válaszolsz nekem, akit szintén olvaslak, akit személyesen ismerlek, aki barátként érkezik hozzánk a nyitott ajtón át. Köszönöm azt, hogy olvashatlak benneteket, hogy befogadtatok, hogy merem remélni valamennyire szerethető is vagyok. Leginkább mégis azt köszönöm, hogy megerősítettetek, hogy velem együtt hittetek a csodában. Tudom, hogy ezért is sikerült, hogy ezért kaphattam meg életem legszebb feladatát az anyaságot. Ünnepeljünk hát, ne engem, ne a blogot, hanem azt kedves ismerősök és ismeretlenek, hogy vannak még igazi nagybetűs EMBEREK és amíg ez megvan lehet akármilyen mostoha a sors és a világ, mindig lesz egy szerethető sziget ahová visszavonulhatunk.

Megmagyaráztunk egy örök vitatémát +18

-Miért van az, hogyha a lányok lefekszenek több pasival, akkor kurvák, de ha a fiúk fekszenek le sok csajjal, akkor nagy királyok?

...
-Gondolj bele... Ha van egy lakatod amit minden kulcs kinyit, akkor az egy nagyon szar lakat...De ha van egy kulcsod ami minden lakatot kinyit, akkor az egy kurva jó kulcs.

Izé és akkor mi van a kulcsmásolással hmmm?:)