Döbrögiék

Az az igazság, hogy jól kitolt velünk Ludas Matyi, úgyhogy a laza hétvégével, az előző bejegyzés gyakorlatilag okafogyottá vált, az óvoda, mint olyan pedig szürreális jövőképpé. Csemetém vasárnap délután átváltott frissen vett malac üzemmódba és éktelen üvöltésbe kezdett, hogy fáj a hasa. Kilátogattunk a kétbetűsbe, továbbra is ordító üzemmód. Aztán 2 perc hasnyomkodás után diagnosztizáltam neki egy vakbélgyulladást, ezzel egyenes arányban kiborultam és leüvöltöttem a gyerek apját. Ennek a fele sem tréfa alapon kivonultunk az ügyeletre. Gyerek először nem akart jönni, majd nem akart kommunikálni az orvossal. Miközben én már láttam magam előtt a perforációt, a villogó műtő feliratot, sőt még a susogó zöld ruhák hangját is hallottam, kiderült, hogy nem acut a hasa. Erre mondjuk várnunk kellett 10 percet, mert két tizenévest darázs csípett és naná, hogy az ügyeleten kellett elmagyarázni nekik, hogy Calcium és kész, a nagyanyjuk térde kalácsa. Visszatérve a csibére, mondom a dokinak hoztam ám vizeletet, közben vállon veregettem képzeletben magam, elfelejtve, hogy büdös az öndicséret. Bingó! Áll benne a genny, a 1.5 hetes antibiotikum kúra ellenére. Újabb ezúttal lórúgásnyi adag, a gyomra már totál kész van szerencsétlen kölöknek, szóval ezúton üzenném Matyinknak, hogy bár nem tudjuk mit vétettünk, de köszönjük megvolt a 3 és az már tényleg a bónusz, hogy a kicsi éjszakánként az egyszerre áttörő 4! szemfogával visít, köhög-taknyol szimultán és a segge olyan akár a pipacs. Szóval tépje vagy tömje a lúdját, de nekem ebből már k-ra elegem van, csókoltatom Döbröginé.

Ritkán írok apukámról. Fél év telt el, nap, mint nap eszembe jut, a hangja, a mosolya, a telefonomban ott a száma...sokszor hívnám, nagyon. Anya az idő elteltével egyre rosszabbul viseli. Nem beszél róla, nem jár haza, eltetette velem a képét. Teljes tagadás, amiből nehéz kimászni...menne utána... ha ez így működne. De a gyermeki agy empatikusabb, kihallgattam egy fürdőszobai párbeszédet és jól elsírtam magam:
- Mama azért vagy szomorú, mert hiányzik papa?
- Igen kicsim.
- Ne félj, majd én megmentelek.

Azért, hogy pozitív dolgok is kerüljenek a mérlegünk serpenyőjébe. Végre sikerült rábeszélnem a Zuram, hogy tartsunk legalább 1db kisállatot, a lányoknak felelősségtudat stb. Erre közölte, hogy szerinte ez a kisállat nekem kell (cöcö), amúgy meg jöhet, de a szarát én takarítom. Szóval úgy 2 hét és érkezik, addig lehet találgatni, hogy ugyan ki költözik be hozzánk:) Esetlegesen jutalmazom a helyes megfejtőt :)

Városunkban nagy vezetékcserék vannak áramilag (mondjuk szerintem inkább lopásbiztosat akarnak) be is dobták a fecnit, hogy ekkor és ekkor egész nap reggel fél 9-től nem fog dzsavelni a petró. Kicscsaládom felkel, Zuram közli, hogy akkor most gyorsan kever vagy 5 adag ragasztót (szigtelünk), majd 8.00-kor azzal a lendülettel, ahogy kimegy az ajtón, elmegy az áram. Sebaj (Tóbiás). Menjünk akkor Miskolcra ügyintézni. Mennyire nem bír meglenni az ember elektromosság nélkül, be akartam kapcsolni a gépet, hogy megnézzem a nyitva tartást, majd mesét a tv-n a gyerekeknek, kakaót or kávét a mikróba. A full extra pedig az volt, amikor is Kirának beküldtem a sós tengervizet az orrába, mindenütt lóg és folyik a cucc, nyomom az orrszívó-porrszivó gombját, ühüm....nincs áram. Nézek a Zuramra, hogy most akkor mi a lófütty legyen...és ő a Hős odaállt az orrszívó másik végére ügyeletes porszívónak. Idilli képet mutattunk, a gyerek kitágult pupillákkal kamillázott, hogy most akkor hol a brümmögés, én nagyon röhögtem, a zuram meg nagyon köpködött, amikor túlszívta magát. :) A miskóóci út hasonló jól sikerült, csak pár szösszenetet emelnék ki, én a kicsivel bent ügyintézni, apjuk kint hánytatja Szonját egy karácsonyi fém süteményes dobozba. (Ne kérdezzétek honnan volt a kocsiba.) Snitt. Drogériában fizetek a pénztárnál Kirát annyi időre teszem le, amíg előveszem a pénztárcám, mire odanézek éppen a biztonsági őr veszi kifelé a frissen felcsapott dekoratőrt, az üzlet kirakatából!!! Snitt! A zuram 4x nem találja a lehajtót a kórházhoz, mondom 4x, mindezt negyed órával az időpontunk előtt, mivel ezen kicsit kiakadtam, ő bosszúból nem tesz ki minket a plázánál, mondván két gyerekkel ne legyek már ekkora térben (cöcö), bezzeg a 10x ekkora parkban lehetek velük makkot szedni, miközben az egyik azon nyavajog, hogy fáj a hasa, a másik meg minden két és négylábú után rohan a karikalábain. A lényeg, szánalmas a férjem üzletpolitikája na. :)

Szóval ezek mennek minálunk, így hajnal 4 tájt egy újabb áramszünetes nap előtt. Pusszantás és remélem ez a hajnalhasadás már köszönti a legújabb földlakónkat Zsigut is. Ilyenkor amikor az Ég a Földdel összeér, előtör bennem is, hogy de jó lenne mégegyszer.....:) Snitt!

Elbocsájtó szép üzenet és egyebek...

Tegnap délelőtt megkaptuk végre, Szonját 1.5 hét után a húgával egyetemben gyógyultnak nyilvánította a doktornénink. A kis hölgy azonban nem volt túl boldog attól, hogy megkapta a passzust, hétfőn mehet az óvodába. Rögtön előadta magánszámát, gatya térdig fel, miszerint a lábán lévő 5mm-es felületi horzsolás, szerinte halálos, de ha az nem is, mindenképpen annyira beteg, hogy ne mehessen óvodába. Jó öreg doktornénink közölte vele, hogy oké, de mivel ennyire nagyon beteg, akkor se kinti vihánca, se roller, de legfőképpen trambulin nem. Mintegy varázsütésre meggyógyult a delikvens és egy zsiráfos matricával kiviharzott a rendelőből. Azért itthon miután megtudta, hogy még 3-at alszunk az óvodáig imitált először egy rollerrel elesést, egy égési és egy szúrási sebet. Mivel senki szíve nem szakadt meg, így feladta az önjelölt survivor szerepet és belenyugodva sorsába elvonult játszani. Egyébként mostanában, na jó pontosan onnantól kezdve, hogy hazaért a Zapjuk, konkrétan több órás csúszásban leledzünk. Effektíve ma pl fél3-kor volt ebéd és még alszanak mindketten, ami ma nem gond, mert estére vendégeket várunk, de ennek azért holnap délután nem igazán örülnék.
KicsiKira is jól van, kizárólag az apja szívhatja az orrát, neki vigyázzállásban megáll és még a fejét is hátraveti, nekem meg meg olyan érzésem van minden egyes orrszívózáskor, mintha egy grizzlyvel birkóznék. CSakis apadörmögő hangára alszik el ésatöbbiésatöbbi. Apja felhozta neki, az anno még Szonjának készült hintakacsát, így most az a szórakozása, hogy arra áll rá és hintázik, az esési esély kb. akkora, mint az, hogy 280 fölött marad az euro. Mivel mostanában minden magával hurcibál és el nem engedi, hanem zuhanásnál kifordítja a kezét, így frankón le van horzsolva a kis pufifánk kézfeje.
A szobafogság után alig tudom őket beterelni, ami pedig roppant előnyös lenne, ugyanis a Zapjuk becsípődött derékkal szigeteli kivülről a házat, itt a becsípődött derékkal természetesen a gyorsaságot szeretném modellezni. Szóval a mai akció, pár (11) széttördelt hungarocell, ragasztó a frissen mosott ruhákra, házikóépítés szintén hungarocellből és annak meghordása homokkal, kinevezése medencének, duóban fetrengés. Trambulinból ki-be, létrára le-föl. Nagyanyó és zsebkendő elől menekülés, fúrás-faragás. Építőkockákkal a teljes udvar felszórása (esik a hó). Majd bizonyítván, hogy tényleg esik, egymás hajába hungarocelmorzsolás. 40-es cipőben versenyfutás. Asszem' ennyi, ami úgy hirtelen az eszembe jut. Szóval most naaaaagyon várom az esti vendégeskedést, főleg, hogy addigra a két kis ördögfiókám is kellően feltöltődik.

Jham, előző poszthoz: péntek reggel hívott, a macifiú or fiókvezető, hogy elnézést, hogy tegnap nem hívott (hökk), de nem dolgozott (ehhez nekem mi közöm?), de midnen rendben a számlával (ezt már tudom, mert sms-t kaptam). Szép hétvégét és csókcsókcsók (pirul és hökkhökkhökk). A zuram meg közölte, hogy mostantól ő jár a 3betűsbe :)

Mivel most ez egy elég mindentbele post lett, pár arányköpés a végére, csak hogy végigolvassátok az utcsón kb. 5 percet
fetrengtem :

"Aaanyaaaa Kira ellopta a cukorkámat, Úr Isten, KIRABOLTAK!"

***

Reggel kiegyezünk, hogy jöhet szoknyában, ha harisnyát vesz, fel is húzza, de elfordul a lábfeje:
"Rosszul kunkorodik."

***

Lagzi Lajcsit látja meg a tv-ben:
"Nézd, Apa!" :D

***

"Nekem nyuszis kakaót kell innom, az nem kapargálja belülről a pocakom."

***

Kukoricát készülünk főzni:
"Anya, én levetkőztetném a kukoricát."

***

Óvónéni mesélte:

-Szonja, tudom, hogy hallasz!
- "De akkor se hallok."

- Miért nem eszed a levest?
- "Csip és kész."

- Leülnél mellén énekelni?
- "Neeem, én felállva szeretek énekelni."

- "Képzeld óvónéni az én testvérem Kirababa, majdnem beszél."

***

"Kira testvérem kilopta a házamból az édes babám, így most pörköltet csinálok belőle. "

Koraőszi randevúk

Ismertem már, futólag láttuk egymást...aztán most hétfőn elmélyült a kapcsolatunk. Ült tőlem pár méterre, majd felnézett és kérte menjek oda. Ing és nyakkendő, szeretem, ha egy pasin ing és nyakkendő van...halványzöld ing, méregzöld nyakkendő...zakó sehol, korban harminc körüli (Naná, hogy facebookon le van minden tiltva nála). Tetszik. Sötétbarna szem, borosta és olyan széles váll, hogy majd' átérte az asztalt. A haja bezselézve, hatalmas macikéz...szeretem a hatalmas macikezet és fekete adidas illat lengte körül. Fáradt volt...
Másnap újra találkoztunk, már élből lehuppantam vele szemben, beszélgettünk, én idétlenül vihogtam, ez nálam a "zavarban vagyok" egyértelmű jele. Kék ing volt rajta és az elmaradhatatlan nyakkendő, szintén az inghez harmonizáló kék. Naná, hogy jött az idétlen vihogásom, fél órát töltöttünk együtt, ő is nagyon zavarban volt. Tetszett, ahogy alulról-felfelé rám nézett a csokibarna szemeivel. Elkérte a számom...hűűűű meg haaaa....Odaadtam és menekülőre fogtam a dolgot. Délután felhívott és mély bársonyos baritonján közölte, holnap újra találkoznunk kell, csakis velem, ő meg én. "Csókcsókcsók"- így köszönt el. Elmondtam a Zuramnak, hogy van valaki...lehetne mondjuk a dublőre is akár.
Újra felé vitt a lábam...már széles mosollyal fogadott,várt engem, bakker csíkká húzódik az a barna csokiszem ha vigyorog. Már poénkodott is, sőt volt több pillanat amikor hozzám ért a nagy macikéz:). Fehér ing volt rajta, legalább 190 magas és naaagyon jó humorú. Közölte, hogy nála lánykori néven szerepelek és ehhez tartja magát punktum. Tetszik a neve is...hazahoznám na, saját teddy mackónak...ingben-nyakkendőben. A kis légyottunk háttérzenéje Caramel Lélekdonorja volt. Mosolygott a csivitelésemen, én meg olyan bénusz Terézanyusan nyomtam. Azzal búcsúzott, hogy megvan a számom és hívni fog...naná:) Szóval evvan...:)


A relitás. Hétfőn a hárombetűsben voltam, Szonja malacos boltnak hívja... ugyanis találóan egy bazi nagy malacpersely van az oldalkirakaton. Utaltam, de valami technika malőr folytán duplán vitték el minden számláról a pénzt. Macifiú meg a fiókvezető. Kedden újra be kellett mennem hozzá ezügyben, akkor kérte el a számom is, hogy hív, ha rendeződik az ügy. Persze nem sikerült, igy tegnap már úgy várt, hogy megírt nekem mindent, még azt a kérelmet is, amit nekem kellett volna. Jham, kézfogdosás, nekem kellett megmutatni neki a klavin a fordított / jelet.:) Aztán fellicitáltuk azt, hogy hanyadika is van, meghogy a rendszerben a lánykori nevem szerepel, ami azért vicces, mert már ezer éve ez a számlám közösen a Zurammal. A Lélekdonor meg a telefonom csengőhangja. Oké-oké...de azért hivatalossága ellenére ennek nagyon is flörtszaga volt :)

Futnak a napok...

Hát szombat reggel kicsit eseménydús lett, Szonját csütörtök-péntek nem vittem oviba, mert köhögött-folyt az orra, gondoltam nem fertőzzük ott az ovistársakat. Hitös uram, miután bevásároltam a megrendelt székelykáposztához, mégis inkább húslevest kívánt, így a napfelkelte már a piacon ért, közben meg hívogattam és átváltottam síkideg üzemmódba, mert nem volt elérhető. A piacon persze ott voltak a kofamamik, akik na kinek ha nem nekem öntik ki a lelküket és küldenek egy kis ezt-azt a lányoknak, ukrán ehetetlen rágógumiból már van itthon egy szakajtóra való. Szóval úgy sitty-sutty még ott se hagyhatom őket. Miután mindenki baját végighallgattam, hazagaloppoztam. Apjuk negyed óra múlva érkezett, innentől délig dobozoltunk és mostam és mostam és mostam. Mivel Szonja megkapta a hőn áhított trambulint, addig toporgott körülöttünk, még össze nem raktuk, majd ki nem takarítottuk, mert sikerült felszentelni az ebédre elfogyasztott húslevessel. A trambulin rohadt jó, ideális és legális gyerektároló eszköz. Vasárnap már azon hadakoztunk, miközben zsinórváltásban fogadtuk a vendégeket, hogy nem mehet bele, met beteg, természetsen Kira is elkapta tőle. Hétfőn reggel, már az orvosi rendelőt szedte szét a két nőszemély. Hááát nem gyenge cuccot szedtek össze az tuti. Antibiotikum, ésatöbbi ésatöbbi. Két napja nonstop orrot szivok és törlök szimultán, közben ügyintézek, és msook, mert egy-egy köhögőrohammal jön a hányás. Most éppen alszanak mindketten, én meg lerogytam ide, na nem mintha nem lenne mit csinálni, de fáradt vagyok és kapar a torkom már nekem is. Óvónéni épp mondta, hogy ma egy még keményeb virus tört ki az oviban, fosnak-hánynak (bocsi).Remélem ezt legalább megússzuk. Mindennek ellenére örömbódogszág van, mert itthon van a Zapa...a csajok úgy vonulnak utána mindenhová, mint két kiskacsa :)

Kis esti csendélet minálunk :)

Egyet alszunk....:o)

Igen, igen, igen ohhhh yeah!!!! Holnap reggel kilenc körül érkezik az én egyetlen férjuram. 60nap bakker, megmondom őszintén, hogy nagyon kemény volt. Nehéz, minden értelemben. Voltak mélypontok is, főleg Szonja miatt, amikor ült az ágyon és már láttam, hogy biggyed le a szája, ráncolódik a szemöldöke és jött a mondat. "nagyon hiányzik apa." Persze a maga kis buksijában érti ő a dolgok miértjét, de a hiányérzet az megmarad. Nekem is. Eddig 3x láttam a párom sírni, 2x amikor a lányai születtek és 1x, amikor meghalt az apukája. Aztán mikor legelőször látta a lányokat webkamerán és tudott velük beszélni, láttam, hogy sír. Nagyon nehéz volt neki, és nagyon büszke vagyok rá, hogy végigcsinálta. Nagyon sokat kivett belőle ez a két hónap, legalább 15kg-ot fogyott, nagyon fáradt, nagyon elgyötört, nagyon nehéz volt a munka. Több ismerős azt mondta, hát igen, ennyi pénzért megérte...A válaszom, nem tudom, persze egyenesbe jövünk valamennyire a béka segge alól, mégis minden viszonylagos. Mégis ki tudná forintosítani azt, hogy nem kísérhette a nagylányát az első ovis napján kézenfogva, hogy nem láthatta, ahogy Kira kis csücsöri szájával formálta, hogy apa, hogy nem ölelhette, puszilhatta őket és engem 2 hónapon át. Anyukám nélkül nekem is sokkal nehezebb lett volna, nagyon-nagyon sokat segített a lányok körül. Volt sok este mégis, hogy könnyeztem, azt hiszem a legszarabbak a gipszes napok voltak, az a rohadt tehetetlenség. Örülök, hogy vége...olyan ez, mint amikor sokáig bent marad a levegő, majd sóhajthatsz végre egy nagyot és újra megtelik a tüdőd. Annyira várjuk mindannyian a holnap reggelt...én persze izgulok a szerencsés hazatérését...hosszú az út...de már gyöngyözik a kért húsleves...ISTANADTA BÓDOGSZÁG lesz nekünk holnaptól....:O) S a kép, amikor anya végre bekapcsolja apát és beszélhetünk :)

Ovisblog lettünk

Hát igen, az utóbbi időszak erről szól az életünkből, gondolom, hogy néhány kedves olvasómnak már a könyökén jön ki ez a téma. Eddig ugye hazafelé sírtunk, most azonban visszanyalt a fagyi, csak ne tudtam volna már ezt előre. Vasárnap Szonja megpendítette, hogy holnap ő inkább nem menne oviba, mert nem szeret oviba járni. Ilyenkor azért örülök, hogy még nincs tisztába teljesen az idő fogalmával, hogy mostantól három évig ott fog "dolgozni". Azért hétfőn csak elkészültünk, elindultunk. Jöttem az ilyenkor szokásos farmával, hogy mindenki oviba jár, okos-ügyes-nagylány, befircent a képbe a kegyes hazugság, miszerint anya is dolgozik, meg mama is, meg Kira sem lesz otthon. Kínomban már beígértem fűt-fát-bogarat, semmi. Az öltözőben kőkemény hiszti, rugdosva, fába szorul módjára ordítva. Én izzadtam, mint a kömlei halott, gyerek nem hagyta abba. Óvónéni lefejtette rólam a kezét és bevitte. Én lerogytam a kispadra és mindkét értelemben kispadra ültetve éreztem magam. Kb.2 percig hallottam még bentről a tomboldát majd csend és énekszó. Egész nap nagyon aranyos és közreműködő volt oviban, csivitelve jött haza. Estig jegeltem az ovitémát, majd amikor összebújtunk beszélgettünk, mi a baja, nem szereti, leginkább azt nem, hogy elveszik tőle a játékokat és hiába kéri vissza, nem adják, még el is pityeredett. Ma reggel a szokásos módon húzta az időt, az óvodáig el-elpityerdett, az óvodakaputól üvöltve hisztizett, most ő rémisztgeti a többieket,óvónő szerint a hiszti nekem szól. "Könyörtelenül" és a lehető leggyorsabban beraktam a csoportba.
Próbáltam empatikus lenni, hogy mi minden kavarog a kis lelkében és a gondolataiban, kedves barátnőm szavai nagyon sokat jelentettek. Valóban ketrecharc ez, vívja az elszakadást, a hierarchiát, én meg nézem a ketrecen kívülről és szivem minden szeretetével drukkolok neki. Tudom, hogy még nem érti, itthon ő a főnök, az erős akarat élő megtestesitője, Oviban pedig folyamatosan képlékeny és változik minden és vannak erősebbek és lehet legyőzi a sok lúd a kisdisznómat. Jó lenne látni mit csinál, mert keveset mesél, szó esett némi hangyás játékról és egy Kristóf nevű kisfiúról. Na, nem kérdésre válaszolva, csakis magától. Tudom, hogy nehéz neki, mégis olyan jó lenne tudni, hogy meddig tart még ez...most még eléggé csöbörből-vödörbe érzésem van...mindennek a tetejében minden pillanatban ölbekapnám és futnék vele haza...nehéz próba...mindkettőnknek...